Sokoldalú magyar klasszisok a budapesti kick-box vb-n

Három szerepkörben kell helytállnia a november 6. és 11. között sorra kerülő budapesti kick-box vb-n az egyik legtapasztaltabb magyar versenyzőnek, Jároszkievicz Krisztiánnak. A hétszeres világbajnoknak ugyanis nemcsak sportolóként, hanem edzőként, illetve az esemény egyik szervezőjeként is bizonyítani kell. Mint mondja, utóbbi nemcsak extra motivációt, hanem energiát is ad neki.

Nagy várakozással és vágyakozással áll a sportág történetének legrangosabb versenye előtt Jároszkievicz Krisztián, aki szervezőként is aktívan munkálkodik a Magyar Kick-box Szakszövetség által rendezendő jövő heti esemény sikerén. A hétszeres vb-aranyérmes sportoló a saját felkészülése és az edzői feladatai mellett készíti elő az első olyan világbajnokságot, amely egyszerre ad otthont a kick-box mind a hét szakágának.

„Minden téren nehéz feladat hárul rám és barátomra, a szintén három szerepet vállaló, nyolcszoros világbajnok Mórádi Zsoltra. A versenyzésben nagy rutinunk van, úgyhogy azt egyelőre elég könnyen tudjuk kezelni. Edzőként hasonlóan gördülékenyen tudunk dolgozni, viszont szervezőként ez új feladat, ami rengeteg energiát és időt vesz el a mindennapjainkból és a pihenőidőnkből. De ugyanennyi erőt és motivációt ad is, hiszen az újdonság örömétől nagyon pezsgünk” – fogalmazott a Halker-Király Team versenyzője, edzője.

Jároszkievicz Krisztián elmondása szerint címvédésre készül a BOK Sportcsarnokban helyet kapó – 60 ország mintegy 2000 sportolóját felvonultató – megmérettetésen, ahol a hazai szövetség szerint mind a 39 magyar sportoló éremeséllyel száll harcba.

Sárfalvi Péter: kiemelt jelentőségű a kick-box vb

Az országos sportvezetés számára is kiemelt fontosságú a jövő heti budapesti kick-box világbajnokság. A vb nemcsak a sportág történetének legnagyobb megmérettetése lesz, hanem jól illeszkedik azon rangos nemzetközi versenyek sorába is, amelyeknek idén hazánk adott otthont.

A BOK Sportcsarnokban november 6. és 11. között sorra kerülő kick-box világbajnokság 2017-ben már a sokadik magyarországi világverseny lesz.

„Úgy gondolom, hogy a sportszerető magyar közönség 2017-ben kiélheti minden vágyát. Ez a sportvezetés egyik legfőbb célja, hogy minél több nagy nemzetközi versenyt hozzunk Magyarországra. Idén a kiemelt jelentőségűek között volt a vizes vb, a cselgáncs vb, a győri EYOF, és azt gondolom, hogy ilyen lesz a kick-box világbajnokság is” – fogalmazott az EMMI sportért felelős helyettes államtitkára.

Sárfalvi Péter hozzátette: azért is fontos a vb, mert magyar sikersportágról van szó, így a sportvezetés jó eredményekre számít.

„Nem akarok nyomást helyezni rájuk, de nagyon várjuk tőlük a jó eredményeket, az érmeket. Azt gondolom, ez a csapat el fogja bírni ezt a terhet” – mondta a helyettes államtitkár.

A Magyar Kick-box Szakszövetség is emlékezetes vb-re készül, hiszen a sportág történetében először fordul elő, hogy mind a hét szakág egy helyen és egy időben szerepel világbajnokságon. sportért felelős államtitkárság anyagi segítségével megvalósuló eseményen 60 ország mintegy 2000 versenyzője indul, köztük 39 hazai sportoló.

Tamás Ferdinánd bronzérmes a korosztályos karate vb-n

A dobogó harmadik fokára állhatott fel Tamás Ferdinánd az U21-esek (18-20 évesek) között a 67 kg-os súlycsoportban a Tenerifén megrendezett korosztályos karate vb-n. Minden idők legnagyobb kadet, junior és U21 világbajnokságán három másik magyar versenyző is eljutott a bronzmérkőzésig, de Baranyi Zsófia, Borbás Botond és Botos Botond végül ötödik lett.

