Tájékozódási búvárúszó Eb – 7 arany, 6 ezüst és 1 bronz Berlinből

Eredményes Európa-bajnokságot zártak a magyar tájékozódási búvárúszók! A berlini kontinensbajnokságon a nemzeti csapat tagjai a felnőtt kategóriában öt aranyat és két ezüstöt nyertek.

A felnőttek között éremhalmozó lett Hatházi Katalin, aki három aranyat szerzett, miután két egyéni számban győzött és párosban Wágner Zsófiával is a dobogó legmagasabb fokára tudott állni. Emellett a csapatversenyben egy ezüstöt is gyűjtött. A sportág egyik legendája Balázs Péter duplázott, miután két aranyérmet nyert, emellett két ezüstöt szerzett, míg a junioroknál Szász Tamás lett a legeredményesebb. A fiatal tehetség két arannyal, két ezüsttel és egy bronzzal zárt.

A magyar delegáció – az összes korosztályt beleszámítva – 7 arannyal, 6 ezüsttel és 1 bronzzal utazhat haza.

Szászné Bundy Erzsébet szerint sikeres Eb-t zárt a magyar csapat. „Összességében egy jó Európa-bajnokság van mögöttünk, mindenki tudta hozni azt, ami benne van. Számunkra nagyon fontos az utánpótlás, és jó volt látni azt, hogy a nemzetközileg megerősödő junior mezőnyben is helyt tudtunk állni.” – összegzett a csapatvezető.

 

Soha nem látott jó szereplés a győri kick-box Eb-n

Soha nem szerepeltek ilyen jól magyar kick-boxosok világversenyen, mint a győri utánpótlás Európa-bajnokságon. A rekordlétszámot, 39 ország 1600 indulóját felvonultató, remek hangulatban lezajlott Eb-n a hazai fiatalok összesen 28 aranyérmet nyertek. Galambos Péter, a hazai szövetség elnöke szerint az Eb megrendezése is sikeres volt, így jó eséllyel pályázunk a sportág 2021-es és 2022-es utánpótlás világversenyeire – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Fiataljaink az Európa-bajnoki címek mellett 23 második és 63 harmadik helyet is szereztek, ezzel felülmúlták az eddigi legjobb magyar szereplést. Hazánk Oroszország mögött a második helyen végzett az éremtáblázaton.

A hazai rendezésű Eb-n 8 és 18 éves kor között több korosztályban rendeztek versenyeket, és a formagyakorlat versenyszámok mellett a sportág mind a hat küzdelmi szakágában avattak bajnokokat.

A legtöbb elsőséget, 12-t a pointfighting szabályrendszerben szerezték a mieink, tíz Eb-cím született kick-lightban, négy light-contactban, de a hagyományosan erős tatamis szakágak mellett a ringben és formagyakorlatban is lett magyar aranyérmes.

Egyéniben legeredményesebb magyarként Bárdos Inez két arany- és egy bronzérmet nyert, míg Hammer Máté két Európa-bajnoki címet szerzett. A négy csapat versenyszámból is sikerült egyet a hazai kick-boxosoknak megnyerni.

„A magyar szereplés felülmúlta a várakozásokat, minden szabályrendszerben ott tudtunk lenni a legjobbak között, sikerült megőrizni a helyünket a világban” – értékelt Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke. – „Önmagában nagy dolog, hogy az eddigi legnépesebb magyar csapatot tudtuk kiállítani, mert a rutinszerzésre és az erőfelmérésre nincs egy ilyen versenynél jobb lehetőség. Az pedig a hab a tortán, hogy minden idők legjobb szereplése kerekedett ki ebből.”

Jól sikerült az Európa-bajnokság megszervezése és lebonyolítása is, ami további sportdiplomáciai sikerek záloga lehet – hangsúlyozta a sportvezető.

