NVESZ évkönyv 2020 – Magyar Fallabda (Squash) Szövetség

A Nemzeti Versenysport Szövetség az év eleji kiadványában megjelent írásokat – aktualizálva – folyamatosan közzéteszi. Mivel az évkönyv bolti forgalomban nem kapható, így az NVESZ-hez tartozó rendkívül színes sporttársadalom bemutatását azokhoz is el szeretnénk juttatni, akik nem találkoztak a kiadvánnyal. A mostani részben a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség tevékenységét, eredményeit, céljait mutatjuk be.

Fallabda

A fallabda, azaz a squash, egyre népszerűbb Magyarországon is. A sportág szövetségének megalakulása pont 30 évvel ezelőttre tehető, így nem csoda, hogy a fallabdával kapcsolatos megnyilatkozások rendszerint egy picit az ünnepről is szólnak.

2019 több szempontból is mérföldkő volt a hazai fallabdában. A szövetség információi szerint több téren is sikerült előrelépniük – többek között elindult az iskolai program. A szervezet nagy hangsúlyt fektet a minél szélesebb utánpótlásbázis kiépítésére, ezt a célt szolgálja a program, amelyben a fiatalok profi edzőkkel dolgozhatnak. A legfőbb célok között az szerepel, hogy minél több iskolát bevonjanak a sportágba.

A ’19-es egyéni Európa-bajnokságot Bukarestben rendezték meg, ahol Farkas Balázs a negyedik helyen végzett. Hoffmann Péter a 14. helyen zárt, a nőknél a magyar bajnok Chukwu Hannah pedig első vesztes találkozója után minden mérkőzésén győzött, így a vigaszágat megnyerve 17. lett.

A sportág berkein belül vissza-visszatérő gondolat, hogy 2006 után Magyarországra hozzanak egy kontinensbajnokságot. Szakemberek szerint ennek elsősorban infrastrukturális nehézségei vannak. Napjainkra az Európa-bajnokság követelményeinek alapja egy kontinensbajnokság kompatibilis pályakomplexum. Számítások szerint hat-nyolc ilyen squashpályára lenne szükség.

Legjobb fallabdázóink bíznak a Világjátékok-szabadkártyában. Ebben a sportágban 2005-től – amióta Magyarország egységes csapatot indít a négyévente megrendezendő multisporteseményen – minden egyes játékokon volt magyar induló. Érdekesség, hogy az a Krajcsák Márk, aki 2005-ben Duisburgban és 2009-ben Tajvanon pályára lépett a Világjátékokon, most a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség elnökeként tevékenykedik.

Adatlap

Magyar Fallabda (Squash) Szövetség

Alapítási év:      1989

Székhely:            1025 Budapest, Törökvész út 87–91.
IV. em. 403/M

Elérhetőség:     +36 30 972 4778

Honlap:               www.squash.hu

Facebook:          facebook.com/hungariansquash/

Elnök: Krajcsák Márk

Igazolt, regisztrált versenyzők száma: 538

Kiemelkedő nemzetközi eredmények (2017–2019)

2017

Európa-bajnokság Divizió 2.

Férfi csapat 5. hely

2019

Európa-bajnokság

Farkas Balázs 4. hely