Teke BL – Bronzéremért játszhat a Szeged

A bronzéremért játszhat az Alabárdos Szegedi TE az idei Bajnokok Ligája négyes döntőjében.

A Bambergben zajló Final Four első elődöntőjében a magyar csapat 7-1-es vereséget szenvedett a német Zerbst együttesétől, így a németek 2017 után ismét döntőt játszhatnak. A Tisza-parti együttes tavaly ezüstéremmel zárta a sorozatot.

Eredmény:

Teke Bajnokok Ligája, Final Four

Bamberg, Németország

Elődöntő, férfiak:

Zerbst (német) – Alabárdos Szegedi TE 7-1 (3754:3573)

Teke BL – A végjáték következik…

Nagy csatára készül az Alabárdos Szegedi TE a Final Four szombati elődöntőjében. A magyar csapat a tekézők négyes döntőjében a német Zerbst együttesével csap össze a fináléba jutásért.

A tekézőknél a Bajnokok Ligája a legrangosabb kupasorozat, a Tisza-partiak pedig zsinórban hatodszor szerepelnek a végjátékban.

„Fantasztikus játékosok alkotják az ellenfél csapatát. Ebben az elődöntőben ők az esélyesek, hiszen hazai környezetben játszanak majd, de természetesen nem lépünk mi sem feltett kézzel pályára. Mindent megpróbálunk majd azért, hogy mi legyünk ott a vasárnapi fináléban” – mondta Karsai Ferenc, az Alabárdos Szegedi TE elnöke.

A németországi Bambergben megrendezendő négyes döntőben a másik ágon a német Schwabsberg és a szlovák Podbrezova találkozik az elődöntőben.

Az Alabárdos Szegedi TE az elmúlt 16 év alatt 14 alkalommal szerepelt a BL négyes döntőjében.  Zsinórban hatodszor vannak ott a legjobb négy csapat között, az utóbbi öt évben pedig háromszor győztek és kétszer szereztek BL-ezüstöt.

Frizbi Európa-bajnokságot rendeznek jövőre Győrben

Hatalmas sportdiplomáciai sikert könyvelhet el a magyar frizbi. A sportág európai szövetsége (EUF) ugyanis hazánknak ítélte a 2019-es Ultimate frizbi Európa-bajnokság megrendezésének jogát. A Magyar Repülő Korong Szövetség a kontinensviadalra Győr-Gyirmót helyszínnel pályázott, és az olaszországi Velencével szemben nyerte el az Eb-t.

Az EUF elnöke, Andrea Furlan személyesen vett részt február végén a győri ETO Park és a gyirmóti Alcufer Stadion bejárásán, alighanem ez a látogatás bizonyult sorsdöntőnek. Az Európa-bajnokságra 2019. június 29. és július 6. között kerül sor.

Az esemény nemcsak a frizbi rajongók számára lesz kiemelt fontosságú, hanem méretét tekintve az eddigi egyik legnagyobb hazai sportesemény lesz. A szervezők az Ultimate frizbi európai történetének legnagyobb viadalára három divízióban közel 90 nemzeti válogatottat várnak, és nyolc napon keresztül több mint kétezer sportoló küzd majd 14 labdarúgó pályán. Kísérőkkel és szurkolókkal együtt mintegy 20-25 ezer vendégéjszakával számolhat Győr városa és a hazai (sport)turizmus. Az MRKSZ egyik fő célja az esemény révén a hazai sportpolitikában nagyságrendekkel emelni az Ultimate sportág presztízsét.

Az Ultimate frizbi csapatsport, amelyben hét játékosból álló csapatok küzdenek egymás ellen. A pálya téglalap alakú, a végén egy-egy célterülettel. A csapatok célja pontot szerezni úgy, hogy az egyik játékos bedobja a korongot a célzónába, ahol egy csapattársa elkapja azt. A dobó nem futhat a koronggal, de azt bármelyik irányba bármelyik csapattársának passzolhatja. Minden esetben, amikor sikertelen a passz, az ellenfélhez kerül át a korong. A játékosok fizikai érintkezése nincs megengedve. Érdekesség, hogy az Ultimate frizbit játékvezető nélkül játsszák, a játékosok maguk felelősek a tiszta játékért és a szabályok betartásáért.

