Évzáró konferencián mutatkozott be az NVESZ új főtitkára

posted in: Általános | 0

Évzáró konferenciát és azt követő karácsonyi hangulatú fogadást tartott a Nemzeti Versenysport Szövetség 2019. december 10-én a Danubius Hotel Flamencóban. Az eseményen bemutatkozott az NVESZ új főtitkára, Vargáné Andrejkó Edina.

Járosi Péter NVESZ alelnök köszöntő szavait követően a decembertől munkába lépett főtitkár üdvözölte a megjelenteket. Vargáné Andrejkó Edina megköszönte a bizalmat, elmondta, hogy korábban dolgozott a turisztika területén, az elmúlt nyolc évet pedig a Magyar Torna Szövetségben töltötte. Elhivatottnak nevezte magát a sport iránt, a szövetségeknek pedig azt üzente, hogy bárki fordulhat az NVESZ irodájához, igyekeznek segíteni.

A konferencia előadói közül elsőként dr. Toman József, az OSEI Válogatott Kereteket Ellátó Szolgálat vezetője beszélt a felkészülést támogató lehetőségekről. Kifejtette: van egy külön olimpiai rendelő részleg a Sportkórházban, ami nevével ellentétben az NVESZ-es sportágak számára is segítséget jelenthet. Megemlítette azt is, hogy létezik egy 24 órás, ingyenes telefonos Call Center is, amely a jövőben szintén az NVESZ-es sportolók rendelkezésére állhat.

Az antidopping kérdésekkel kapcsolatos ismeretekről Dr. Tiszeker Ágnes adott tájékoztatást. A Magyar Antidopping Csoport vezetője közölte: koncepcióváltás várható az ellenőrzésekben világszinten, várhatóan teljesen el fog különülni a mintavétel és a szankcionálás. Közös ügy megvédeni a fiatalokat és a tisztességes sportolást – jelentette ki.

A médiában való megjelenések lehetőségeiről a az NVESZ Sajtószolgálat munkatársai, Bányász Árpád és Turák Péter tartottak előadást, akik azt hangsúlyozták ki, hogy a szövetségek együttműködése nélkülözhetetlen a hírek sajtóban való megjelentetéséhez.

Bemutatkozott a konferencián a LOT, vagyis a lengyel nemzeti légitársaság, amelynek lehetőségeit Csapó László country manager vázolta.

Zárszavában Dr. Mészáros János, az NVESZ elnöke méltatta és remeknek nevezte az együttműködést a MACS-csal és az OSEI-vel, megköszönte az EMMI jelenlévő munkatársainak a minisztériummal való jó együttműködést, és azt is megjegyezte, hogy kicsivel több államit támogatást kaptak, mint amire számítottak, ezt szakmai feladatokra fordítják és a szövetségeknek is juttatnak belőle.