Fekvenyomó Európa-bajnokság – A magyarok kihozták a maximumot a kontinensbajnokságból
Készült2021-11-28

Három magyar érem az Oroszországban megrendezett fekvenyomó Európa-bajnokságon.
A Magyar Erőemelő Szövetség információi szerint a junioroknál Tatár Sándor aranyérmes lett, miután a 83 kilogrammos súlycsoportban 190 kilós országos csúccsal győzött a speciális támasztó ruhás kategóriában (EQ). A fiatal magyar tehetség az úgynevezett classic kategóriában is indult, ott ezüstérmes lett. Ugyancsak Jekatyerinburgban Pusztai Beáta is éremszerzőként zárt, ő a masters 2-es korosztályban – classicban – gyűjtött be egy ezüstöt. Berke Lóránd, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke úgy látja, a kis létszámú magyar delegáció százszázalékosan teljesített. „A koronavírus-járvány miatt mindössze két versenyzőnk indult az oroszországi világversenyen, és teljesítményük százszázalékosnak mondható, hiszen mindketten dobogóra álltak. Ráadásul Tatár Sándor esetében egy országos csúcs is társult a győzelme mellé, Pusztai Beáta pedig egy dicséretes ezüsttel zárt” – összegzett az elnök.
További híreink
Megtartotta éves közgyűlését az IWGA a 2025-ös Világjátékok előtt
Készült2025-04-30
Kenus volt, búvársportért dolgozott – elhunyt Mohácsi Ferenc
Készült2025-04-30
Új kvóta muaythaiban, Nardelotti Ajsa is ott lesz Csengtuban!
Készült2025-04-23
Sporttörténelmi siker a Világjátékokra kvalifikáló versenyen!
Készült2025-04-18
Sportolói tájékoztató a Világjátékok jegyében
Készült2025-04-11
A sportszakmai alelnök végig hitt Tőrös kvótájában
Készült2025-04-08
Még egy kvóta jiu-jitsuban: Tőrös Tamara is ott lesz Csengtuban
Készült2025-04-07