„A sportág rendezvényei közül mindig az utánpótlás világversenyek a legnépesebbek, ezeken lehet a leginkább megcsúszni. Mi azonban helytálltunk, és ez nem csak az én véleményem, hanem a világszövetségé is. Terveink között szerepel, hogy két év múlva egy ugyanilyen utánpótlás Eb-t szeretnénk rendezni, a rákövetkező évben pedig utánpótlás vb-t. Azt gondolom, hogy jó eséllyel pályázunk ezekre. Voltam már néhány világversenyen, sehol nem volt ennyi ország és ennyi versenyző, sem ilyen remek versenyhelyszín, mint az Audi Aréna Győr és a lebonyolítás is gördülékeny volt. Ha ez nem elég, akkor nem tudom, mi kell még…”

Utánpótlás kick-box Európa-bajnokság, Győr, a magyar érmesek:

Aranyérmesek:
Fördős Jázmin (gyermek lány, pointfighting, 30 kg)
Pusztai Ábel (gyermek fiú, pointfighting, 24 kg)
Kozmann Mónika (kadet1 lány, pointfighting, 28 kg)
Nagy Bálint (kadet1 fiú, pointfighting, +47 kg)
Petró Lilian (kadet2 lány, pointfighting, 32 kg)
Bárdos Inez (kadet2 lány, pointfighting 37 kg)
Trenyik Hanna (kadet2 lány, pointfighting, 65 kg)
Hammer Máté (kadet2 fiú, pointfighting, 37 kg)
Kis Réka (kadet2 lány, light-contact, 37 kg)
Gombás Alexandra (kadet2 lány, light-contact, 50 kg)
Nagy Tamás (kadet2 fiú, light-contact, 42 kg)
Zajácz Bence (junior férfi pointfighting 69 kg)
Mezei Nikolett (junior női kick-light, 65 kg)
Debre Bence (junior férfi, kick-light, 69 kg)
Holczmüller Bence (junior férfi, kick-light, 89 kg)
Vígváry Viktor (junior férfi, kick-light, 94 kg)
Legenyei Pintér Noel (junior férfi, kick-light, +94 kg)
Pálfi Viktória Dóra (junior2 női, K1, 56 kg)
Hadra Bíborka (gyermek lány, pointfighting, 36 kg)
Jancsó Lili (gyermek lány, pointfighting, +36 kg)
Annus Marcell (gyermek fiú, kreatív formagyakorlat)
Bárdos Inez (kadet2 lány, kick-light, 37 kg)
Török Karola (kadet2 lány, kick-light, 55 kg)
Nagy Ramóna (kadet2 lány, kick-light, 65 kg)
Korcsok Nikolett (kadet2 lány, kick-light, +65 kg)
Hammer Máté (kadet2 fiú, kick-light, 55 kg)
Kajtár Bence (junior férfi, light-contact, 74 kg)
Kadet1 pointfighting csapat (Pántya Réka, Péter Magdolna, Malatyinszki Bendegúz, Nagy Bálint, Dénes Dániel, Földi Dániel)

Ezüstérmesek:
Bánfi Boglárka (kadet1 lány, pointfighting, 28 kg)
Román Nikolasz (kadet1 fiú, pointfighting, 32 kg)
Dénes Dániel (kadet1 fiú, pointfighting, 47 kg)
Kis Réka (kadet2 lány, pointfighting, 37 kg)
Gombás Alexandra (kadet2 lány, pointfighting, 50 kg)
Pataki Klaudia (kadet2 lány, pointfighting, +65 kg)
Török Dóra (junior női, pointfighting, +70 kg)
Viczián Roland (junior férfi, pointfighting, 69 kg)
Kolozsvári Kinga (junior női, kick-light, 60 kg)
Kurunczi Noémi (gyermek lány, pointfighting, +36 kg)
Annus Marcell (gyermek fiú, pusztakezes formagyakorlat)
Petrovszki Márton (gyermek fiú, fegyveres formagyakorlat)
Kis Réka (kadet2 lány, kick-light 37 kg)
Tar Petra (kadet2 lány, kreatív formagyakorlat)
Karai Zétény (junior1 fiú, full-contact, 45 kg)
Kiss Panna (junior2 lány, full-contact, 48 kg)
Jászai Orsolya (kadet2 lány, kick-light, 55 kg)
Baráth Albert Károly (kadet2 fiú, kick-light, 57 kg)
Pallag Csenge (junior női, light-contact, 70 kg)
Halász Enikő (junior női, light-contact, +70 kg)
Holczmüller Bence (junior férfi, light-contact, 89 kg)
Németh Péter (junior férfi, light-contact, 94 kg)
Kunya Noel (junior2 férfi, full-contact, 67 kg)

