Karácsonyi fogadás

A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) nagyszabású karácsonyi rendezvénnyel zárta le a 2018-as évet. A New York-palotában megtartott eseményen Dr. Mészáros János, az NVESZ elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a magyar sport egyre erősebb. A sportvezető szerint évről évre kimagasló eredményeket produkálnak az élsportolóink, és ez így volt 2018-ban is.

Az elnök többek között a sporttörténelmi téli olimpiai aranyérmet és a Nomád Világjátékokon megszerzett 12 magyar érmet említette példaként.

Bóné Zoltán főtitkár beszámolt a szövetség 2108-ban elvégzett munkájáról, valamint ismertette a 2019-es terveket is.

A sportági szakszövetségek képviselőin kívül a karácsonyi rendezvényen részt vett Sárfalvi Péter,az EMMI sportért felelős helyettes államtitkára, Vékássy Bálint, a MOB főtitkára, Dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, Dr. Soós Ágnes, az Országos Sportegészségügyi Intézet főigazgatója, Balogh Gábor, a Nemzeti Diák-hallgatói és Szabadidősport Szövetség elnöke, Urr Anita, a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára, Csabai Edvin, a Magyar Edzők Társasága sportigazgatója, Székely Mózes, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség főtitkára, Dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport ügyvezető igazgatója,  Martos Éva, a TE Sport-Táplálkozástudományi Központ vezetője, Salga Péter, a Magyar Szabadidősport Szövetség főtitkára, Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete elnöke, Budai Angelika, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete régióvezetője, Duván Reynerio Ocampo Pinzón, a Kolumbiai Köztársaság ügyvivője, valamint Csisztu Zsuzsa az MSÚSZ alelnöke.

(fotó: Vörös Nándor)