Oláh Gyárfás: Jean Todt is hálás, hogy ebben a nehéz évben versenyeket rendezünk

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke szerint a sportágat irányító nemzetközi szervezet (FIA) elnöke, Jean Todt is hálás azért, hogy Magyarország a koronavírus-járvány miatt kialakult világszerte nehéz helyzet ellenére versenyeket rendezett az idén.

A sportvezető erről a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorának beszélt szombaton, a Nyíregyházán és környékén zajló rali Európa-bajnoki (ERC) futam helyszínén.

“Amikor 2015-ben elnöknek választottak, akkor az egyik hosszú távú célom az volt, hogy átalakítsuk, modernizáljuk, a nemzetközi trendekhez igazítsuk a magyar ralisportot, amelyet olyan szintre kellett emelnünk, hogy később lehetőségünk legyen ERC-futamot rendezni” – nyilatkozta az MNASZ elnöke, aki szerint ezen túl az is szükséges volt a rendezés elnyeréséhez, hogy a kormányzat támogassa az elképzelést, megfelelő legyen a helyszín, valamint 2018-ban sikeres legyen a próbaverseny lebonyolítása.

“Mondhatjuk, hogy ez egy közel ötéves projekt volt, és büszke vagyok rá, hogy mindezt közösen, a versenyzőkkel és a csapatokkal érdemeltük ki, illetve azzal, hogy a magyar bajnokság nagyon magas színvonalúvá vált” – jelentette ki Oláh Gyárfás. Hozzátette, Nyíregyházán és környékén nagy hagyományai vannak a ralinak, a verseny iránt mindig sokan érdeklődnek, ami azért lényeges, mert nem elég megrendezni a viadalt, a teljes sikerhez kellenek a nézők is, akik ott állnak a pálya szélén és szurkolnak a versenyzőknek.

“Az idei egy nagyon nehéz év, ennek megfelelően ezt a rali Eb-futamot is sokkal nehezebb megrendezni, mint például tavaly, de azért, hogy Magyarország az idén Forma-1-es Magyar Nagydíjat, túraautó-világkupa és kamion, valamint rali Eb-versenyt rendez, még Jean Todt is köszönetét fejezte ki, amikor ebben az évben a meghívásomra ellátogatott a Salgó-ralira” – jelentette ki az MNASZ-elnök.

Oláh Gyárfás azt mondta, az FIA elismerését évek óta megkapja Magyarország, amely a méretéhez képest sok eseményt rendez, ráadásul mindet jó értékeléssel.

“Valamennyi pluszt ez biztosan jelent a jövőre nézve, de nem szabad hátra dőlnünk, tovább kell dolgoznunk, hogy a következő években is megkapjuk a bizalmat” – mondta a sportvezető.