Eldőlt a női kvóta sorsa maratoni kajakban, Kiszli Vanda indul a Világjátékokon
Készült2025-04-26
Szombaton a Deseda tavon rendezte meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a maratoni szakág válogató versenyét az augusztusi világjátékokra. A női kvóta Kiszli Vandáé lett, a férfiaknál szétlövéssel döntik el Kolozsvári Brúnó és Noé Bálint közül ki képviselheti majd a magyar színeket Csengtuban.
Eső, szél, 15 fok, de Kiszli Vandán egyik sem fog! Birminghami bajnokunk magabiztosan vezetve biztosította be helyét az augusztusi világjátékokon. Mint ismert a tavaly őszi metkovici világbajnokságon Kiszli szerezte meg az országnak a kvalifikációt női K1-ben, ám az MKKSZ válogatási szabályzatának értelmében két győzelem kell annak, aki majd a tényleges indulója lesz hazánknak. Ebből az egyik a tavalyi vb, a másik pedig ez a válogató. Ennek értelmében a szombati versenyen Kiszli Vanda volt előnyben, aki igazolva klasszisát, bebiztosította helyét az utazó csapatban.
A férfiak mezőnyében Kolozsvári Brúnó szerezte meg tavaly a kvótát Metkovicban, ám egy, az utolsó méterekig kiélezett versenyben végül a második helyen ért célba, a győzelem pedig Noé Bálinté lett. Kettőjük között a június eleji Ponte de Lima-ban rendezett Európa-bajnokság hosszútávú számában lesz a „szétlövés”, aki előrébb végez, az indul majd a Világjátékokon férfi K1-ben.
Kiszli Vandának gratulálunk, a fiúknak pedig a maihoz hasonló izgalmas és szoros „csatát” kívánunk!
Eredmények:
K1 Női Felnőtt 20 km
1. Kiszli Vanda (Atomerőmű SE)
2. Csikós Zsóka (Szolnoki Kajak-Kenu Klub)
3. Csépe Panna (UTE)
K1 Férfi Felnőtt 20 km
1. Noé Bálint (Ferencvárosi Torna Club)
2. Kolozsvári Brúnó (Graboplast Győri Vízisport SE)
3. Péli Zalán (Hármaspálya Sportegyesület)
Fotók: MKKSZ/Szalmás Péter
További híreink
Nyolc arany a sporttörténelmi budapesti kick-box világkupán
Készült2025-06-16
Aranyérem Chemnitzben – irány Csengtu!
Készült2025-06-16
Kick-box VK – A magyarok vezetik az éremtáblázatot!
Készült2025-06-15
Csapatezüsttel kezdődött a budapesti kick-box világkupa
Készült2025-06-14
Jubileumi 30. kick-box világkupa - rekordnevezéssel
Készült2025-06-10
„A teke hazatért” – Magyarország sikeres világbajnokságnak adott otthont
Készült2025-06-10
Nagy Norbert dobogóra állt Európa leghosszabb hegyi pályáján
Készült2025-06-10