Autósport: Új elnök az MNASZ élén
Készült2022-12-01

Szujó Zoltán lett a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) új elnöke. A szövetség tisztújító közgyűlésén 195 tagszervezet képviselője szavazott, a voksokból 102-t Szujó Zoltán, 93-at pedig az eddigi elnök, Oláh Gyárfás kapott.
A sportriporter november 10-én jelentette be, hogy versenybe száll az MNASZ vezetéséért.
Oláh Gyárfás 2015 óta vezette az MNASZ-t, egyszer, 2019-ben újraválasztották. Az eredmény kihirdetése után Szujó Zoltán megköszönte a bizalmat, és mint mondta, "minden tagszervezet elnöke" szeretne lenni a következő négy évben, a megbízatása ugyanis ennyi időre szól – derül ki a Magyar Távirati Iroda tudósításából.
Oláh Gyárfás gratulált az új elnöknek, leköszönő beszédében pedig kiemelte, az elmúlt nyolc évben szívvel-lélekkel dolgozott a magyar autósportért, egyben azt kívánta a tagságnak, hogy a másik elnökjelölt programjában megfogalmazott ígéretek közül a lehető legtöbb teljesüljön.
Forrás, fotó: MTI/Öveket becsatolni
További híreink
IWGA bemutatja ambiciózus stratégiáját a következő évtizedre
Készült2025-06-11
A kick-boxos Busa Andrea kétszeresen is érdekelt a Világjátékokon
Készült2025-05-23
Magyar főbírói képviselet a csengtui Világjátékokon
Készült2025-05-12
A sárkányhajó válogatón túl
Készült2025-05-07
Megtartotta éves közgyűlését az IWGA a 2025-ös Világjátékok előtt
Készült2025-04-30