Konferencia a sportmanipuláció elleni fellépésről

A Nemzeti Versenysport Szövetség újabb sikeres konferenciát rendezett, amelyen ez alkalommal a sportmanipuláció elleni fellépés volt a téma.

Gianni Merlo a Nemzetközi Sportújságírók Szövetségének elnöke videoüzenetben köszöntötte a Sportmanipuláció elleni konferencia résztvevőit. A Nemzeti Versenysport Szövetség szervezésében, az EMMI Sportért Felelős Államtitkársága, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Sportújságírók Szövetsége támogatásában rendezett konferencián Gianni Merlo kiemelte: „Meggyőződésem, hogy a legtöbb sportoló még mindig hisz a sportetikában; és épp ezért nekünk újságíróknak is meg kell újulnunk. Sok éven keresztül azt gondoltuk, hogy minden rendben megy, bíztunk a különböző szövetségek vezetésében, nem is gondoltuk volna, hogy ilyen mélyre süllyednek, hogy valódi bűnszervezeteket építenek ki. A jelenlegi helyzetre adott válaszunknak határozottnak kell lennie.”

Az újságíró visszautalt az elmúlt évek legnagyobb sportbotrányaira: „A korrupció megpróbálja átvenni a sport feletti irányítást. A FIFA-t, IAAF-t és IOC-t megrázó doppingbotrányok olyan szörnyű helyzeteket világítottak meg, melyeket el sem tudtunk képzelni. A bűnszervezetek felismerték, hogy a sportba való beavatkozásuk majdnem teljesen rizikómentes és rendkívül jövedelmező. Kevés államban vannak olyan törvények, amelyek harcba tudnának szállni ezzel a jelenséggel, így a vesztegetés futótűzként terjed. A korrupcióval behálózott szövetségek gyengék, az eredmények manipulálása könnyű.”

Gianni Merlo kiemelte az 1992-ben elfogadott Sport Etikai Kódex szinte teljesen hasztalan. „Elkészült a hivatalos dokumentum, így senki sem mondhatta, hogy nem foglalkoztak a témával a legfelsőbb szinteken, de ez csak ködösítés volt, többek között a kormányzatok részéről is, mivel igen keveset tettek az etika védelméért, amely a sport fő tartóoszlopa.” A jövőre nézve elmondta: „Jogunk van megvédeni és helyreállítani az etikát, mivel egy olyan sportvilágnak, ami az önmegsemmisítés felé mozog, nagyon komoly szociális következményei lehetnek, több millió ember munkája kerülhet veszélybe. Tovább kell elemeznünk ezt a negatív jelenséget ahhoz, hogy le tudjuk győzni. Gyorsan kell cselekednünk.”

Gianni Merlo ugyanakkor megköszönte a Magyar Versenysport Szövetségnek, az Emberi Erőforrások Minisztérium Sportért felelős Államtitkárságának és a Magyar Olimpiai Bizottságnak a konferencia megszervezését, valamint a szakmai háttér biztosítását, mivel hatalmas szükség van az ilyen jellegű kezdeményezésekre, hogy harcoljunk a korrupció ellen.

Szőllősi György,  az MSUSZ elnöke példákon keresztül mutatta be, hogy a labdarúgas területén látványosan jelenik meg a sportmanipuláció, mely a 7o-es évek egyszerűen strukturált bundaügyeihez képest az internet hatására globális kérdéssé vált.  A fogadási vágy és a virtuális játékok megjelenése, továbbá egyes világcégek törekvései szintén nehezebbé teszik a helyzet kezelését. Az MSUSZ elnöke problémaként vetette fel, hogy a klubhűség a profi versenysportban már nem létezik, a hagyományos értékek egy része eltűnt. Kapcsolódva Gianni Merlo szavaihoz, az MSÚSZ elnöke szintén az alapértékek, és az etika, mint a sport és az újságírás alapköveinek fontosságát hangsúlyozta.