A spanyolországi vb-n is éreztette hatását a sportág 2020-as olimpiai bemutatkozása: soha nem látott hatalmas létszám, 109 ország közel 1800 versenyzője – köztük 29 magyar – lépett tatamira.

Fiataljaink közül Tamás Ferdinánd szerepelt a legjobban, aki a 65 fős mezőnyben négy győzelemmel egészen az elődöntőig jutott. Az MTK versenyzője az egyiptomi Mohamed ellen is jól küzdött, vezetett is, ám egy utolsó másodpercekben bekapott rúgás miatt elúszott a döntő lehetősége. A harmadik helyért aztán a török Kacar ellen sikerült ismét nyerni, így Tamás Ferdinánd a két évvel ezelőtti vb-hez hasonlóan ismét bronzérmet szerzett.

A 20 éves karatés tenerifei eredményével azt is nyomatékosította, hogy számolni lehet majd vele az olimpiai kvalifikációs sorozatban.

Tamás Ferdinánd eredményei: 

A 32 közé jutásért: -Omonov (üzbég) 6-0
A 16 közé jutásért: -Arteaga (venezuelai) 3-1
Nyolcaddöntő: -Valdivia (perui) 4-2
Negyeddöntő: -Primozic (szlovén) 4-1
Elődöntő: -Mohamed (egyiptomi) 1-3
A harmadik helyért: -Kacar (török) 2-0

Az ötödik helyen végzett a juniorok (16-17 évesek) között 59 kg-ban Baranyi Zsófia, Szintén ötödik lett a kadetek (14-15 évesek) mezőnyében az 52 kg-os Borbás Botond és a 63 kg-os súlycsoportban Botos Botond.

Különleges helyszín, egzotikus érmek golyósportban

Sportolóink újabb nemzetközi sikereket értek el a golyósportokban. 2017. október 20. és 22. között rendezték meg a „KEMER OPEN International Bocce Tournament 2017” elnevezésű nemzetközi golyósport (Raffa-Petanque-Volo) versenyt, amelyen Magyarország is képviseltette magát.

Törökország egyik legszebb természeti környezetében fekvő nyaralóhelye az Antalya városától délre található Kemer, amely azonban nem csak a turisták számára vonzó. A városfejlesztésnek és a Török Golyósport, Bowling és Darts Szövetségnek (TBBDF) köszönhetően rengeteg felnőtt és gyermek űzi szenvedélyesen a legtöbb golyósportot, ráadásul évente egyszer megrendezik Törökország egyik legnagyobb golyósport versenyét, a Kemer Open-t.

Hétfős delegációnk több versenyszámban is megmérettetett, ezáltal igen zsúfolttá téve a pár napos kihívást. Meg is hozta gyümölcsét a sok fáradozás: 10 nemzet több mint 300 sportolója között 4 versenyszámban is érmet szerzett a magyar csapat.

Női páros raffa: 2. helyezés (Acsai Éva, Szrapkó Boglár)
Férfi páros raffa: 3. helyezés (Szrapkó Boglár, Fóti Gábor)
Férfi csapat raffa: 2. helyezés (Szrapkó Boglár, Fóti Gábor, Kiss Mátyás, Tánczos Zoltán)
Férfi triplet petanque: 2. helyezés (Acsai Éva, Fóti Gábor, Szabó József)

(forrás: MGSSZ)

 

60 ország 2000 kick-boxosa indul a budapesti vb-n

Legalább hatvan ország mintegy kétezer versenyzőjének indulására számítanak a szervezők a budapesti kick-box-világbajnokságon, amelyet november 6. és 11. között rendez a hazai sportági szövetség a BOK Sportcsarnokban.