Bronzérmesek:

Kozsuch Kincső (gyermek lány, pointfighting, 24 kg)
Halmágyi Nikolett (gyermek lány, pointfighting, 24 kg)
Debreczeni Frida (gyermek lány, pointfighting, 27 kg)
Laurinyecz Emma (gyermek lány, pointfighting, 27 kg)
Nagy Vince (gyermek fiú, pointfighting, 24 kg)
Puska Dániel (gyermek fiú, pointfighting, 30 kg)
Géczi Csaba (gyermek fiú, pointfighting, 33 kg)
Petrovszki Márton (gyermek fiú, pointfighting, 33 kg)
Kozma Kornél (gyermek fiú, pointfighting, 36 kg)
Menkó Zalán (gyermek fiú, +36 kg)
Vicsorek Zita (kadet1 lány, pointfighting, 32 kg)
Fülöp Anna (kadet1 lány, pointfighting, 32 kg)
Nagy Míra (kadet1 lány, pointfighting, 37 kg)
Pántya Réka (kadet1 lány, pointfighting, 47 kg)
Halmágyi Levente (kadet1 fiú, pointfighting, 28 kg)
Földi Dániel (kadet1 fiú, pointfighting, 42 kg)
Viczián Vivien (kadet2 lány, pointfighting, 46 kg)
Hegedűs Hanga (kadet2 lány, pointfighting, 46 kg)
Wallandt Gergő (kadet2 fiú, pointfighting, 42 kg)
Solymosi Bence (kadet2 fiú, pointfighting, 52 kg)
Lázár Erik (kadet2 fiú, pointfighting, +69 kg)
Bárdos Inez (kadet2 lány, light-contact, 37 kg)
Nagy Lilla (kadet2 lány, light-contact, 42 kg)
Kovács Laura Fanni (kadet2 lány, light-contact, 46 kg)
Török Karola (kadet2 lány, light-contact, 55 kg)
Korcsok Nikolett (kadet2 lány, light-contact, +65 kg
Molisz Zoltán (kadet2 fiú, light-contact, 69 kg)
Cselovszki Patrik (junior férfi, pointfighting, 57 kg)
Bálint Martin (junior férfi, pointfighting, 63 kg)
Czár Tibor (junior férfi, pointfighting, 79 kg)
Legenyei Pintér Noel (junior férfi, pointfighting, +94 kg)
Tóth Vanessza (junior női, kick-light, 50 kg)
Kürti Bonita (junior női, kick-light, 70 kg)
Pallag Csenge (junior női, kick-light, 70 kg)
Maruscsák László (junior férfi, kick-light, 63 kg)
Németh Péter (junior férfi, kick-light, 94 kg)
Györe Bendegúz (junior1 fiú, full-contact, 57 kg)
Erős Patrik (junior1 fiú, full-contact, 60 kg)
Berecz Tibor (junior1 fiú, low-kick, +81 kg)
Szeleczki Lilla (junior1 lány, low-kick, 48 kg)
Kékegyi Márk (junior1 fiú, K1, 51 kg)
Varga Kristóf (junior1 fiú, K1, 71 kg)
Lázár Noel (gyermek fiú, fegyveres formagyakorlat)
Nagy Boglárka Boróka (junior2 női, kreatív formagyakorlat)
Gerencsér Ádám (kadet2 fiú, fegyveres kreatív formagyakorlat)
Laurinyecz Emma (gyermek lány, pusztakezes formagyakorlat)
Pap Nikola (junior1 lány, full-contact, 48 kg)
Szabó Kitti (junior1 lány, full-contact, +60 kg)
Csipkés Krisztián (junior1 fiú, full-contact, 48 kg)
Kánai Kristóf (kadet2 fiú, kick-light, 42 kg)
Simon Dávid (kadet2 fiú, kick-light, 63 kg)
Molisz Zoltán (kadet2 fiú, kick-light, 69 kg)
Szögi Nóra (kadet2 lány, light-contact, 65 kg)
Tóth Vanessza (junior női, kick-light, 50 kg)
Kürti Bonita (junior női, kick-light, 70 kg)
Nagy Máté (junior férfi, light-contact, 69 kg)
Kamilli Mirella (junior2 női, low-kick, 56 kg)
Elek Ágnes (junior2 női, low-kick, 56 kg)
Kleinheisler Dorina (junior2 női, low-kick, 70 kg)
Borbás Csaba (junior2 férfi, low-kick, +91 kg)
Szilágyi Viktória (junior2 női, K1, 60 kg)
Flack Márk (junior2 férfi, K1, 75 kg)
Gyermek pointfighting A csapat (Debreczeni Frida, Jancsó Lili, Kozma Kornél, Puska Dániel, Tóth Márk, Zodoma Zétény)

