Kialakult a hazai amerikai futball liga döntője

Az alapszakasz és a rájátszás első fordulója után végre eljutottunk az elődöntőkig, ahol kiderült, melyik két csapat lesz majd ott 2019. július 6-án az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a XIV. Hungarian Bowlban.

Az elődöntőkben az előzetesen vártak szerint a bajnokság legjobb négy csapata mérhette össze tudását a papírforma most azonban borult, így mindössze egyetlen fővárosi gárda lesz majd ott az idei döntőben, ez a csapat viszont nem budapesti. A Magyar Amerikai Futball Szövetség kiemelt osztályának első elődöntőjében a címvédő és egyben alapszakasz-győztes Budapest Wolves fogadta a Pasaréti Sportcentrumban az ukrán Kijev Capitalst. A korábbi mérkőzésüket figyelembe véve a
szurkolók nem vártak végletekig kiélezett csatát, a Bratislava Monarchs azonban már bizonyította, hogy a külföldi csapatok igenis győzni érkeznek a magyar bajnokságba. Ennek megfelelően a mindössze 32 fős rosterrel kiálló Capitals szisztematikus játékkal felőrölte a támadásban és védekezésben is olykor tanácstalan Farkasokat. A második játékrész már egyértelműen arról szólt, be tudja-e fogni a Kovács István vezette fővárosi gárda a vendégeket. A két labdabirtoklásnyi hátrány ellenére a Wolves nem adta fel és az utolsó percig esélye volt az egyenlítésre. Ben Lyons onside kickje azonban nem sikerült, így nagy meglepetésre a Kijev búcsúztatta a Farkasokat, így idén sem lesz címvédés a
MAKER’S MARK HFL 2019-ben.

A mérkőzés legértékesebb játékosa, a Capitals irányítója, Maxim Cserepivszkij lett.

Budapest Wolves – Kijev Capitals 27-35 (6-0, 7-7, 0-14, 14-14)
2019. június 22., Pasaréti Sportcentrum
pontszerzők:
Elek Ádám, Danku Dávid, Bencsics Márk, Bartos Ferenc 1-1 TD ill. Troy Rice 3 TD, Ihor Liszenko, Makszim Gon 1-1 TD

Kovács István, a Budapest Wolves vezetőedzője:

„Nyilván nem vagyok túl boldog, de sajnos túl sok hibát követtünk el ahhoz, hogy ezt a mérkőzést megnyerjük. Ők voltak ma a jobbak, volt egy-két momentum, ami aztán végül az ő javukra billentette a mérleget. Nagyon kőkeményen és nagy szívvel játszottak. Továbbra is azt gondolom, hogy mi vagyunk a jobb és a techinkásabb csapat összességében, de ma ezt nem tudtuk megmutatni a pályán, és ezért az ukránok lejátszottak minket.”

Ruslan Csebaneko, a Kijev Capitals vezetőedzője:

„Boldogok vagyunk. Megpróbáltunk felkészülni és pozitívan állni az elődöntőhöz. A srácok nagyon jól teljesítettek, igazi egységgé vált a gárda. Sok fordulópont volt a mérkőzésben, de nem is ez a fontos, hanem az, hogy az ilyen helyzetekben hogyan tudsz felállni. Nekünk ez sikerült, így legyőztük az első kiemeltet.”

A WILD CARD körben már egy nehéz csatát megélt Fehérvár Enthroners a budapesti pályahelyzetnek köszönhetően az elődöntő rendezési jogát megkapta a második kiemelt Budapest Cowbellstől, így a First Fielden került megrendezésre a mérkőzés. Egy könnyed és pontmentes első negyed után Zách szerezte meg a találkozó első pontjait, a Kolomposok azonban egy Boros László hatpontossal átvették a vezetést. A már az alapszakaszban is látott védelmi párharc így végre némi támadójátékkal is kiegészült, így a szép számban kilátogató nézősereg végre elkapásokat és nagy játékokat is láthatott a pályán. Mattias Canter egy 86 yardos touchdownt szerzett egy remek Váry passz után, ezzel pedig a fővárosi gárda átvette a vezetést és úgy tűnt, egy szoros mérkőzésen újra legyőzi a Koronázókat. Dráma azonban jutott a végére is, a székesfehérvári gárda pedig harmadik kísérletre megszerezte a mindent eldöntő TD-t, ezzel pedig már magyar bajnokként bejutott a döntőbe.

A mérkőzés legértékesebb játékosa, az Enthroners elkapója, Tóth Csaba lett.

Budapest Cowbells – Fehérvár Enthroners 13-16 (0-0, 3-6, 0-0, 13-7)
2019. június 23., First Field
pontszerzők: Tóth Csaba 2 TD, Zách György FG ill. Boros László, Mattias Canter 1-1 TD

Jim Ward, a Fehérvár Enthroners vezetőedzője:

„Szerintem mindenki ilyen meccset szeretne látni. Mindkét csapat kőkeményen játszott és az apró hibák döntöttek. Egy fumble, egy interception, mindössze ennyire van szükség, hogy eldöntse a győztes kilétét. A Cowbellsnek borzasztóan erős a védelme, szóval nem azon voltunk, hogy sok pontot tegyünk fel a táblára, hanem az, hogy legalább annyit szerezzünk, amivel megnyerjük ezt a mostani elődöntőt.”

Troy Baker, a Budapest Cowbells vezetőedzője:

„Pont olyan meccs volt, amire vártam. Ráadásként a legnagyobb félelmem beigazolódott, a labdavesztések megint vereséget hoztak. Háromszor is eladta a támadósorunk ráadásként a védelmünk sem szerzett eleget. A futójáték hiánya is nagyon megnehezítette a dolgunkat. A futóink jók, de a támadófal sem tudta hozni azt, amit elvártunk tőlük, ezzel pedig nem lehet mérkőzést nyerni. Ha pozitívumot keresek, akkor most legalább két TD-t is szereztünk ellenük, de ez sem volt elég.”

(forrás: MAFSZ, fotó: Weisz Tamás)