Tadissi Martial ismét bronzérmet nyert a karate Eb-n

A harmadik helyen végzett Tadissi Martial küzdelemben a spanyolországi Guadalajarában – 51 ország közel 600 indulója részvételével – megrendezett karate Európa-bajnokságon. Az UTE 67 kg-os versenyzője ezzel rekordszámba menő negyedik kontinensbajnoki bronzérmét szerezte: a magyarok közül ennyi egyéni Eb-éremmel senki más nem rendelkezik. A para-karatésoknál is volt magyar dobogós, miután Kárpáti Petra a tanulásban akadályozott nők mezőnyében második lett.

A 2020-as olimpiai bemutatkozás előtt álló sportág Eb-jén Tadissi Martial a selejtezők során kikapott a montenegrói Hodzsicstól, aki azonban később bejutott a döntőbe, így sportolónk a vigaszágon javíthatott. Ez sikerült is: előbb 5-0-ra verte a norvég Cho Johnsent, majd a horvát Berakot is felülmúlta 3-2-re. A szerb Jokszics elleni bronzmérkőzés az egész viadal egyik legjobb küzdelmét hozta, amelynek végén a szebbnél szebb találatokat elérő 27 éves magyar klasszis technikai fölénnyel, 11-3-ra győzött.

A sikerrel korábbi vb-másodikunk 2014, 2016 és 2018 után ismét felállhatott az Európa-bajnoki dobogóra.

„Örülök, hogy ilyen jól sikerült a verseny. Ez a negyedik Eb-bronzérmem, de arra is nagyon büszke vagyok, hogy 2014 óta sorozatban hatodszor küzdhettem a harmadik helyért. Az eredmény fontos az Európa Játékokon való részvétel szempontjából is, hiszen az idei fő cél kijutni a Minszkben sorra kerülő multisport-eseményre, és ott lehetőleg érmet nyerni. Ehhez jó ugródeszka volt az újabb dobogós hely az Európa-bajnokságon” – értékelte teljesítményét Tadissi Martial.

Az Eb programjának része volt a para-karatésok versengése. A tanulásban akadályozott nők között Kárpáti Petra bejutott a döntőbe, ahol második lett a francia Odin mögött. A magyar parasportolónak ez az első érme világversenyen.

A helyszínen tekintette meg az Európa-bajnokság eseményeit Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkár, aki – Dr. Mészáros János MKSZ-elnök társaságában – megbeszélést folytatott Antonio Espinosszal, a Karate Világszövetség (WKF) első emberével. A sportvezetők egyeztettek a magyar fővárosban jövő februárban sorra kerülő korosztályos Európa-bajnokságról, és szóba került a 2022-es, szintén budapesti felnőtt világbajnokság is.

Két magyar szumós is vezeti az európai ranglistát

Jó előjelekkel készül a magyar szumó-válogatott az áprilisi Európa-bajnokságra. A Magyar Szumó Szövetség tájékoztatása szerint több magyar versenyző is előkelő helyet foglal el az európai ranglistákon.

Annak ellenére, hogy még utánpótláskorban van Buzás Patrik és Molnár Tamás is, mindketten a felnőttek rangsorának az élén várják az észtországi Eb-t. Előbbi a 70, utóbbi a 100 kilogrammos kategóriában. Előkelő helyen van a 92 kilogrammosok között Szilágyi Erik is, ő a 2.

Nehézsúlyban Pap Arnold 8., Kerstner Róbert pedig a 9. helyen áll. A nőknél 55 kilogrammban Lemák Diána 4., 65 kg-ban Forgó Fruzsina a 9. helyet birtokolja. Az open kategóriában Makai Erika a 7., míg Forgó Fruzsina a 65 kilogrammos súlya ellenére a 10.

„Ezek a helyezések bíztatóak az Eb előtt, de ugyancsak jó helyzetben vagyunk a következő Világjátékok szempontjából is. A kontinentális ranglista ugyanis nagyon fontos a játékokra való kvalifikációban. Úgy gondolom, hogy versenyzőink továbbra is meghatározó szerepet töltenek be a sportágban, Európában különösen. Pont ezért szeretnénk kimagasló utánpótlás Európa-bajnokságot rendezni ősszel. A hazai rendezésű utánpótlás Európa-bajnokságnak Szigetszentmiklós ad otthont, szeptember 26. és 29. között” – mondta Ancsin László.

