Elrajtolt a magyarországi jet-ski Eb

A megnyitó ünnepséggel megkezdődött a jet-ski Európa-bajnoki és junior világbajnoki futam a Nyíregyháza közeli Leveleki Szabadidőpart taván. A péntektől vasárnapig zajló, hazai rendezésű világversenyen 22 nemzet 110 versenyzője indul, Magyarországot 23-an képviselik.

Fúvószenekar és mazsorettek vezették fel a versenyzőket a tó partján megrendezett megnyitón. Rákóczi Ildikó, Nyíregyháza Sportbizottságának elnöke beszédében azt hangsúlyozta, hogy az esemény egyaránt fontos a sport, a megye és az ország szempontjából. Dr. Túróczyné Dr. Székely Anita, Levelek alpolgármestere elmondta: büszkék arra, hogy egy ilyen kis település ilyen nagy versenynek adhat otthont.

Kovács Sándor, a térség országgyűlési képviselője szerint a jet-ski Magyar Nagydíj Nyíregyháza és Levelek, valamint a magyar, illetve a nemzetközi szövetség példamutató együttműködéseként valósult meg.

Gyakorlatilag a mostani hétvégével indulhat újra a sportág – hívta fel rá a figyelmet Luca Filiberti, a nemzetközi szövetség, a UIM Aquabike Bizottságának elnöke.

Czeller Béla, a Magyar Jet-ski Szövetség elnöke az emelte ki, hogy a koronavírus járvány ellenére sok versenyző többezer kilométerről jött el Levelekre. Külön köszöntötte Lengyelországot, amely az idei esemény díszvendége.

A megnyitó zárásaként Luca Filiberti egy, az olimpiai lángot szimbolizáló fáklyát adott át a rendezők képviseletében Czeller Bélának.

A jet-ski Magyar Nagydíjon az Európa-bajnokság tizenhárom kategóriája mellett a fiatalok két világbajnoki versenyszámban rajtolhatnak el jet-skijükkel.

(fotók: Szabó Gábor)