Az NVESZ is ott volt az I. Sportegyesületi Találkozón

Dr. Mészáros János is előadott az I. Sportegyesületi Találkozón Budapesten. A Magyar Sportházban megtartott eseményen a sportegyesületeket közvetlenül érintő legfontosabb programjaikról, elképzeléseikről tartottak beszámolót.

A találkozón előadást tartott Dr. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora, Sárfalvi Péter, a Sportért Felelős Államtitkárság helyettes államtitkára, Dr. Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke, Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Balogh Gábor, a Nemzeti Diák-hallgatói és Szabadidősport Szövetség elnöke, és Dr. Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke.

Fotó: sosz.hu

Eb-bronzzal hangolódott a Világjátékokra a magyar táncpáros

A László Csaba, Páli Viktória páros harmadik lett a profi standardtáncosok Európa-bajnokságán.

A Debrecenben megrendezett kontinensbajnokságon a Világjátékok-résztvevő magyar duó a német Benedetto Ferruggia, Claudia Köhler kettős és a litván Donatas Vezelis, Lina Chatkeviciute páros mögött szerezte meg a bronzérmet.

A László-Páli kettős jelenleg a második helyet foglalja el a profi standardtáncosok világranglistáján. A Világjátékokon – Lászlóékon kívül – Andrea Silvestri és Váradi Martina (latin), valamint Pék Máté és Nagy Edit Lilla (salsa) indul táncsportban.

Az idei játékokat július 20. és 30. között rendezik meg a lengyelországi Wroclawban, ahol várhatóan 60 magyar sportoló indul 10 sportágban.

Eredmény:

Profi Standardtáncok Európa-bajnoksága, Debrecen

  1. Benedetto Ferruggia, Claudia Köhler (Németország)
  2. Donatas Vezelis, Lina Chatkeviciute (Litvánia)
  3. László Csaba, Páli Viktória (Magyarország)

 

(MTI Fotó: Ujvári Sándor)

Erőemelés: Szabó Ágnes Európa-bajnok lett

Fantasztikus magyar szereplés az erőemelők Európa-bajnokságán. A kontinensbajnokságnak Málaga adott otthont, ahol a felnőtteknél Szabó Ágnes, a junioroknál pedig Lovas Adél lett Európa-bajnok.

Erőemelésben három fogásnemben versenyeznek az indulók. A guggolásban, fekvenyomásban és felhúzásban elért eredményeket összesítik, ezután hirdetnek győztest.

Szabó Ágnes guggolásban 255 kilogrammig jutott, fekvenyomásban 195 kilogrammot teljesített, míg felhúzásban 205 kilós eredménnyel zárt.

Eb-bronzérmes a férfi kendo válogatott is

A Budapesten péntektől vasárnapig zajló kendo Európa-bajnokság második napján újabb magyar érem született. A Tüskecsarnokban a végig nagyon magabiztosan vívó házigazda férfi csapat – akárcsak egy nappal korábban a nők – az előkelő harmadik helyet szerezte meg. A döntőbe jutásért a későbbi győztes francia válogatott állította meg a mieinket.

A 28. Kendo Európa-bajnokság férfi csapat kategóriájának végeredménye:

1. Franciaország
2. Olaszország
3. Magyarország (Babos Gábor, Dubi Attila, Komjáti Tamás, Lukács Marcell, Seress Zoltán, Szegőfi Ákos, Tóth Balázs)
3. Lengyelország

(forrás: kendo.hu)

Muaythai: 11 érem Csehországban, pontszerzés a vb-n

Magyar sikerekkel ért véget a MaXimus Cup elnevezésű nemzetközi muaythai verseny, míg a sportág világbajnokságán Fábián Melinda pontszerző helyen zárt.

A Prágában megrendezett MaXimus Cup-on a magyarok két aranyérmet, két ezüstöt és hét bronzérmet szereztek. A Magyar Muaythai Szakszövetség tájékoztatása szerint Zsákai Béla (Harc klub Szolnok) és Szána Patrik (Re-gym) állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.