Hatalmas dicsőség előtt állnak fallabdázóink

Keretet hirdettek a divízió I-es squash csapat Európa-bajnokságra, amelyet május 1. és 5. között rendeznek Birminghamben. A férfi együttes tavaly sporttörténelmet írt, amikor kivívta, hogy az idén az elitkörben szerepelhessen. A hatfős utazó válogatott – amelynek névsorát a Sport TV Mai Helyzet című műsorában jelentették be – tagja többek között Farkas Balázs, a jelenlegi egyetlen hazai profi játékos és a szövetség elnöki teendőit is ellátó, korábbi világklasszis Krajcsák Márk.

A stúdióbeszélgetés vendége volt Kaplár F. József, a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség tiszteletbeli elnöke, Lőrinczi Attila elnökségi tag és a férfi bajnoki címvédő Farkas Balázs.

Az európai szövetségnek 46 ország a tagja, ezért Kaplár F. József szerint óriási dolog, hogy Magyarország benne van a legjobb nyolcban.

“Egy ilyen versenyen részt venni ahhoz hasonlítható siker, mint amikor a jégkorongozók feljutnak a divízió I-be és ott játszhatnak” – érzékeltette Lőrinczi Attila, hozzátéve: az egész magyar fallabdás társadalom nagy izgalommal várja az angliai megmérettetést.

A tavalyi sikercsapatból Farkas Balázs, Krajcsák Márk, Sebők Benedek és Hoffmann Péter ott lehet a divízió I-es Eb-n is. Rajtuk kívül a fiatal Boros Dávid és nagy visszatérő Cséffalvay Dániel került be a válogatottba.

Az éremszerzésre nincs sok esély, de mindenki meg fog tenni minden tőle telhetőt – ígérte Farkas Balázs.

“Az elsődleges cél, hogy bennmaradjunk. Az ellenfelek közül Svájc tűnik verhetőnek, talán ők a leggyengébbek a mezőnyben. Sokat járok külföldre, ismerem nagyjából az összes játékost, akik a divízió I-ben szerepelnek, és tudom, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz” – mondta a 21 éves tatabányai fallabdázó.

Hármas tétje van a karate Európa-bajnokságnak

Összesen 17 magyar indul a spanyolországi Guadalajarában csütörtöktől vasárnapig zajló karate és para-karate Európa-bajnokságon. A 2020-as olimpiai bemutatkozás előtt álló sportág Eb-jének hármas a tétje: az érmekért folyó versengés mellett az eredmények beszámítanak az olimpiai kvalifikációba, illetve itt dől el, hogy kik vehetnek részt a júniusi Európa Játékokon, ahol szintén a programban szerepel a karate.

A válogatott tagja a tavaly történelmi Eb-ezüstéremig jutott Hárspataki Gábor, akárcsak a már háromszoros Eb-bronzérmes Tadissi Martial. Rajtuk kívül tatamira lép a sportág világkupa sorozatának számító Karate 1 Premier League viadalokon tavaly több érmet is nyert Molnár Dániel, akárcsak a formagyakorlatban Eb-ötödik Nagy Botond. Női indulóink közül Bartha Nikola korábban volt már Eb-érmes és vb-ötödik.

„Éremre elsősorban Hárspataki Gábor, Tadissi Martial és Molnár Dániel lehet esélyes. Ők az elmúlt időszakban többször is bizonyították, hogy képesek a világ legjobbjai közé kerülni, de több másik versenyzőnk is szerezhet kellemes meglepetést. Ami az Európa Játékokat illeti, eddigi eredményeiknek köszönhetően Hárspataki és Tadissi gyakorlatilag biztos résztvevőnek tekinthető, Nagy Botond és Sterck Laura pedig egy jó Eb-szerepléssel szintén indulási jogot szerezhet.” – mondta Büchler Zsolt szövetségi kapitány.

Az Eb-n a para-karatésok között korábbi dobogósok is képviselik hazánkat: egy éve Csatári János kategóriájában a második helyet szerezte meg, Dobos Réka pedig bronzérmes lett.