A csütörtöki sajtótájékoztatón Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke elmondta, hogy nagyon emlékezetes vb-re készülnek, már csak azért is, mert most először fordul elő, hogy e küzdősport mind a két szakága egy helyen és egy időben szerepel világbajnokságon. Kitért rá, hogy Brazília visszalépése után, a nemzetközi szövetség, a WAKO kérésére mondott igent Magyarország a “dupla” vb-re. Ezzel összefüggésben is köszönetét fejezte ki a sportállamtitkárságnak az anyagi segítséget is jelentő háttértámogatásért.
Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkár azt emelte ki, hogy idén rengeteg nagy nemzetközi versenyt rendezett Magyarország, így vizes vb-t, EYOF-ot, cselgáncs-vb-t, és ebbe a sorba illeszkedik a kick-boxosok világbajnoksága is. Hangsúlyozta, hogy sportdiplomáciában is erős sikersportágról van szó, és hozzáfűzte, hogy a budapesti világbajnokságon szereplő mind a 39 magyar éremeséllyel indul harcba.
Király István alelnök, akit a WAKO európai szervezete szeptemberben első alelnökének választott, elmondta, hogy egy héttel a jelentkezési határidő lejárta előtt 55 ország 1850 sportolóját regisztrálták, de meggyőződése, hogy több mint 60 ország képviselteti magát, a versenyzői létszám pedig a kétezret is eléri. Arról a célról is beszélt, hogy minél több világ- és európai kick-box eseményt szeretnének Magyarországra hozni.
A sajtótájékoztatón jelen volt a sportág történetének legeredményesebbje, a nyolcszoros világbajnok Mórádi Zsolt és a hétszeres világbajnoki aranyérmes Jároszkievicz Krisztián. Mindketten leszögezték, hogy meg akarják védeni címüket a hazai közönség előtt.

A vb-n induló felnőtt válogatott:
tatami:
pointfighting:
férfiak:
57 kg: Veres Roland, 63 kg.: Veres Richárd, 69 kg: Veres Alex, 74 kg: Csák Bence, 79 kg: Opauszky Dávid, 84 kg: Mórádi Zsolt, 89 kg: Bálint Zoltán, 94 kg: Rohonczi Jenő, +94 kg: Jároszkievicz Krisztián
nők:
50 kg: Murvai Lívia, 55 kg: Hanicz Nelly, 60 kg: Kádas Adrienn, 65 kg. Busa Andrea, 70 kg: Nagy Henrietta, +70 kg: Kondár Anna

light-contact:
férfiak:
57 kg: Veres Roland, 63 kg: Gábor Zoltán, 69 kg: Veres Alex, 74 kg: Zsarkó Dániel Péter, 79 kg: Szmolek Emanuel, 84 kg: Vígváry Viktor, +94 kg: Vida Balázs
nők: 50 kg: Busa Gabriella, 55 kg: Hanicz Nelly, 60 kg: Gremen Petra, 65 kg: Miskolczi Anett, 70 kg: Busa Andrea

kick-light:
férfiak:
57 kg: Veres Roland, 63 kg: Veres Richárd, 69 kg: Bálint Zoltán, 74 kg: Zsarkó Dániel Péter, 79 kg: Bárdosi Sándor, 84 kg: Kis Balázs Mihály, +94 kg: Vida Balázs
nők: 50 kg: Busa Gabriella, 55 kg: Hanicz Nelly, 60 kg: Nagy Rita, 65 kg: Miskolczi Anett, 70 kg: Busa Andrea

ring:
full-contact:
férfiak:
57 kg: Petrina Pál, 60 kg: Bakó Krisztián, 63kg: Sándor Kornél, 67 kg: Görbics Gábor, 75 kg: Elszaszer Dávid, +91 kg: Berki Károly
nők: 56 kg: Bordás Annamária, 60 kg: Rákóczi Renáta

low-kick:
férfiak:
63,5 kg: Mádi Bálint, 67 kg: Vásony Márton
nők:
60 kg: Lehota Krisztina

K1:
férfiak:
54 kg: Szőke László, 60 kg: Gönczi Alex, 63.5 kg: Habash Antoine, 67 kg: Géczey Róbert, 71 kg: Vásony Ferenc
nők:
52 kg: Zsiga Melinda

 

Sportdiplomáciai sikerek sárkányhajóban

Járosi Pétert választotta meg a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség (IDBF) egyik alelnökének. A sportvezető, aki a sportág hazai szövetségének elnöke, és egyben a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) alelnöke is, az IDBF 16. kongresszusán, Kínában kapott bizalmat a tagságtól.

A Kunmingban megrendezett eseményen a Magyar Sárkányhajó Szövetség delegációja tovább népszerűsítette a 2018. évi IDBF Sárkányhajó Klub Legénység Világbajnokságot, melyet a szövetség július 17. és 22. között rendez meg Szegeden.

