Megkezdődött az 1. Európai Sport Platform konferencia

Mi a sportegyesületek jövője? Milyen szerepet játszanak majd az e-sportok az európai sportban? Ezekre a kérdésekre keresi a választ az Európai Nem-kormányzati Sportszervezetek Szervezete, az ENGSO új kezdeményezése, az 1. Európai Sport Platform konferencia. A november 16-17-én Budapesten zajló esemény házigazdája a Nemzeti Versenysport Szövetség.

A konferencián megjelent Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár nyitóbeszédében a sport fontosságát hangsúlyozta.

“A mai gyermekeket annyi impulzus éri ebben a rohanó világban az internettel és a különböző technikai dolgokkal, hogy ehhez muszáj alkalmazkodnia a sport világának is. Sok minden visz el a sporttól, ezért fel kell hívni a figyelmet a mozgás fontosságára. Látjuk a gyakorlatban, hogy a gyerekek hazamennek az iskolai foglalkozások után és elkezdik nyomogatni a számítástechnikai eszközöket, ami nem vezet az egészséges életmód irányába. Ugyanakkor az e-sporttal be lehet hozni egy rendszert, egy szabályozást is, hogy igenis meg kell jelenni a mozgásgazdag életmódnak is mellette.” – nyilatkozta az államtitkár az NVESZ stábjának.

Carlos Cardoso, az ENGSO elnöke arról beszélt, hogy hidat kell képezni a tradicionális sportágak és sporttevékenységek, illetve az újak között. Hangsúlyozta: a konferencia egyik feladata ennek a kapcsolatnak a feltárása.

Örömét fejezte ki Dr. Mészáros János, az NVESZ elnöke, hogy Magyarország adhat otthont az első Európai Sport Platform konferenciának, amelyet az ENGSO és a Nemzeti Versenysport Szövetség közösen szervezett meg. A két szervezet kiváló együttműködését az is jelzi, hogy az ENGSO ifjúsági szervezetének titkársága az NVESZ budapesti irodájában működik. A sportvezető kiemelte: fontos megtalálni a legjobb lehetőségeket az e-sportok működésére.

A Radisson Blu Béke Hotelben megrendezett konferencia napirendjén izgalmas előadások és beszélgetések szerepelnek a sportklubok modern működését és az e-sportok jövőjét illetően.