Karate és para-karate Európa-bajnokság, Guadalajara, a magyar indulók:

Kata (formagyakorlat):

Férfiak: Nagy Botond
Nők: Sterck Laura

Kumite (küzdelem):

Férfiak:
60 kg: Fehér Péter
67 kg: Tadissi Martial
75 kg: Hárspataki Gábor
84 kg: György Dániel
+84 kg: Molnár Dániel
Férfi csapat: Gyovai Roland, György Dániel, Hárspataki Gábor, Hidasi Tibor, Molnár Dániel, Tadissi Martial, Tamás Ferdinánd

Nők:

55 kg: Molnár Réka
61 kg: Takács Virág Vivien
+68 kg: Bartha Nikola
Női csapat: Bartha Nikola, Molnár Réka, Takács Virág Vivien

Para-karate:

Dobos Réka (kerekesszékes)
Molnár Zsolt (kerekesszékes)
Csatári János (tanulásban akadályozott)
Kárpáti Petra (tanulásban akadályozott)

OCR – Az olimpia előszobájában

Mérföldkőnek számít az OCR történetében a Délkelet-Ázsia Játékok szervező bizottságának bejelentése! A Fülöp-szigeteki Akadályfutó Szövetség (POSF) és az OCR Ázsia, a World OCR-rel együttműködve 6 új versenyszámot hoz létre a Délkelet-Ázsia Játékokon (SEA Games), mint 3. kategóriás sport (új sport). A Délkelet-Ázsia Játékok hivatalosan is a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hatáskörébe tartozik, így ez az olimpiai játékok előszobájának is nevezhető. A játékokat november 30-tól december 12-ig tartják a Fülöp-szigeteki Manila több szabadtéri és beépített területén. Összesen 56 sportág részvételével ez lesz a legnagyobb SEA Games. Az Obstacle Course Racing (OCR) olyan sport, amely során a versenyzőnek futás közben akadályokat kell leküzdeniük.

Az OCR Európában

Az öreg kontinensen is egyre nagyobb lendületet kap a sportág. A magyar szövetség (HOCRA – Hungarian OCR Association) lépést tart ezzel a fejlődéssel, a bajnokságok rendszerében a legtöbb országnál előrébb jár, mert 2019-ben minden távon (sprint, rövid, közép, hosszú) rendez futamot. A legjobb kapcsolatokat a lengyelekkel, az oroszokkal és a szlovákokkal építették ki eddig, ezekből az országokból várhatóak küldöttségek egyes magyar bajnoki futamokon. A lengyelek és a szlovákok a Bánki-tónál megrendezett Running Warriors versenyre jelezték a részvételi szándékukat, az októberi HOCRA zárógálára pedig az orosz csapat is várható lesz. A többi országgal folyamatosan veszi fel a kapcsolatot a magyar szövetség vezetése.

Az Európa-bajnokságot Lengyelországban rendezik meg idén. Ebben az évben ez a verseny még egyfajta főpróba lesz, ahol a kategóriákat, a szabályokat és a szervezés alapjait véglegesíti a nemzetközi szövetség, hogy 2020-tól már teljesen egységes rendszere legyen a világversenyeknek. Mivel a sportág szervezeti rendszere nagyon fiatal, alig néhány évre tekinthet vissza (az európai szervezet 2016-ban alakult, a HOCRA az elsők között lett a tagja 2017-ben), ezért a szabályok kialakítása napi szinten történik, egyre több nemzeti szövetség és szakember bevonásával.

A sportág idén bővült a ninja szekcióval (nemzetközi szövetsége az UNAA – Ultimate Ninja Athlete Association), ahol az egészen rövid távú, elsősorban erő és ügyességi elemeket tartalmazó pályákat kell teljesíteni. Ennek az ellenkezője a „klasszikus” akadályfutás, ahol terepen akár 20 km feletti távon is rendeznek versenyeket. Illetve létezik az ultra OCR, ahol 6, 12, 24 órás terepversenyeken mérik össze felkészültségüket az indulók. Ennek a világbajnokságát idén Ausztráliában rendezik.

Az OCR sportág fejlődése két eltérő irányban várható: egyik az olimpiai jellegű versenyek, ahol rövid (a jelenlegi elképzelések szerint 400 m és 1500 m között) távokon, „ninja” jellegű OCR pályákon lesznek versenyek, a másik pedig a terepen megrendezett hosszabb, OCR akadályfutás versenyek. Ezek 3 km felettiek, az ultrákat tekintve akár 24 órán át is tarthatnak.