„A vb-prezentációnk és az azt kiegészítő promóciónk jól sikerült. A jelenlévő tagszervezetek jelentős létszámban tervezik a részvételt a szegedi világbajnokságon. A nemzetközi szövetség közel 6000 fő részvételével számol, amely minden idők legnagyobb létszámú sárkányhajó eseménye lesz” – összegzett Járosi Péter.

Az IDBF bizottságaiban is több szerephez jutottak magyar sportolók: a „Sport mindenkié” (Sport for all Commission) bizottság tagja Baravics Lilla, az Ifjúsági Bizottság (Youth Commission) tagja pedig Terdi Csaba Mátyás, az újonnan megalakult IDBF Etikai Bizottság tagja pedig Dr. Seenger Pál lett.

A kínai Kunmingban rendezik meg az előttünk álló napokban a 13. IDBF nemzetek közötti Sárkányhajó Világbajnokságot.

Kialakult a végleges csapat a budapesti kick-box vb-re

Eltűntek az utolsó kérdőjelek is a november 6. és 11. között a BOK Sportcsarnokban sorra kerülő sporttörténelmi kick-box világbajnokság magyar indulóival kapcsolatban. Csepelen rendezték meg a pointfighting szakág idei OB-döntőjét, ahol a győztesek a magyar bajnoki cím mellé kivívták a hazai közönség előtti szereplés lehetőségét. A vb-n összesen 39-en képviselik majd a magyar színeket.

A pointfighting hagyományosan az egyik legerősebb magyar szakág, a vasárnapi versenyt követően is számos korábbi világ- és Európa-bajnok vívta ki az indulás jogát. A legnagyobb név a kick-box történetének legeredményesebb sportolója, a nyolcszoros vb-aranyérmes Mórádi Zsolt. Kvalifikálta magát a több világversenyen győztes Jároszkievicz Krisztián és három Veres-fivér is. A pointfighting válogatott gerincét a Halker-Király Team adja 12 fővel, hárman a Debreczeni Team versenyzői.

A vb-n induló pointfighting válogatott:

Férfiak: 57 kg: Veres Roland, 63 kg: Veres Richárd, 69 kg: Veres Alex, 74 kg: Csák Bence, 79 kg: Opauszky Dávid, 84 kg: Mórádi Zsolt, 89 kg: Bálint Zoltán, 94 kg: Rohonczi Jenő, +94 kg: Jároszkievicz Krisztián

Nők: 50 kg: Murvai Lívia, 55 kg: Hanicz Nelly, 60 kg: Kádas Adrienn, 65 kg: Busa Andrea, 70 kg: Nagy Henrietta, +70 kg: Kondár Anna

A világbajnokságon 39 fős magyar válogatott indul. Huszonnégyen a tatamis szabályrendszerekben (pointfighting, light-contact, kick-light), 14-en a ringes szakágakban (full-contact, low-kick, K1) mérettetik meg magukat, és lesz egy versenyzőnk formagyakorlatban is. Hétfőtől az immár teljes válogatott Tatára utazik, ahol a felkészülés utolsó állomásaként a sportolók 11 napos edzőtáborban vesznek részt.

A budapesti kick-box világbajnokság egyedülálló lesz a sportág történetében: korábban soha nem fordult elő, hogy az összes szakág vb-jét egy helyen és egy időben rendezzék.

Különös történet után jut vb-aranyhoz a magyar íjász

Egy hónapot kellett várnia Molnár Ferencnek, hogy a 3D íjász világbajnokságot követően aranyérmesnek mondhassa magát. A szeptemberi vb döntőjében ugyanis a bírók összekeverték a nyílvesszőket. A hazai szövetség sportdiplomáciai sikere, hogy az íjász világszervezet korrigált, és a magyar sportoló is aranyéremben részesül.

Eredetileg egy ezüst- és egy bronzéremmel tért haza szeptember közepén a magyar 3D íjász válogatott a franciaországi Robionban megrendezett világbajnokságról (ahol három dimenziós állatfigurákra lőttek az íjászok).

A videó felvételeket visszanézve azonban feltűnt, hogy az ösztönös íj versenyszámának döntőjében az értékelésnél valami nem volt rendben. Kiderült, hogy bírói hiba történt: az első célnál felcserélték a vb-re címvédőként érkezett Molnár Ferenc és a későbbi győztes dán Christensen pontját, amit a helyszínen senki nem vett észre.