Közben Minszk adott otthont az 2017-es IFMA Muaythai Világbajnokságnak, ahol négy magyar indult. A legtovább a 63.5 kilós Fábián Viktória jutott ezen a vb-n, miután a hatodik helyen zárt. A világbajnokságon Spéth Norbert a második körig jutott, míg Schwéger Tímea és Busai Gergely az első körben búcsúzott.

A thaiföldi eredetű küzdősport Magyarországon az 1980-as években honosodott meg, és a 90-es évek óta rendeznek bajnokságokat itthon.

Bronzérem és jó helyezések a fitnesz Eb-n

Bronzérmet nyert Magyarország számára Karina Gavrikova a spanyolországi Santa Susanában rendezett fitnesz Európa-bajnokságon. A 44 ország 1100 versenyzőjét felvonultató kontinensviadalon a 45 fős magyar válogatott számos további dobogó közeli helyezést is szerzett, és összességében hatodik lett a nemzetek versengésében.

Karina Gavrikova a felnőtt nők bikini kategóriájában lett harmadik. Elsőéves felnőttként a negyedik helyet szerezte meg Gyulai Krisztián a férfiak fitness versenyszámában, akárcsak Szabó Nikolett a nők mezőnyében. Utóbbi a juniorok között is csupán egyetlen helyezéssel maradt le a dobogóról. Ötödik lett a bodyfitness kategóriában Mercz Melinda, valamint a bikini versenyszámban Békefi Brigitta.

Hazai tánc Eb-n indul a Világjátékok-résztvevő páros

Hazai rendezésű Európa-bajnokságon lép parkettre a Világjátékokon induló magyar páros. László Csaba és Páli Viktória a debreceni profi táncosok standard Európa-bajnokságán indul a hétvégén.

László Csaba és Páli Viktória a legutóbbi Világjátékokon is ott volt, sőt a páros férfi tagja az egyik legrutinosabb a magyar csapatban, ha csak a játékokat vesszük alapul. A Szilver TSE versenytáncosa ugyanis már a 2005-ös duisburgi Világjátékokon is parkettre lépett Szögi Szilviával, majd rá négy évre Mikes Annával versenyzett a tajvani világversenyen. A hétvégi kontinensbajnokságon Lászlóékon kívül Budai Attilát és Barna Lillát is láthatja a közönség.

Debrecenben az Európa-bajnokságon kívül latin Európa-kupát is rendeznek. Itt a magyar színeket hat páros képviseli.

Ebben a mezőnyben Budai Attila és Barna Lilla, Hancz Patrik és Hancz Bianka, Gellai Tamás és Vorobchenko Darya, Kiss Noel és Szőke Vivien, Kovács Gergely és Dudás Ágnes, valamint Süttő Roland és Tombácz Anikó lép parkettre.

MTI Fotó: Ujvári Sándor

Magyar bronz a hazai rendezésű kendo Eb első napján

A 28. Kendo Európa-bajnokság első napján délelőtt a junior, délután a női csapatok versenyét rendezték meg Budapesten a Tüskecsarnokban. Az eredményhirdetéskor a közönség két hazai sikernek is örülhetett. A magyar hölgyek a mindig magas szinten teljesítő német válogatottat búcsúztatták a harmadik helyért. A döntőbe ugyan nem sikerült bejutni a francia csapat meggyőző teljesítménye miatt, ám a bronz is kiváló eredmény a mieinktől. A junior mezőnyben Dallos András Fighting spirit díjat szerzett.

A 28. Kendo Európa-bajnokság első napjának eredményei:

Junior csapat kategória:
1. Oroszország
2. Franciaország
3. Olaszország
3. Németország

Fighting spirit díj:
Dallos András (HUN)
Detareyner (BEL)
Dobrovicescu (ROM)
Rukas (GB)

Női kategória:
1. Franciaország
2. Lengyelország
3. Magyarország
3. Hollandia

Fighting spirit díj:
Creanga (ROM)
Czimbalmos (FIN)
Kok (TR)
D’Hont (BEL)

(forrás: kendo.hu)

Érmekért megy az Európa-bajnokságra a szkander-válogatott

Rangos világversenyre készülnek a magyar szkander-válogatott tagjai. A csapat május 14. és 21. között a sportág Európa-bajnokságán vesz részt. A lengyelországi Katowicébe 40 fős magyar delegáció utazik, ebből 35 versenyző.