2019-ben az olimpia elképzeléseknek megfelelő sprint verseny Bánkon, a Running Warriors versenyen lesz kipróbálható, majd július végén Szentesen a Weekend Warriors versenyen pedig már országos bajnokság is lesz ezen a távon.

Magyar világkupa-ezüst szambóban

Kozsák György a második helyen végzett a – Nemzetközi Olimpiai Bizottság által a múlt év végén elismert – Nemzetközi Sambo Szövetség hétvégi moszkvai világkupáján. A 33 ország versenyzőit felvonultató rangos viadalon a magyar sportoló a combat szambó kategória 90 kg-os súlycsoportjában szerzett ezüstérmet – adta hírül a Magyar Sambo Országos Szakszövetség.

Kozsák György a döntőbe vezető úton pontozással győzött le egy kirgiz versenyzőt, majd karfeszítéssel múlta felül üzbég riválisát. A döntőben a sportág egy igazi klasszisa, az orosz Alijev várt rá, aki a világszerte tömegeket vonzó profi küzdősportos szervezetek, a UFC és a Bellator gáláin is szerepelt már.

A korábbi világbajnok orosz még nagy falat volt Kozsák Györgynek, de az ezüstérem annál is értékesebb, mert a magyar szambósnak a moszkvai volt az első nemzetközi versenye, és szereplése mindenképpen biztató a májusi Európa-bajnokság előtt.

Túl vannak az első versenynapon Herczigék

A 10. helyen áll a MOL Racing Team két versenyzője Herczig Norbert és Ferencz Ramón a 2019-es Rali Európa-bajnokság nyitófutamának első napja után az Azori-szigeteken. A magyar páros a csütörtök délelőtti kvalifikáción a 4. helyet szerezte meg és a 12. rajtpozíciót választotta.

Az első gyorsasági szakaszon egy kisebb technikai hiba miatt vesztettek pár másodpercet, de aztán a második gyorsaságin már csak 6 másodpercre voltak a szakaszgyőztestől.

“A hosszú téli szünet után mindenki tapogatózott egy kicsit. Az új versenyautónk a Volkswagen Polo GTI R5 eddig beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Egy picit óvatosan kezdtünk, de bízom benne, hogy tudunk majd még gyorsulni. Tavaly a hatodikok lettünk ezen a versenyen, nagyon remélem, hogy ezt túl tudjuk majd szárnyalni. Pénteken 7, szombaton pedig 5 gyorsasági szakasz vár ránk.” – mondta Herczig Norbert a MOL Racing Team pilótája.

A MOL Racing Team versenyzőpárosa idén a 8 versenyből álló Európa-bajnoki sorozatban 7 futamon áll majd rajthoz, köztük a Magyarországon november 8-10. között megrendezésre kerülő szezonzáró futamon a Nyíregyháza-ralin.

Búvár Családi Nap a Duna Arénában

Merülésre felkészülni! A Magyar Búvár Szakszövetség a hétvégén a budapesti Duna Arénában megrendezi a Búvár Családi Napot és ehhez kapcsolódóan a retró búvárfelszerelések bemutatóját.

A március 24-én vasárnap 9:00-16:00 között tartandó eseményre várják mindazon fővárosi és vidéki résztvevőket, családokat, akik korábban már kapcsolatba kerültek a búvárkodással és természetesen azon érdeklődőket is, akik most ismerkednének meg a víz alatti tevékenységek és sportok világával.

A rendezvényen – mely minden résztvevő számára ingyenes – színes, tartalmas programok keretében lehetőség lesz a szabadidős búvárkodás és a búvársportok, ezen belül 5 szakág kipróbálására is, mindezt nagy presztízsű szakemberek jelenlétében, illusztris környezetben, a 2017-es FINA vizes világbajnokságnak is otthont adó Duna Arénában.

Kubica szponzora a magyar márkakupa mögött

Forma-1-es szintű támogató állt be a március végén induló új magyar rali márkakupa mögé. A sorozat partnere a Platinum kenőanyag, mely a hosszú kihagyás után a Forma-1-be idén visszatérő versenyzőt, Robert Kubicát támogató PKN Orlen olajtársasághoz tartozik. A március végi Eger Rallye-n bemutatkozó sorozat hivatalos neve így Kia Platinum Rally Cup.

