Felülmúlta májusi vb-sikereit a muaythai válogatott

posted in: Általános | 0

2018. június 29. és július 7. között Prágában megrendezett IFMA Muaythai Európa-bajnokságon 10 magyar versenyző szerepelt felnőtt és junior kategóriában. a 40 ország 271 versenyzője között 3 arany-, 3 ezüst-, 2 bronzérem került a magyar válogatottak nyakába, s ezzel az összesített éremtáblázat 6. helyén végeztek a világsztárokat felvonultató mezőnyben.

Ugyan még két világverseny vár a magyar thaibox versenyzőire idén, már így is a sportág hazai történelmének legnagyobb sikereit hozta ez az év a Magyar Muaythai Szakszövetség életében.

A felnőtt válogatott szereplését Bányász Adrián szövetségi kapitány és Szabó László főtitkár irányította, míg a junior versenyzők mentorai Nagy Balázs és Rebrei József utánpótlás kapitányok voltak.

Vojvoda György nemzetközi bíró vezetésével Szöllős Imre főbíró és Székely István bíró technikai delegáltként képviselték hazánkat.

A hihetetlen siker eddig soha nem látott, példaértékű összefogással született, hiszen a csapatot a döntők napján hatalmas szurkolótábor buzdította. Edzők, szülők, elnökségi tagok, sporttársak utaztak Prágába, hogy támogassák a magyar harcosokat akikhez a magyar nagykövetség felhívására helyi magyarok is csatlakoztak.

A magyar érmesek névsora:

Spéth Norbert arany

Sándorfi Ajsa arany

Szána Patrik arany

Tóth Enikő ezüst

Nardelotti Zoltán ezüst

Koczó Henrik ezüst

Herceg Alex Valentin bronz

Nagy Ede bronz

Bereczki Dominik és Fibi Márk tisztes helytállással az 5. helyen végzett.

A megújult Magyar Muaythai Szakszövetség sportdiplomáciai sikerként könyvelheti el a fényes érmek mellett egy jövőbeni, Budapesten rendezendő Európa-bajnokság előkészítésének felkérését a sportág nemzetközi tisztségviselőitől.

Oszd meg, ha tetszett!