Kick-box Eb: 22 arany a zárónap előtt

A pénteki versenynapon 27 magyar érdekeltségű döntő várt a magyar versenyzőkre Győrben a rekordlétszámot hozott utánpótlás kick-box Európa-bajnokságon, amiből 18 arany- és 9 ezüstérem született. A Magyar Kick-box Szakszövetség beszámolója szerint a korábbi eredményekkel együtt – a szombati zárónap előtt – a magyar csapatnak 22 első, 16 második és 49 harmadik helye van.

A hatalmas számok mögött az áll, hogy az Audi Aréna Győrben zajló Eb-n a sportág mind a hét szabályrendszerében – pointfighting, light-contact, kick-light, full-contact, low-kick, K1 és formagyakorlat – 8 és 18 éves kor között több korosztályban osztanak érmeket, egy kategóriában pedig nemzetenként két versenyző indulhat.

Az Eb legnépesebb csapatát a magyarok indították, összesen 179-en képviselik a magyar színeket. Az eredményekkel Magyarország a második helyen áll az éremtáblázaton, egyedül az oroszok előzik meg a mieinket.

Szombaton további 11 magyar érdekelt a finálékban, emellett a csapat versenyszámokat is a zárónapon rendezik.

Utánpótlás kick-box Európa-bajnokság, Győr, a magyarok eredményei:

Aranyérmesek:
Fördős Jázmin (gyermek lány, pointfighting, 30 kg)
Pusztai Ábel (gyermek fiú, pointfighting, 24 kg)
Kozmann Mónika (kadet1 lány, pointfighting, 28 kg)
Nagy Bálint (kadet1 fiú, pointfighting, +47 kg)
Petró Lilian (kadet2 lány, pointfighting, 32 kg)
Bárdos Inez (kadet2 lány, pointfighting 37 kg)
Trenyik Hanna (kadet2 lány, pointfighting, 65 kg)
Hammer Máté (kadet2 fiú, pointfighting, 37 kg)
Kis Réka (kadet2 lány, light-contact, 37 kg)
Gombás Alexandra (kadet2 lány, light-contact, 50 kg)
Nagy Tamás (kadet2 fiú, light-contact, 42 kg)
Zajácz Bence (junior férfi pointfighting 69 kg)
Mezei Nikolett (junior női kick-light, 65 kg)
Debre Bence (junior férfi, kick-light, 69 kg)
Holczmüller Bence (junior férfi, kick-light, 89 kg)
Vígváry Viktor (junior férfi, kick-light, 94 kg)
Legenyei Pintér Noel (junior férfi, kick-light, +94 kg)
Pálfi Viktória Dóra (junior2 női, K1, 56 kg)
Hadra Bíborka (gyermek lány, pointfighting, 36 kg)
Jancsó Lili (gyermek lány, pointfighting, +36 kg)
Annus Marcell (gyermek fiú, kreatív formagyakorlat)
Bárdos Inez (kadet2 lány, kick-light, 37 kg)