 

Közép-Európa legnagyobb olajtársasága szerte Európában 3700 töltőállomást üzemeltet, és elkötelezett támogatója a motorsportnak. A lengyel-magyar barátság jegyében Vogel Adrienn volt az olajtársaság első valaha volt nemzetközi támogatottja, korábban lengyel sportolók karrierjét segítették csak.

 

“Nagyon büszke vagyok rá, hogy megszületett ez az együttműködés és most, másfél héttel a sorozat indulása előtt egy olyan partner tudhatunk a támogatóink között, aki az F1-ben is jelen van.   Ez az első alkalom, hogy a PKN Orlenhez tartozó Platinum egy nem lengyel sorozat névadó szponzoraként tűnik fel. A társaság a gyorsasági Kia Platinum Cup és a Kia Platinum Rally Cup mellett két helyi motorrendezvényt is rendszeresen támogat Lengyelországban, ez is mutatja, mennyire elkötelezettek és mennyire hisznek a motorsportban, amiben látnak fantáziát” – mondta Jobbágy Ákos, a Kia Platinum Rally Cup promótere.

 

A bajnokság idén négy autóval indul, a mezőny pedig egy hónappal a bejelentés után megtelt. “Hogy kik fognak versenyezni, az a következő napokban kiderül a Kia Platinum Rally Cup Facebook oldaláról és Instagramjáról, érdemes követni minket. Annyit viszont már most elárulhatok, hogy fiú-lány, csak lány és csak fiú párosok is harcba szállnak az első bajnoki címért” – árulta el sejtelmesen a jogtulajdonos.

 

A Kia Platinum Rally Cup az Eger Rallye-val rajtol el, március 29-e és 31-e között. Az ötállomásos sorozat versenyhétvégéit egyforma Kia Picantókkal, 1.2-es motorral felszerelt, elsőkerék meghajtású, 102 lóerős, 940 kilós, szériaközeli autókkal teljesítik az indulók.

 

A Kia Rally Cup 2019-es helyszínei:

március 29-31.: Eger Rallye

június 7-9.: Székesfehérvár Rallye

augusztus 1-3.: Baranya kupa

augusztus 23-25.: Ózd-Salgó Rallye

október 11-13.: Mecsek Rallye

 

 

A fallabdázó Farkas Balázs kiemelkedő sikere

Karrierje eddigi egyik legnagyobb sikerét érte el Farkas Balázs, aki a profi squash versenysorozat, a PSA World Tour moszkvai állomásán bejutott a döntőbe. Pályafutásának első 10 ezer dollár összdíjazású viadalán a tatabányai játékos három kiemeltet is legyőzött – adta hírül a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség.

A moszkvai tornán Farkas Balázs nem kiemeltként nehéz sorsolást kapott. A Squashberek játékosa ennek ellenére az első körben 3-1-re nyert a hatodik kiemelt cseh Svec ellen, majd 3-2-vel az elsőként rangsorolt, a világranglistán 57-dik spanyol Pajares Bernabeut is búcsúztatta. Az elődöntőben a hetedik kiemelt francia Aubert sem tudott ellenállni Farkas Balázsnak, aki 3-0-ra győzött. A fináléban ugyan a korábbi top 20-as finn Tuominen jobbnak bizonyult, de a döntőbe jutás így is mérföldkő a 21 éves magyar fallabdázó pályafutásában.

“Az egyik szemem sír, a másik nevet” – nyilatkozta az edző-édesapa Farkas János. – “Különösen nagy fegyvertény a világranglistán a legjobb hatvanba tartozó ellenfél legyőzése. Balázs korábban már nyert ötezer dollár összdíjazású versenyt, de egy tízezresen a döntő még komolyabb szint, ezt kellene majd tartani. Az U19-es Európa-bajnokságon elért második helye volt hasonló nagy eredmény, de az még junior korában történt, úgyhogy a mostani eredmény egyértelműen az egyik legnagyobb sikere.”

A 2017-es Világjátékokat is megjárt Farkas Balázs remek formában van az idén, hiszen februárban sorozatban három nemzetközi tornán is diadalmaskodni tudott.