Elindult a Nemzeti Versenysport Szövetség – Sport a testnevelésen túl elnevezésű akkreditált pedagógus-továbbképzési program
Készült2021-06-24
Elindult a Nemzeti Versenysport Szövetség – Sport a testnevelésen túl elnevezésű akkreditált pedagógus-továbbképzési program
Újabb nagy volumenű kezdeményezést indított a NVESZ! Elindult a Nemzeti Versenysport Szövetség – Sport a testnevelésen túl elnevezésű akkreditált pedagógus-továbbképzési program.

A program nyitórendezvényét csütörtökön tartották meg fővárosban, a Gyulai István Általános Iskolában. Az eseményt dr. Mészáros János, az NVESZ elnöke nyitotta meg, továbbá a Klebelsberg Központ és NVESZ közötti együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírása előtt köszöntőt mondott Hajnal Gabriella, a központ elnöke.

Dr. Mészáros János elmondta, az NVESZ 61 sportágából 38 szövetség teljesítette a programba kerüléshez szükséges feltételeket eddig. „A sportágak száma természetesen bővíthető, és biztos vagyok abban, hogy egyre többen vesznek részt a projektben” – tette hozzá az elnök.
A nyitó sajtótájékoztatón elhangzott, a programot a közelmúltban elhunyt Tóth László indította el, a projekt koordinátora a jövőben Erdősi Zoltán lesz, aki egyébként a Magyar Repülő Korong Szövetség elnöke. Erdősi Zoltán elmondta, hogy a következő tanévben összesen 600 pedagógushoz szeretnének eljutni, hogy megismertessék velük az NVESZ sportágait.

További fotók az eseményről itt!
További híreink
Fitnesz - Elsöprő magyar sikerek az Eb-n
Készült2025-11-14
Sakk-vk - Rapport és Lékó is kiesett
Készült2025-11-13
Aerobik - Három arany, hat dobogós hely Gandzsából!
Készült2025-11-13
Sakk-vk - Rapport sötéttel, Lékó világossal remizett
Készült2025-11-11
Horvátországban versenyeztek a vb-re készülő kick-boxosok
Készült2025-11-11
Cipruson lesz a sakkvilágbajnok-jelöltek 2026-os tornája
Készült2025-11-11
Rapport Richárd Botvinnik-díjas lett
Készült2025-11-10