Ezüstérmesek:
Bánfi Boglárka (kadet1 lány, pointfighting, 28 kg)
Román Nikolasz (kadet1 fiú, pointfighting, 32 kg)
Dénes Dániel (kadet1 fiú, pointfighting, 47 kg)
Kis Réka (kadet2 lány, pointfighting, 37 kg)
Gombás Alexandra (kadet2 lány, pointfighting, 50 kg)
Pataki Klaudia (kadet2 lány, pointfighting, +65 kg)
Török Dóra (junior női, pointfighting, +70 kg)
Viczián Roland (junior férfi, pointfighting, 69 kg)
Kolozsvári Kinga (junior női, kick-light, 60 kg)
Kurunczi Noémi (gyermek lány, pointfighting, +36 kg)
Annus Marcell (gyermek fiú, pusztakezes formagyakorlat)
Petrovszki Márton (gyermek fiú, fegyveres formagyakorlat)
Kis Réka (kadet2 lány, kick-light 37 kg)
Tar Petra (kadet2 lány, kreatív formagyakorlat)
Karai Zétény (junior1 fiú, full-contact, 45 kg)
Kiss Panna (junior2 lány, full-contact, 48 kg)

Bronzérmesek:
Kozsuch Kincső (gyermek lány, pointfighting, 24 kg)
Halmágyi Nikolett (gyermek lány, pointfighting, 24 kg)
Debreczeni Frida (gyermek lány, pointfighting, 27 kg)
Laurinyecz Emma (gyermek lány, pointfighting, 27 kg)
Nagy Vince (gyermek fiú, pointfighting, 24 kg)
Puska Dániel (gyermek fiú, pointfighting, 30 kg)
Géczi Csaba (gyermek fiú, pointfighting, 33 kg)
Petrovszki Márton (gyermek fiú, pointfighting, 33 kg)
Kozma Kornél (gyermek fiú, pointfighting, 36 kg)
Menkó Zalán (gyermek fiú, +36 kg)
Vicsorek Zita (kadet1 lány, pointfighting, 32 kg)
Fülöp Anna (kadet1 lány, pointfighting, 32 kg)
Nagy Míra (kadet1 lány, pointfighting, 37 kg)
Pántya Réka (kadet1 lány, pointfighting, 47 kg)
Halmágyi Levente (kadet1 fiú, pointfighting, 28 kg)
Földi Dániel (kadet1 fiú, pointfighting, 42 kg)
Viczián Vivien (kadet2 lány, pointfighting, 46 kg)
Hegedűs Hanga (kadet2 lány, pointfighting, 46 kg)
Wallandt Gergő (kadet2 fiú, pointfighting, 42 kg)
Solymosi Bence (kadet2 fiú, pointfighting, 52 kg)
Lázár Erik (kadet2 fiú, pointfighting, +69 kg)
Bárdos Inez (kadet2 lány, light-contact, 37 kg)
Nagy Lilla (kadet2 lány, light-contact, 42 kg)
Kovács Laura Fanni (kadet2 lány, light-contact, 46 kg)
Török Karola (kadet2 lány, light-contact, 55 kg)
Korcsok Nikolett (kadet2 lány, light-contact, +65 kg
Molisz Zoltán (kadet2 fiú, light-contact, 69 kg)
Cselovszki Patrik (junior férfi, pointfighting, 57 kg)
Bálint Martin (junior férfi, pointfighting, 63 kg)
Czár Tibor (junior férfi, pointfighting, 79 kg)
Legenyei Pintér Noel (junior férfi, pointfighting, +94 kg)
Tóth Vanessza (junior női, kick-light, 50 kg)
Kürti Bonita (junior női, kick-light, 70 kg)
Pallag Csenge (junior női, kick-light, 70 kg)
Maruscsák László (junior férfi, kick-light, 63 kg)
Németh Péter (junior férfi, kick-light, 94 kg)
Györe Bendegúz (junior1 fiú, full-contact, 57 kg)
Erős Patrik (junior1 fiú, full-contact, 60 kg)
Berecz Tibor (junior1 fiú, low-kick, +81 kg)
Szeleczki Lilla (junior1 lány, low-kick, 48 kg)
Kékegyi Márk (junior1 fiú, K1, 51 kg)
Varga Kristóf (junior1 fiú, K1, 71 kg)
Lázár Noel (gyermek fiú, fegyveres formagyakorlat)
Nagy Boglárka Boróka (junior2 női, kreatív formagyakorlat)
Gerencsér Ádám (kadet2 fiú, fegyveres kreatív formagyakorlat)
Laurinyecz Emma (gyermek lány, pusztakezes formagyakorlat)
Pap Nikola (junior1 lány, full-contact, 48 kg)
Szabó Kitti (junior1 lány, full-contact, +60 kg)
Csipkés Krisztián (junior1 fiú, full-contact, 48 kg)

