Több mint két és fél ezer induló Budapesten

posted in: Általános | 0

Harmincnyolc országból mintegy 2600 versenyző vesz részt az év egyik legrangosabb kick-box világversenyén, melyet péntektől vasárnapig rendeznek a budapesti BOK Sportcsarnokban

A 24. magyar kick-box világkupán a hazai szövetség célja – amint az a keddi sajtótájékoztatón elhangzott – a tavaly őszi budapesti világbajnokság sikereinek megismétlése, valamint a tömegesítés. A novemberi vb-n a magyar válogatott 15 arany-, 7 ezüst- és 7 bronzérmet szerzett.

Galambos Péter, a hazai szövetség elnöke elmondta, hogy a verseny a WAKO kick-box világszervezet sorozatának egyik állomása, melyen – az Eb-ktől és vb-ktől eltérően – súlycsoportonként egynél több versenyző is indulhat országonként. Mint kiemelte, így azoknak a versenyzőknek is alkalom nyílik bemutatni tudásukat, akik külföldi viadalokra nem tudnak eljutni.

Mórádi Zsolt, aki tíz világbajnoki aranyával a sportág történetének legeredményesebb versenyzője, ezúttal pedig a szervezőbizottság tagja, beszámolt arról, hogy a gyerekektől a veteránokig több korosztályban zajlanak majd versenyek. Hozzátette, a budapestin kívül már csak egy vk van hátra az idei sorozatból, és az ittenin a legmagasabb az indulói létszám.

Beszámolt egy újításról is, mégpedig arról, hogy a WAKO világszervezet fennállása óta először egyenlő lesz a férfiak és a nők díjazása. Súlycsoportonként a győzteseknek 100 euró jár, a királykategóriának számító grand champion versenyszám női és férfi első helyezettje 1000 eurót, míg a csapatverseny győztese 1500 eurót kap.

Király István, a hazai szövetség és a WAKO Europe alelnöke két sportdiplomáciai sikerre hívta fel a figyelmet. Emlékeztetett rá, hogy a múlt héten eldőlt, utánpótlás Európa-bajnokságot rendezhet jövőre a Magyar Kick-box Szakszövetség Győrben, s egészen friss hír, hogy Mórádi Zsoltot a világszervezet sportolói bizottságának elnökévé választották, ezzel pedig automatikusan a vezetőség (board) tagja is lett.

“A következő célunk az utánpótlás-világbajnokság rendezése. Ennek feltétele egy utánpótlás Eb és felnőtt vb lebonyolítása. Mivel felnőtt vb tavaly volt itt, utánpótlás Eb pedig jövőre lesz, közelebb kerültünk ahhoz, hogy az elképzelésünk valóra váljon” – mondta.

A világkupán részt vevő magyar versenyzők közül a tavalyi vb-n triplázó Veres Roland – aki idei nyolc versenyén megnyerte a grand champion számot – elmondta, hogy hét kategóriában indul és mind a hétben aranyérmet kíván szerezni.

A csütörtöki mérlegelést követően pénteken 10 órától kezdődnek a ringes versenyek, 14.30-tól bekapcsolódnak a tatamisok. Szombaton jönnek a pointfighting szakág és a zenés formagyakorlat versenyzői, vasárnap pedig tatamira lépnek a light-contact és a kick-light indulói is.

(MTI)

Oszd meg, ha tetszett!