Aerobik

Az aerobik, mint versenyszerű sporttevékenység, egy divatirányzat terméke. A fitness-boomot mintegy kisérve jelent meg a 80'-as években. Teljesen beleillett az éppen uralkodó szemléletrendszerbe, látványosságával szórakoztatott, a fitneszipar és a gazdaság egyéb területeivel kialakult közvetlen kapcsolata, a vásárlóerőt és a fogyasztói magatartást alakító, befolyásoló szerepe tette többek között, életképessé – áll a Magyar Torna Szövetség leírásában. Az aerobik ugyanis a Magyar Torna Szövetség egyik szakága. Színpadi sportág lévén a látványosságában, a közönségszórakoztató, a közönséget megragadó erejében rejlett minden lehetősége. A sportaerobiknak, mint sportágnak, nagyon rövid a történelme. Ezalatt a rövid idő alatt, látványosságának köszönhetően az érdeklődés középpontjába került, mind a passzív szemlélők, mind pedig az aktív művelésére vállalkozók körében. Az aerobikozás versenyszerű művelésének lehetőségét mindenki számára hozzáférhető formában igyekeztek megteremteni, a versenyszabályok, a versenyzőkkel szemben támasztott követelmények egyszerűek és egyben könnyűek is voltak.

 

 

,