(fotó: Emily Aston)

Öt aranynál tartanak a búvárok Berlinben

A csütörtöki nap sem telt el magyar éremszerzés nélkül a búvárok tájolós kontinensbajnokságán. A magyar válogatott tagjai ezúttal egy aranyat és egy bronzérmet gyűjtöttek be.

Hatházi Katalin újabb aranyérmet szerzett a Berlinben zajló tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokságon. A magyar versenyző ezúttal az M-gyakorlatban lett első. A szlalomnak is nevezett versenyszámban Wágner Zsófia a 13. helyen végzett, Poremba Marcell pedig 14. lett. A junior fiúknál Szász Tamás bronzérmesként zárt, Várszegi Vendel 4., Cséplő Kelen pedig a 8. helyig jutott. A junior lányoknál Májer Zsófia szerezte meg a legelőkelőbb helyezést szlalomban, ő 8. lett. Hofmeister Aliz a 11., Kremmer Daniella pedig a 14. pozíciót kaparintotta meg.

A Berlinben zajló tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokságon a magyar válogatott 5 aranyat, 3 ezüstöt és 1 bronzérmet szerzett eddig.

Négy magyar érem a thaiföldi nemzetek közötti sárkányhajó vb-n

Három ezüst- és egy bronzéremmel, valamint számos jó helyezéssel zártak a magyarok a 14. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokságon, amelynek a thaiföldi Pattaya adott otthont. Az eddigi legnagyobb és legmagasabb színvonalú vb-n a több mint 50 fős magyar küldöttség – elsősorban a juniorok jóvoltából – túlteljesítette az előzetes elvárásokat.

Harminc országból 3335 sárkányhajós vett részt a világbajnokságon, ami ezáltal az eddigi legnépesebb nemzetek közötti vb lett, létszámában megelőzve a 2013-as magyar megmérettetést – számolt be róla Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke.

Lévén a sportág ázsiai eredetű, Thaiföldön nemcsak a legnépesebb, de a résztvevő környékbeli ázsiai országok miatt az eddigi legszínvonalasabb világbajnokság zajlott le – mondta a sportvezető, aki egyúttal az IDBF alelnöke is. Járosi Péternek nemzetközi tisztségében a verseny előkészítése volt a feladata, amely során nem kis problémát kellett megoldania, karöltve a helyi szervezőkkel.

“A tervezett helyszínen a szokottnál szárazabb időjárás miatt nem volt víz a mederben, így teljesen új versenypályát kellett létrehozni egy víztározó területén. A pályán túlmenően a teljes infrastruktúrát ki kellett építeni a helyszínen. Nagy munka volt, de sikerrel megoldottuk, és kiváló versenyt tudhatunk magunk mögött” – mesélte.

A világbajnokságon a magyar juniorok három távon is dobogóra állhattak: a 200, az 500 és a 2000 méteres versenyszámban egyaránt a második helyen értek célba U18-asaink. A negyedik érmet a szeniorok szerezték, akik a leghosszabb távon harmadikok lettek.