Bár a szabályzat szerint a verseny után már nincs lehetőség reklamációra, a Vánky Sebastian vezette Magyar Íjász Szövetség a bíró és a versenyiroda hibájára hivatkozva tiltakozást nyújtott be. A világszövetség, a World Archery elnöksége az eset mérlegelése után végül úgy döntött: Molnár Ferenc is megkapja az aranyérmet.

A bronzérmet Franciaországban a csigás íj kategóriában Kun Alíz szerezte, aki a csapat meglepetésemberének számított, hiszen a vb-n részt vett 11 magyar íjász közül neki volt a legkevesebb nemzetközi versenytapasztalata, ennek ellenére a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

 

Jól sikerült konferenciát tartott az NVESZ

“Sportágfejlesztés és sportolói brandépítés lehetőségei és eszközei” címmel tartott konferenciát 2017. október 19-én  a Nemzeti Versenysport Szövetség. A megjelentek, akik megtöltötték a konferenciának helyet adó MOM Sport termét, tartalmas előadásokat hallgathattak végig. Az NVESZ-hez tartozó sportszövetségek képviselői, sportolók és más érdeklődők között több, a Világjátékokon eredményesen szerepelt versenyző – köztük a Wroclawban győztes uszonyosúszó Senánszky Petra és ju-jitsus Szűcs Kristóf – is jelen volt.

Dr. Mészáros János, az NVESZ elnöke köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy az ehhez hasonló konferenciákkal is segíteni próbálják a tagszervezeteket, bővíteni a látásmódot és a kiválasztott témákban átadni az ismereteket. Kijelentette: igyekeznek a jövőben is különböző kérdéseket hasznosan megtárgyalni, a témaköröket illetően pedig várják a sportszövetségek javaslatait is.

A Világjátékok tapasztalatairól és a 2021-es felkészülésről beszélt az NVESZ főtitkára. Bóné Zoltán örömmel elevenítette fel, hogy az idei Világjátékok szereplés – hat arany-, négy ezüst- és négy bronzéremmel – sporttörténelmi sikert jelentett, ugyanakkor megjegyezte: az elmúlt időszak arra is rávilágított, hogy a következő, az egyesült államokbeli Birminghamben sorra kerülő multisport-eseményre tervezetten és céltudatosan kell készülni, és sok területen már most meg kell kezdeni az előkészületeket.

Az OSEI általi, felkészülést támogató lehetőségeket taglalta Dr. Téglásy György, a VKESZ igazgatója. Dr. Szabó Gergely Balázs, a MACS jogásza az antidopping kérdésekkel kapcsolatos ismeretekről tartott előadást.

Az NVESZ sajtószolgálata részéről Bányász Árpád a média megjelenések lehetőségeiről beszélt, Domszky László pedig tippekkel és tanácsokkal látta el a jövendő nyilatkozókat, hogy mire figyeljenek interjú közben.

A brandépítésről tartott előadást Békési Brigitta, a FIVOSZ sport és életmód bizottságának elnöke, míg Kiss Virág fitness világbajnok a sportolói brandépítés és a közösségi média összefüggéseit osztotta meg a hallgatósággal.

Európa-bajnok a Szupergirls!

Európa-bajnoki címet szerzett az újbudai Rock and Magic Sportegyesület Szupergirls elnevezésű felnőtt nemzetközi női nagyformációja.

A kontinensbajnokságot a németországi Poingban rendezték meg 9 ország 22 csapatának részvételével. Ez volt az első felnőtt Európa-bajnoki cím akrobatikus rock and rollban. A Szupergirls ezzel a világon egyedülálló módon mind a négy nagy címet begyűjtötte, amelyet a lányformációs akrobatikus rock and rollban meg lehet szerezni. Korábban  felnőtt világbajnoki aranyat, valamint  junior világ- és Európa-bajnoki címet is nyert a 14 éve alapított, több generációváltáson átesett csapat, Lengyel Veronika  irányítása  alatt.

A németországi Eb-n a dobogó második fokára is magyar csapat állhatott fel, miután a Musztáng Sportegyesület „Sol Invictus” csapata nyerte az ezüstérmet.