22 országból jönnek a darts Hungarian Openre

A 21. WDF-pontszerző versenyt rendezi a Magyar Darts Szövetség a hétvégén. Idén névadó szponzorral bővült a kör, így a Hotel Hungária City Centerben a Dreher Hungarian Openre várják a versenyzőket a szervezők. Az idei évben rekordszámú nevezés érkezett, hiszen 22 ország 504 dartsosa száll versenybe a helyezésekért. A magyarok közül 263-an indulnak, Népes küldöttség jön Angliából (51) és Ausztriából (48) is, de lesz ciprusi, török, sőt brazil induló is. A tavalyi versenyre 456 nevezés érkezett.
1999-ben rendezték az első Hungarian Opent, amelynek a férfi versenyét Székely Levente nyerte meg. Később is bőven akadt magyar győztes. A nőknél 2002-ben Fekete Nóra lett a bajnok, aki még kétszer megismételte ezt a sikert. Kautzky Nóra mellett Ihász Veronika négyszer tudott Hungarian Openen első lenni. A férfiaknál Turi Tamásnak sikerült még nyerni 2004-ben.
A fiúk versenyét 2008-tól, a lányokét 2013-tól rendezik. Mindkét kategóriában voltak már komoly eredmények. A fiúknál 2013-ig csak magyar nyert: Tax Tibor, Darányi Tamás kétszer, majd Kovács Patrik háromszor egymás után. 2015-ben Vörösházi György végzett az élen. A lányoknál egy évet leszámítva mindig hazai siker született. 2013-ban Réti Ramóna, majd háromszor egymás után Czipó Vivien, 2018-ban pedig Kovács Tamara.
Az Európa-bajnok, vb-bronzérmes Kovács Tamara tavalyi sikere mellett 2018-ban a nőknél Czipó Vivien, a férfiaknál pedig Végső János volt döntős, de sajnos nem sikerült a győzelmet kiharcolni. A férfiaknál a szlovén Benjamin Pratnemer, a nőknél a hollan Aileen de Graaf a címvédő.
A Magyar Darts Liga döntőjét 2019. november 23-án, Szekszárdon rendezik. Ez a kiváló sorozat egyrészt erősíti a klubéletet, másrészt nem csak az igazolt versenyzőknek, hanem a szabadidős kártyával rendelkezőknek biztosít folyamatos versenyzési lehetőséget. 2019-ben 41 egyesület, 317 versenyt rendezett, 10 régió 35 városban. Az MDL egész éves sorozatában több mint 7000 nevezést regisztrált a szövetség. A döntőben a régiók legjobbjai, összesen 128 versenyző indul a bajnoki címért. 2019. november 30-án a csapatbajnoki döntőkkel zárul az idei, hazai versenyévad!