Járosi Péter (aki a szeniorok között maga is lapátot ragadott) külön kiemelte a premier, vagyis a felnőtt mezőnyben indult magyarok szereplését, akik 2000 méteren 19 hajó közül – három ázsiai legénység mögött – a negyedik legjobb idővel értek célba, kis különbséggel lemaradva csupán a dobogóról.

“Túlteljesítettük az előzetes várakozásokat. A verseny színvonalát tekintve a négy érem, és többek között a premier korosztályban elért helyezések szép eredmények” – összegzett a hazai szövetség első embere.

  1. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokság, a magyar érmesek:

200 m:
Junior A open kishajó: 2. hely
500 m:
Junior A open kishajó: 2. hely
2000 m:
Junior A open kishajó: 2. hely
Senior B mix kishajó: 3. hely

Hatházi és Balázs is Európa-bajnok lett

Az 5 bója versenyszámmal folytatódott a tájékozódási búvárúszók Európa-bajnoksága. A berlini kontinensbajnokság 3. napján a felnőtteknél Hatházi Katalin Európa-bajnok lett, akárcsak a férfiaknál Balázs Péter.

A junioroknál Szász Tamás szoros versenyben ezüstérmes lett. A magyar tehetség ugyanis mindössze 2 másodperccel kapott ki orosz ellenfelétől.

További magyar eredmények:

Felnőtt: Wágner Zsófia 12. hely

Junior: Várszegi Vendel 4., Májer Zsófia 10., Hofmeister Aliz 15., Mezei Rozi 16.

A magyar válogatott az összes korosztályt nézve 4 aranyérmet és 3 ezüstöt szerzett eddig a Berlinben zajló Európa-bajnokságon.

A fotón: Hatházi Katalin és edzője, Kosztin Tibor látható

Kick-box – A sportág legnagyobb utánpótlás Eb-je zajlik Győrben

1600 harcos küzd Győrben. A Rába-parti városban a sportág eddigi legnagyobb utánpótlás kontinensbajnokságát rendezték meg. A hazai szövetség elnöke szerint fantasztikus hangulatban találnak gazdára az Eb-érmek – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

„Mindent megtettünk azért, hogy ez az Európa-bajnokság zökkenőmentesen induljon. Úgy gondolom, hogy ez sikerült. Egy nagyon látványos és hangulatos megnyitó után megkezdődtek a küzdelmek. Komoly feladat volt megtervezni az 1600 indulónak a versenyeit, és lebonyolítani” – mondta Galambos Péter, az MKBSZ elnöke.

A sportvezető kitért arra is, hogy a magyar csapat eredményes felkészülésen van túl.

„Az edzőink jól végzik a munkájukat, és sikeres edzőtáborokkal vezették fel ezt az Európa-bajnokságot, így biztos vagyok abban, hogy a kitűzött céljainkat elérjük” – fogalmazott Galambos Péter.

Az Európa-bajnokság, amelynek az Audi Aréna Győr ad otthont, szombatig tart. Az Eb legnépesebb csapatát a magyarok indították, összesen 179 versenyző képviseli a magyar színeket.

Tájékozódási búvárúszó Eb –  A 2. napon is volt magyar aranyérem

A csillag gyakorlattal folytatódott a Berlinben zajló tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokság.

A kontinensviadal 2. napján a felnőtt férfi kategóriában Balázs Péter ezüstérmet szerzett. A nőknél Hatházi Katalin a 4. helyen végzett, Wágner Zsófia 6. a helyen zárt.

A junioroknál Szász Tamás aranyérmes lett, ugyanitt Cséplő Kelen 2. lett holtversenyben a német Janik Buhr-ral. Várszegi Vendel pedig az 5. helyen zárt. A junior lányoknál Májer Zsófia 9., Hofmeister Aliz 10., Mezei Rozi pedig a 11. helyen végzett.

Korábban Wágner Zsófia és Hatházi Katalin állhatott a dobogó legfelső fokára. A sportágban rendre jól teljesítenek a magyar versenyzők, ez nem volt másképp az Eb nyitónapján sem. A kontinensbajnokság első napján a Wágner-Hatházi duó a MONK kategóriában lett Európa-bajnok.