A szervezők tájékoztatása szerint Európa közel 1000 szkanderosa áll asztalhoz Lengyelországban. „A magyar válogatott versenyzők számára ez az Eb is fontos természetesen, de a csapatnak a hazai rendezésű világbajnokságra kell csúcsformában lennie. Itt még azért látni fogjuk a hibákat, amiket igyekszünk kijavítani a budapesti vb-ig.” – mondta Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke, aki hozzátette: mindezek ellenére több érmet vár a csapattól.

„Minden bizonnyal mozgássérült kategóriában, junior korosztályban és a felnőtteknél is lesznek dobogósaink” – hangsúlyozta Csabai, aki egyben a nemzetközi, és az európai szövetség alelnöke is.

A magyar versenyzők ebben a sportágban rendre jól teljesítenek a nemzetközi versenyeken. Legutóbb, a szlovákiai Világkupán 6 aranyat, 10 ezüstöt és 10 bronzérmet szereztek.

Budapest 2006 után másodszor adhat otthont a vb-nek, amelyre szeptember 5. és 10. között kerül sor a MOM Sportközpontban. A szervezők a világbajnokságra rekordlétszámot, 50-55 ország 1500 versenyzőjét várnak, akik a junior, felnőtt és parakategóriában harcolnak majd az érmekért.

Hárspataki Gábor bronzérmes a karate Eb-n

A harmadik helyen végzett Hárspataki Gábor a Kocaeliben zajló karate Európa-bajnokságon. A törökországi kontinensviadalon Nagy Botond, Tadissi Martial és Molnár Dániel is közel álltak az éremszerzéshez: mindhárman az ötödik helyen végeztek.

Az U21-es világ- és Európa-bajnok Hárspataki Gábor bebizonyította, hogy immár teljes értékű tagja a felnőtt világelitnek is. A 75 kg-os férfiak küzdelmei során az MTK karatésa horvát, bosnyák, és belga riválisokat vert, a döntőbe kerülésben pedig csak a korábbi világ- és Európa-bajnok olasz Busa tudta megakadályozni. Az egy évvel ezelőtti Eb-n ötödik helyezést elért 21 éves versenyző a törökországi bronzmeccsen 3-0-ra verte a szlovák Lieskovsky-t, ezzel megszerezte pályafutása első érmét felnőtt világversenyen.

„Az elmúlt két hónapban jó, ha egy hetet voltam otthon, rengeteget készültünk az Eb-re. De megérte ennyit dolgozni! A legjobban annak örülök, hogy meg tudtam hálálni az edzőimnek a belém fektetett bizalmat és munkát. Ugyanakkor tudom, hogy ebben az eredményben benne van az egész hazai karatés társadalom, a csapattársaim, a szakvezetés, mindenki. Most pedig, hogy megvan az első felnőtt érmem, úgy érzem, hogy ez felér a hat korosztályos érmemmel.” – mondta Hárspataki Gábor.

Három ötödik helyezettünk közül a tavalyi vb-ezüstérmes és Eb-harmadik Tadissi Martial a 67 kilósok között a harmadik helyért kikapott a montenegrói Hodzsicstól. Az UTE versenyzőjének azonban az idén lesz még egy, talán az Európa-bajnokságnál is fontosabb megmérettetése, hiszen korábban a sportágban egyedüli magyarként kvalifikálta magát a júliusi Világjátékokra.

A +84 kilós Molnár Dániel kellemes meglepetésre jutott el a helyosztóig. A Magyar Goju-kai kiválósága ott azonban nem bírt az esélyesebb, korábbi világbajnok szerb Biteviccsel.

A formagyakorlat versenyszámban Nagy Botond is ötödik lett – megismételve ezzel tavalyi szereplését. A bronzmérkőzésen a KSI sportolója mindent megtett a győzelemért, ám a bírók az azeri Hejdarovot látták jobbnak.

A magyar válogatott így egy bronzéremmel zárta az Eb-t, az pedig, hogy négyen is a dobogó közelébe kerültek, bizakodásra ad okot a karate 2020-as olimpiai debütálása előtt.