24 órán át zajlott a tájfutóverseny

Egész napos megmérettetéssel vette kezdetét a tájékozódási futóknál a 2020-as szezon. Az Ágasegyházán megrendezett versenyt a több klub legjobbjaiból összeállított, válogatottfutókat is felvonultató „Big Br-O-thers” váltó nyerte, míg mögöttük a Tabáni Spartacus és a MOM-Hegyvidék csapatai állhattak még a dobogóra. A váltóverseny mellett számtalan olyan futó is akadt, aki egyénileg teljesítette a pályákat 12 vagy 24 órán keresztül.

A koronavírus-járvány miatt a tájékozódási futók tavaszi szezonját is törölni kellett, így a július 4-5-én megrendezett 24 órás váltóverseny volt az első komolyabb erőpróba az új idényben. Ennek megfelelően hatalmas mezőny állt rajthoz, összesen 83 csapatot és 17 egyéni indulót regisztráltak a szervezők. A mezőnyben szép számban képviseltették magukat a magyar válogatott legjobbjai: rajthoz állt például a tavalyi évben az Év Tájfutóinak választott Bakó Áron és Sárközy Zsófia, valamint a junior világbajnok Gárdonyi Csilla is.

Az Ágasegyháza határában fekvő terep önmagában is komoly kihívásokat tartogatott, mivel nyárra felnőtt az aljnövényzet az erdőkben, amely alaposan lassította a versenyzők futósebességét. Emiatt gyakran inkább megérte a hosszabb utat választani, csak hogy nyílt területeken vagy ösvényeken lehessen futni. A pályák hossza 2,5 és 12 km között alakult légvonalban, a versenyzők által valójában futott távok ezt mintegy 20-40%-kal haladták meg. Éjszaka sem állt meg a verseny, ekkor a futók fejlámpákkal futva küzdöttek a terepen. A hat fős váltók közül az a csapat győzött, amely a legtöbb pályát teljesítette sikeresen.

A papírformának megfelelően a két legerősebb névsorral rendelkező csapat küzdelmét hozta a verseny. A Tabáni Spartacus legjobbjaiból összeálló, két felnőtt és három utánpótlás válogatott futót is felvonultató „Full mind1” csapat dominált az első órákban, ám szombat kora délután egy bokasérülés miatt elvesztették egyik legjobbjukat, így öten voltak kénytelenek folytatni a versenyzést. Ezt pedig kihasználta a másik nagy esélyes, a „Big Br-O-thers”, ahol többek között a legutóbbi egyéni országos bajnokságot megnyerő Baumholczer Máté, valamint a felnőtt szövetségi kapitány Szerencsi Ildikó is a csapat tagja volt. Estére átvették a vezetést, az éjszakai pályák teljesítése után pedig már két kör előnnyel álltak az élen. Végül összesen 35 pályát teljesítve magabiztosan húzták be az egész napos váltóversenyt. Második helyen a „Full mind1” csapat végzett, a dobogó harmadik fokára pedig a MOM-Hegyvidék futóiból álló „MOM Plus Ultra” állhatott fel.

Remek érzés volt kijönni ide, a hangulat tényleg nagyszerű volt. Mintha egy 10Milán vagy Jukolán (a világ legnagyobb tájfutó váltóversenyei) lettünk volna, úgy néztünk elébe annak is, hogy majd éjszaka is futni fogunk. Aztán jött a sokk, a harmadik pálya után már mindenem fájt, szenvedtem, rettenete s élmény volt így végigcsinálni nekem” – nyilatkozta a futamokat követően a Magyar Tájékozódási Futó Szövetségnek a győztes csapat legjobb futója, Baumholczer Máté.

Az egyéni versenyen Kovács Róbert diadalmaskodott 17 pályát teljesítve, ő a szlovén Boris Erzent és Kisházi Gábort előzte meg. A 12 órás váltók versenyét a Tabáni Spartacus „Elnökség” nevű csapata nyerte, míg ugyanitt egyéniben a hódmezővásárhelyi Kisháziné Zombori Erika teljesítette a legtöbb pályát.

24 órás váltóverseny végeredmény:

  1. Big Br-O-thers (vegyes klubokból, csapattagok: Baumholczer Máté, Szerencsi Ildikó, Fehérvári Dániel, Bogos Tamás, Tóth Adrián, Hajdu Martin), 35 teljesített pálya

  2. Full mind1 (Tabáni Spartacus), 34 teljesített pálya

  3. MOM Plus Ultra (MOM-Hegyvidék), 34 teljesített pálya

24 órás egyéni verseny végeredménye:

  1. Kovács Róbert, 17 teljesített pálya

  2. Boris Erzen (Szlovénia), 15 teljesített pálya

  3. Kisházi Gábor, 14 teljesített pálya

12 órás váltóverseny végeredménye:

  1. Elnökség (Tabáni Spartacus, csapattagok: Morandini Viktor, Tornai Szabolcs, Zai Bálint, Kálmán Imola, Rajmon Imola, Koren Anikó), 16 teljesített pálya

  2. RÉDOSZ 1 (vegyes klubokból), 15 teljesített pálya

  3. Oldtimerek (vegyes klubokból), 15 teljesített pálya

12 órás egyéni verseny végeredménye:

  1. Kisháziné Zombori Erika, 9 teljesített pálya

  2. Juhász Gábor, 8 teljesített pálya

  3. Szokol Dávid, 8 teljesített pálya