Jól sikerült tábor után remek formában várják a kick-boxosok az Eb-t

Jól sikerült tábor után remek formában várják a kick-boxosok az Eb-t

A Tatai Olimpiai Központban készültek öt napon át a legjobb hazai kick-boxosok a novemberi, Szkopjéban sorra kerülő felnőtt kick-box Európa-bajnokságra, amelyen 41 ország több mint 1000 versenyzője vesz részt, köztük 69 magyar sportoló. A szakvezetők szerint az edzőtábor jól sikerült, és több szakágban is nagy reményekkel várják az Eb-t - ahol jó esély van arra is, hogy magyar indulók túlnyomó része kiharcolja a jövő évi Európa Játékokon való indulás jogát.

Megvalósult, amit a szakvezetők már régóta szerettek volna, vagyis, hogy a kick-box mind a hét szabályrendszerének felnőtt versenyzői közösen készüljenek egy világversenyre. Átlagban 60-an vettek részt az edzéseken - újságolta örömmel Dancsó Zoltán, a light-contact és kick-light szakágak vezetője.

"A mi két szakágunk, amelyet Olasz Attilával közösen irányítunk, együtt edzett a Laszák Zoltán, Juhász Gábor és Bárdosi Sándor vezette ringesekkel. Meglátásom szerint a táborban sikerült a sportolókat megfelelően felpörgetni. Most majd kinek-kinek otthon lesz még alkalma egy-két simítást elvégezni, és utána egy nagyon jó csapattal tudunk kimenni az Európa-bajnokságra. Voltak Masters, vagyis veterán versenyzők is az edzőtáborban, hiszen ők is tatamira lépnek Macedóniában, és bizony az idősebbeknél is egyre keményebb mezőnyök gyűlnek össze."


A korábbi kick-box legenda bizakodó az Európa Játékok kvalfikációkat illetően is. A Európai Olimpiai Bizottság égisze alá tartozó, jövő nyári multisport eseményen helyet kapott a kick-box három szakága is: a pointfighting, a full-contact és a K1. Az Európa Játékokon való részvétel jogát pedig Észak-Macedónia fővárosában lehet megszerezni, ehhez az első nyolcba kell kerülni a szakáganként kiválasztott 3-3 férfi és női súlycsoportban.

"Összességében, ahol van indulónk, ott mindenhol jó van esély van a kvalifikálásra. Ha versenyzőink kihozzák magukból azt a formát, amit Tatán tapasztaltunk, akkor 90 százalékban meglesznek a kvóták" – vélekedett Dancsó Zoltán.

A pointfightingosokért felelős Csikós Péter szerint szakágában az utóbbi évek egyik legerősebb válogatottja állt össze.

"A pointfighting válogatott nagy részét két edző kollégám, Jároszkievicz Krisztián és Debreczeni Dezső tanítványai teszik ki. Különlegesség, hogy most nagyon sok juniorunk van, akik remekül szerepeltek a szetemberi utánpótlás vb-n. És persze a felnőtt országos bajnokságon is, hiszen ott vívták ki a válogatottba kerülést. Elhivatottak és megállták a helyüket az edzőtáborban is, egyenrangú partnerei voltak a felnőtteknek. Úgyhogy most meglehetősen jó emberanyaggal rendelkezünk, és túlzás nélkül mindenki éremesélyes. A csapataink is nagyon erősek, úgyhogy nálunk minden rendben" – nyilatkozta Csikós Péter.

A pointfightingos szakvezető szerint kifejezetten jót tett a kick-boxnak, hogy ismét ott lehet az Európa Játékokon.

"Húzóerő volt az egész sportágnak. A kiválasztott súlycsoportokban megnőtt az indulók létszáma, és magasszintű csatározások indultak el, de a többi kategóriában is nagy a rivalizálás. Az Európa Játékok vonzereje, és ezzel összefüggésben a válogatottba kerülésért folytatott harc látszott az edzőtáborban is. Tatára ugyanis mindenki kiváló formában érkezett, ezáltal egy nagyon jó alapállapotból tudtuk őket felhozni egy szinte már versenykész állapotra. És mivel a kvalifikáláshoz a legjobb nyolcba kell bejutni az Eb-n, a pointfightingban mi azt várjuk, hogy minden súlycsoportban ki fogunk jutni"
– tette hozzá Csikós Péter.

 

Legalább három aranyat vár a három férfi és három női versenyzőből álló formagyakorlat válogatottól a szakág vezetője, Puravecz Péter.

„Az edzőtáborban a csapat szakmai felkészülését segítette az immár magyar állampolgárságot is szerzett, és magyar színekben induló Mason Bumba, aki a formagyakorlat versenyszámok egyik ikonjának számít. Tavaly három egyéni és egy csapat világbajnoki cím került magyar kézbe. Most a versenyzők erős mentális és fizikai állapotban zárták a tábort, ez alapján biztatóak az esélyeink az Eb-n. Én legalább három egyéni aranyérmet, és legalább ennyi plusz dobogós helyezést várok. Nem szabad elfeledni azonban, hogy az évek óta nem versenyző orosz riválisok az idén visszatérnek” – közölte Puravecz Péter.

Szűcs Zoltán, a Magyar Kick-box Szakszövetség antidopping felelőse is ellátogatott az edzőtáborba. Jelenlétében a versenyzők letették az olimpiai típusú esküt, amely tartalmazta, hogy tisztán és sportszerűen készülnek az Európa-bajnokságra.

A felnőtt és Masters kick-box Európa-bajnokságot november 9. és 14. között rendezik Észak-Macedónia fővárosában, Szkopjéban.

 Forrás: Magyar Kick-box Szakszövetség/Turák Péter