Dr. Reinhardt Ákos, az EMMI Sportért Felelős Államtitkárságának főosztályvezetője a sportmanipuláció jogi es strukturális környezetéről, a sportversenyek tiltott befolyásolása elleni küzdelem Európa Tanácsi keretek között működő, valamint hazai intézményi hátteréről, továbbá a közös szakmai munka előkészítéséről tartott előadást. Magyarország nemzetközi téren is érdemben együttműködik a szervezett keretek és eljárások előkészítésében.

Borsós Endre, az EMMI kijelölt szakértője, egyben az Európa Tanács hazai kontaktpontja az Európa Tanács Sportversenyek Tiltott Befolyásolásáról szóló Egyezményének a magyar jogrendbe történő implementálása előkészítésével összefüggő, a hazai és nemzetközi területen megjelenő koordinációs és operatív szakmai feladatok ellátásának jogi es gyakorlati összefüggéseit, aspektusait fejtette ki.

Dr. Szabó Gergely Balázs ügyvéd, a Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) jogi képviselője a tiltott teljesítményfokozó szerek és módszerek, továbbá a meg nem engedett technikai eszközök (“technikai dopping”) sportra gyakorolt káros hatásait elemezte. Felhívta a figyelmet arra, hogy a tisztán sportolók jogainak, valamint a tiszta versenykörnyezet feltételeinek a biztosítása valamennyi sportoló és sportszakember közös kötelessége, egyúttal arra buzdította a jelenlévőket, hogy a doppingellenes szabályok megsértésének gyanúja esetén tegyenek bejelentést a Nemzeti Doppingellenes Szervezetnél, aki a bejelentéseket konzekvensen kivizsgálja.

Dr. Zámbó Péter dandártábornok, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Bűnügyi Főigazgatóság (BFIG) főigazgató-helyettese bemutatta a BFIG bűnügyi stratégiáját és eredményeit. A kérdéskört, egy 6 országot érintő, kontinenseken átívelő, sok milliárd Euro pénzmozgással járó bűncselekmény ismertetésén keresztül közelítette meg. A pénzmosásban érdekelt bűnszervezet felszámolását a sportmanipuláció elleni fellépés egyik eredményeként értékelte. A NAV, mint a nyomozásban és felderítésben közreműködő szervezet, a partnerséget és az együttműködést látja a leghatékonyabb tényezőnek a sportmanipulációt is magába foglaló gazdasági bűncselekmények felderítésében. A tábornok üdvözölte a konferenciát és kiemelte annak előremutató szerepét.

Kovács Péter, a Magyar Labdarúgó Szövetség biztonsági igazgatóhelyettese előadásárban az UEFA, a FIFA és az MLSZ manipuláció elleni tevékenységét mutatta be. A jogszabályalkotással kapcsolatos törekvések, a szervezeti és szabályozási keretekben elért eredmények, valamint a széleskörű együttműködési rendszer kialakítása mellett a nemzetközi és nemzeti szövetségek monitoring rendszert is létrehoztak, működtetnek. Az szabályozási keretek változásának köszönhetően mára mindenki tudja jogait és kötelezettségeit és azok megszegésével miatt várható szankciókat. A sportszövetségek munkájuk során – felhatalmazásuknak megfelelően – a felvilágosításra helyezik a hangsúlyt, hiszen a korlátozott jogosultságok miatt a játék tisztaságának megőrzése érdekében ez a szövetségek számára rendelkezésre álló leghatékonyabb eszköz. A szövetség hosszútávú felvilágosító rendszer megindításán dolgozik.  Az MLSZ szakértője hangsúlyozta, hogy a jogellenes tevékenység visszaszorítása érdekében a szövetségek részére a széleskörű felvilágosítás mellett a széleskörű együttműködési és koordinációs rendszer kialakítása nyújthat megfelelő megoldást.

