Futókörök Napja - Közel 90 ezer kilométer, több mint tízezer résztvevő
Készült2026-05-18
Dabas győzött
Újabb bizonyítékát adta a magyar szabadidősport erejének a Futókörök Napja: az országos eseményen 25 helyszínen, több mint 10 ezer résztvevő húzott futócipőt, és összesen csaknem 90 ezer kilométert teljesítettek a résztvevők egyetlen nap alatt. A 10 268 futó által megtett 89 347,8 kilométer nemcsak kiemelkedő országos teljesítmény, hanem szimbolikus is: a résztvevők közösen több mint kétszer kerülték meg a Földet.
A Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) által koordinált kezdeményezés idén is bebizonyította, hogy a mozgás közösséget épít. A rendezvényhez minden helyszínen legalább kétszázan csatlakoztak, miközben az időjárás korántsem volt ideális: országszerte eső, záporok nehezítették a futók dolgát. Ennek ellenére a résztvevők kitartása ismét látványos eredményeket hozott.

A települések közötti versenyt Dabas nyerte 10 897,95 kilométerrel, megelőzve Budapest XVIII. kerületét és Gyömrőt. A szervezők szerint különösen fontos üzenet, hogy a kedvezőtlen körülmények sem törték meg a mozogni vágyókat, ami jól mutatja a hazai futóközösség elkötelezettségét.
Antal Ferenc, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének elnöke kiemelte:
„Több mint tízezer ember mozdult meg országszerte, közel 90 ezer kilométert teljesítve, ráadásul sokszor kedvezőtlen időjárási körülmények között. Ez óriási eredmény. A futók ismét bebizonyították, hogy nincsenek cukorból. Külön öröm, hogy az új QR-kódos időmérési rendszer kiválóan működött, a résztvevők azonnal digitális oklevelet kaptak, így a Futókörök Napja technológiai szempontból is új szintre lépett.”

A szervezők a résztvevői visszajelzések alapján már most a jövő évi fejlesztéseken dolgoznak, céljuk pedig egy még több helyszínt megmozgató, még nagyobb országos sportünnep létrehozása.
A Futókörök Napja 2026 végeredménye – helyszínek sorrendben:
1.Dabas – 10 897,95 km
2.Budapest XVIII. kerület – 9415,70 km
3.Gyömrő – 8479,64 km
4.Kazincbarcika – 6476,00 km
5.Eger – 5107,20 km
6.Szolnok – 4490,00 km
7.Sárvár – 4234,08 km
8.Kaposvár – 3359,00 km
9.Szarvas – 3218,85 km
10.Gödöllő – 3036,00 km
11.Mosonmagyaróvár – 2962,96 km
12.Budapest IV. kerület – 2919,57 km
13.Budapest X. kerület – 2662,70 km
14.Hajdúböszörmény – 2549,00 km
15.Pápa – 2389,42 km
16.Kiskőrös – 2330,40 km
17.Cegléd – 2026,17 km
18.Székesfehérvár – 2009,00 km
19.Marcali – 1997,22 km
20.Budapest XV. kerület – 1755,12 km
21.Bicske – 1741,00 km
22.Budapest XI. kerület – 1706,40 km
23.Fót – 1508,00 km
24.Balatonboglár – 1133,25 km
25.Polgár – 943,17 km

Forrás: Bányász Árpád
További híreink
Bemutattatták a 2029-es Világjátékok sportprogramját
Készült2026-04-26
Anna Arzhanova az IWGA új elnöke
Készült2026-04-26
Elhunyt Dávid Sándor Aranytollas sportújságíró
Készült2026-03-18
NVESZ éves versenynaptár 2026.
Készült2026-02-23
Elnöki köszönet – José Perurena IWGA elnök levele
Készült2026-02-02
Üzenet az IWGA elnökétől
Készült2026-01-05