Hatalmas siker az oroszországi snooker vb-n

Elképesztő bravúrt hajtott végre Révész Bulcsú az oroszországi Tyumenben az IBSF U16-os snooker világbajnokságon. A mindössze 12 éves sportoló remek játékkal egészen a döntőig jutott, ahol csak a toronymagas esélyes lengyel Kowalski tudta megállítani, így ezüstéremmel zárt. Emellett ő lökte a verseny legmagasabb breakjét is.

Pedig a verseny hetében Révész Bulcsúnak és családjának számtalan bosszúság okozott gondot. Az sem kedvezett a jó versenyzésnek, hogy a játékosok és kísérőik nem feltétlenül viselkedtek sportszerűen: gyakori volt, hogy valaki sétálással zavarta meg az éppen lökéshez készülő magyar tehetség koncentrációját. Ennek ellenére a csoportköröket Révész Bulcsú simán, frame vesztés nélkül teljesítette.

Az első komolyabb ellenfél az egyiptomi Mina Awad volt. Bulcsú szép és pontos játékkal 3-1-re hozta az első négy framet, majd egy rossz lökés, egy beesett fehér golyó és egy kellemetlen vita után megfordult a játék képe. A 15 éves egyiptomi kiharcolta a döntő frame-et, amelynek egészen a végéig nem volt biztos, ki lesz a továbbjutó. Révész Bulcsú azonban hihetetlenül nehéz helyzeteket oldott meg, bravúros lökések kellettek ahhoz, hogy 4-3-mal biztosítsa a helyét az elődöntőben.

Ott a pakisztáni Umar Khan várt rá, aki szintén százszázalékos teljesítménnyel jutott el a döntő kapujáig, ráadásul a torna legmagasabb breakjét, vagyis sikeres sorozatát is ő tudta felmutatni. A döcögős kezdést követően Révész Bulcsú egyre magabiztosabban játszott, és elvette a break-rekordot a pakisztáni fiútól: meglökte a torna legmagasabb, 85-ös breakjét, és végül 4-1-re megnyerte az elődöntőt.

A fináléban a vb esélyeseként számon tartott lengyel Antoni Kowalski volt az ellenfél. Révész Bulcsú szépen, de több hibával játszott, mint korábban, így 5-2-re veszített. Jellemző a magyar fiatal játékstílusára, hogy a döntőben nyolc másodperc volt a lökésátlaga, a játékvezető pedig alig győzte visszarakosgatni a golyókat.

A döntő után sportolónk úgy nyilatkozott: a meleg nagyon zavarta, kicsit el is fáradt, de nem érzi magát csalódottnak.

Hogy nagy jövő áll Révész Bulcsú előtt, azt nemcsak a számtalan gratuláció bizonyítja, hanem az is, hogy lengyel ellenfele a meccs végén arról beszélt: nem biztos, hogy az Európa-bajnokságon is képes lesz megverni a magyar fiút.

(forrás: Kovács M. Veronika)

Tájékozódási búvárúszó Eb – Aranyérmes a Wágner-Hatházi duó!

Magyar aranyérem a nyitónapon! A Berlinben zajló tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokságon Wágner Zsófia és Hatházi Katalin állhatott a dobogó legfelső fokára.

A sportágban rendre jól teljesítenek a magyar versenyzők, ez nem volt másképp az Eb nyitónapján sem. A kontinensbajnokság első napján a Wágner-Hatházi duó a MONK kategóriában lett Európa-bajnok. A Magyar Búvár Szakszövetség információi szerint a férfiaknál a Balázs Péter, Cséplő Kelen kettős a hatodik helyen végzett, akárcsak a junior vegyesváltóban a Szász Tamás, Hofmeister Alíz kettős.

A MONK versenyszámban a búvárok egy addig ismeretlen térképet kapnak kézhez, amely alapján időre teljesíteni kell a kijelölt pályát.