Bóné Zoltán főtitkár a rendezvény összegzése során kifejtette, hogy az NVESZ és a MOB törvényben meghatarozott feladata a sport tisztaságának védelme. Szükséges a tagszövetségek figyelmének felhívása és tájékoztatása a sportmanipuláció veszélyeivel, és az ellenük való küzdelem lehetőségeivel kapcsolatban. Ez alkalommal etikai és morális kérdésektől a jogi-igazgatási és bűnüldözési témákig átívelően kaptunk képet a témáról. A több szempontból is időszerű konferencián fontos elemként jelentkezett, hogy az érintett szervezetek képviselői találkoztak, még jobban megismerték egymás álláspontját, és lehetőségeit, valamint megerősítették az együttműködési szándékukat.

Úton egy egészséges Európa felé…

Idén Szófia adott otthont az EU Sport Fórumnak, az eseményre 380 résztvevő regisztrált különböző sportszervezetektől, közintézményektől és szövetségektől. A fórum kiváló lehetőséget nyújt az Európai Intézmények és a sportszakemberek közötti strukturális dialógusok megvalósítására és partnerkapcsolatok kiépítésére. Magyarországot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ), és több szervezet is képviselte.

A kétnapos konferencia fő témái között kiemelten szerepeltek az egészséges Európa kialakítására utaló törekvések, a sportcélú regionális és városfejlesztések, a fenntartható fejlődés és a jövőbeli technikai sportújdonságok lehetőségei.

A konferencián elhangzott, hogy Európában 42%-ról 46%-ra nőtt a sport, a mozgás szempontjából inaktívnak számítók száma. A témában Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa is felszólalt és hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy ezt a tendenciát megfordítsuk és az aktívak számát fokozzuk.

Említést kaptak a különböző technológiai vívmányok, amelyek segíthetnek abban, hogy a mozgás örömét közvetítsék a társadalom számára, így hozzájárulva az inaktivitás csökkentéséhez.

Navracsics Tibor sportügyi biztos spontán megbeszéléseket folytatott a megjelenő magyar szervezetek képviselőivel. „Az NVESZ részéről többet között arról tájékoztattam Navracsics urat, hogy a Nemzeti Versenysport Szövetség a tagszervezeteivel karöltve teljes mellszélességgel támogatja Budapest 2019 EU Sport fővárosi projektjét” – nyilatkozta Bóné Zoltán, a Nemzeti Versenysport Szövetség főtitkára.

Tóth Orsolya hazatért!

Tóth Orsolya itthon folytatja. A magyar táncművész az utóbbi években Spanyolországban élt, emellett több országban is dolgozott együtt táncospárokkal.

A tréner versenyzőként nyert többek között Közép-Európa-bajnoki címet, kétszer nyert spanyol nemzeti bajnokságot, de katalán és cseh bajnoki címmel is büszkélkedhet. A hazai élvonalban többször állt a bajnoki dobogó második fokán, és kétszer táncolt döntőt mambó-világbajnokságon. Trénerként 2017-ben Spanyolországban átvehette az Év Edzője díjat.

„Tele energiával és tettre készen tértem haza. A külföldön megszerzett tapasztalatomat elsősorban most itthon szeretném kamatoztatni. A magyar versenyzőknek szeretnék segíteni” – mondta Tóth Orsolya.

A táncművész az elmúlt évek során – különböző korosztályokban – 37 országos bajnokot nevelt ki. A teljesség igénye nélkül elsősorban Magyarországon, Romániában Olaszországban Franciaországban és Spanyolországban dolgozott az elmúlt 10 évben.

A szerbeknél készülnek a világversenyre a fiatalok

Szerbiába mennek a fiatalok. A Szerb Teke-szövetség meghívására a magyar utánpótlás-válogatottak Apatinban vendégeskednek – tudtuk meg Tóth Lászlótól, a Magyar Teke-szövetség főtitkárától.

„A meghívásnak megfelelően nyolc fiú, nyolc lány U23-as és két fiú két lány U18-as sportolóval utazunk” – mondta a sportvezető, aki elárulta: Juhász Tibor szövetségi kapitány munkáját Csányi Béla segíti majd az edzőmeccs során, amelyet a szerbek ellen vívnak a magyarok.

