Az IWGA bejelentette a Sportolói Bizottság választási folyamatát
Készült2024-12-16

„Az IWGA örömmel jelenti be a Sportolói Bizottság (AC) választási folyamatának elindítását, amely kezdeményezés a jövő évi csengtui Világjátékokon csúcsosodik ki.” – írja honlapján a világszervezet.
Ez a mérföldkő létfontosságú lehetőséget jelent a sportolók számára, hogy alakítsák az IWGA jövőjét, biztosítva, hogy hangjuk meghallgatásra találjon és még jobban képviseltessék magukat a szervezet irányításában.
A választási folyamat nyitott, a nemzetközi tagszövetségeik által delegált jelöltek előtt, minden egyes nemzeti tagszövetség két jelöltet javasolhat – egy férfit és egy nőt. A jelöléseket 2024. december 16. és 2025. március 17. között kell benyújtani az IWGA részére.
Az IWGA ösztönzi a tagszövetségeket a jelöltállításra, valamint arra, hogy alaposan fontolják meg ki azok, akik megtestesítik a The World Games értékeit, és elkötelezettek társaik képviseletében az IWGA közösség érdekeinek előmozdítása érdekében.
A választási folyamatról, az IWGA Sportolói Bizottság felelősségi köréről és a jogosultsági feltételekről részletes információkat az AC választási szabályzata tartalmaz. Ezzel párhuzamosan minden nemzetközi tagszövetség kapott egy jelentkezési csomagot, amely alapvető irányelveket tartalmaz, beleértve a nyomtatványokat, dokumentumokat és a leendő jelöltek számára szükséges anyagokat.
Választási procedúra idővonal:
· Jelöltállítási szakasz vége, 2025. március 17.
· A választáson indulni szándékozó sportolók alkalmassági vizsgálata, 2025. április 28.
· A jelentkezők listájának közzététele és a kampányidőszak kezdete, 2025. május 19.
· Választások, 2025. augusztus 3–16.
· Az IWGA végrehajtó bizottsága jóváhagyta a választási eredményeket, augusztus 25.
· A megválasztott tagok kinevezése az IWGA elnöke által, legkésőbb 2025. október 20-ig
Az IWGA Sportolói Bizottságába hét sportolót választanak be, a jelölteket társaik választják ki egy hibrid, online és helyszíni digitális szavazórendszeren keresztül a 2025-ös Világjátékok ideje alatt. Az IWGA elnökének jogában áll további két alkalmas jelöltet kiválasztani az első hét kihirdetését követően, hogy szükség esetén egyensúlyba hozza a Sportolói Bizottságot.
Jelenleg Sandra Sánchez karatéka az IWGA Sportolói Bizottságának ideiglenes elnöke, aki megosztotta gondolatait erről a fontos mérföldkőről: „Sportolóként mi vagyunk a világjátékok magja, és a Sportolói Bizottság a platformunk, amely biztosítja, hogy hallásuk hangunkat. Ez a választás ritka lehetőséget kínál arra, hogy befolyásoljuk szervezetünk jövőjének irányát. Erősen arra biztatok minden jogosult sportolót, hogy lépjen előre, ossza meg szenvedélyét, és járuljon hozzá, hogy hatást gyakoroljunk a szervezet jövőjére.”
„Ez a választás megerősíti elkötelezettségünket a sportolók részvétele mellett a Világjátékok jövőjének alakításában” – tette hozzá José Perurena, az IWGA elnöke. „Várjuk, hogy olyan jelöléseket kapjunk, amelyek tükrözik globális sportcsaládunk sokszínűségét.”
A választási folyamattal és a jelölések benyújtásával kapcsolatos további részletekért forduljon a csapathoz az ac.election@iwga.sport címen.
Az AC választási szabályzata letölthető innen.
Forrás: www.theworldgames.org
További híreink
Teke Eb – Hári és Móricz is bronzérmes lett
Készült2025-02-07
Dubajban folytatódik Molnár Martin közel-keleti F4-es szezonja
Készült2025-02-07
Superenduro GP - Rekord nézőszám várható az MVM Dome-ban
Készült2025-02-07
Teke-vb 2025 – Bemutatták a hivatalos logót és a honlapot
Készült2025-02-06
Baji Balázs vezetésével új háttérintézmény alakult a sportirányításnál
Készült2025-02-06
Több érem várható a korosztályos karate Eb-n
Készült2025-02-06
Merész célok és szoros együttműködés: A magyar sport új lendületet kap
Készült2025-02-05
A magyarok voltak a legjobb külföldiek a kick-box Európa-kupán
Készült2025-02-04
Nagy megtiszteltetés érte a magyar harcművészt
Készült2025-02-04
Hetedik helyen végzett a magyar női floorball-válogatott a vb-selejtezőn
Készült2025-02-03