Az edzőmeccs fontos állomás a világversenyekre való felkészülésben. Kolozsváron a felnőtt egyéni világbajnokság előtt rendezik meg az U18-as Világkupát és az U23-as vb-t.

 

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyílt pályázatot hirdet a „Magyarország jó tanulója − jó sportolója 2017” cím elnyerésére.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a „Magyarország jó tanulója − jó sportolója 2017” címmel azon tanulókat és hallgatókat kívánja kitüntetni, akik a 2016/2017. tanévben eredményes tanulmányi munkájuk mellett kimagasló sportteljesítményt nyújtottak.

A pályázat kiírásában közreműködnek a sportköztestületek:

Magyar Olimpiai Bizottság, Magyar Paralimpiai Bizottság, Nemzeti Versenysport Szövetség, valamint a Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség (a Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség tagszervezetekkel).

A Pályázathoz kapcsolódó anyagok letölthetőek innen:

Sportágválasztóval egybekötött küzdősport gála Nyíregyházán

Látványos kick-box gálára került sor a hétvégén Nyíregyházán. A Continental Arénában az eseményt megelőzően egész napos sportágválasztó zajlott, amelyen mintegy 2500 gyerek próbálhatott ki különböző küzdősportokat. A teltházat vonzó gálát Szabó Tünde sportért felelős államtitkár nyitotta meg, aki beszédében üdvözölte a különleges sportágválasztó sikerét és a küzdősportok értékeit méltatta.

A Nemzetek viadala elnevezésű tízmérkőzéses gála összecsapásai – amelyek profi K1 szabályok szerint zajlottak háromszor három perces menetekben – izgalmas és látványos párharcokat hoztak, amelyek közül több kiütéssel végződött.

Az eredmények:

+91 kg: Hanász Róbert (Gönczi Team) – Kulcsár Dávid (Taskó Fight Klub) 0-3
86 kg: Buzás Levente (Pit Bull) – Taskó Rodrigó (Taskó Fight Klub) 0-3
67 kg: Alexa Dávid (Gönczi Team) – Jóni Máté, Alexa feladta a küzdelmet
84 kg: Kálucz Martin (Taskó Fight Klub) – Vinis Ferenc (Rácz Team) 3-0
75 kg: Kalapos Dávid (Gönczi Team) – Horváth Sorin (román), Kalapos kiütéssel nyert
+91 kg: Monteneu Marius (román) – Mihailov Dávid (Rehák Gym) 3-0
+91 kg: Ruzsinszki István (román) – Péter Balázs (szlovák) 3-0
56 kg: Bordás Annamária (Titán SE) – Fúró Virág (Taskó Fight Klub) 1-2
67 kg: Spéth Norbert (Vita Gym Miskolc) – Bogdan Bazyuk (ukrán) 3-0
71 kg: Fábián Kristóf (Vita Gym Miskolc) – Melnichuk Rostislav (ukrán), Fábián kiütéssel nyert

Bali Dániel Világkupa-győztes lett!

Kiváló magyar szereplés az aerobikosok a cantanhede-i Világkupa döntőjében! Bali Dániel egyéniben első lett, míg vegyespárosban Mazács Fannival a második pozícióban zárt – adta hírül a Magyar Torna Szövetség sajtóosztálya.

Magyar szempontból nagyon sikeresen zajlott le a portugál Világkupa fináléja, hiszen Bali 22.800 ponttal megelőzve a brazil és a japán aerobikost, aranyérmet nyert egyéniben. Vegyespárosban Mazács Fannival 21.550 pontot gyűjtöttek, amellyel ezüstérmesek lettek az olaszok mögött, megelőzve a brazil párost.

Ebben az összeállításban először szerepeltek nemzetközi versenyen. Mindkét aerobikos tagja volt a legutóbbi Világjátékokon indult magyar csapatnak.

Bali Dániel a verseny után elmondta: Nagyon örül annak, hogy jó fogadtatásra találtak az új gyakorlataik „Nagyon biztatóak a pontszámok. Rengeteg munka vár még ránk a világbajnokságig, és ez a verseny egy plusz motivációt adott nekünk”- nyilatkozta Bali Dániel.