Karlsruhe is pályázik a 2029-es Világjátékok megrendezésére
Készült2024-04-26
A Német Olimpiai Sportszövetség (DOSB) Karlsruhe városát javasolja a 2029-es Világjátékok házigazdájának, melyet levélben jelentett be az IWGA-nak.
A DOSB-nek év elején két város, Karlsruhe és Hannover is jelezte érdeklődését, miszerint szívesen lenne a XIII. IWGA Világjátékok házigazdája. Karlsruhe lehet az első olyan város, mely másodjára ad otthont ennek a multisport eseménynek, hiszen 1989-ben a III. Világjátékoknak is házigazdája volt.
„Nagy örömmel fogadtuk Karlsruhe jelentkezését és az elkövetkezendő hetekben szorosabbra fűzzük az együttműködést is. A fókusz most még elsősorban a 2025-ben, Csengtuban megrendezésre kerülő Világjátékokon van, ám megnyugtató és bizakodásra ad okot, hogy már most ekkora az érdeklődés a következő rendezéssel kapcsolatban. Ez megkönnyíti a jövő tervezését is!” – mondta el José Perurena, az IWGA elnöke.
Karlsruhe polgármestere, Dr. Frank Mentrup örömmel fogadta a hírt, miszerint a DOSB őket javasolja a 2029-es multisport esemény házigazdájának. Mint elmondta „a döntésben szerepet játszhatott az a tény is, miszerint Karlsruhe olyan város itt Európa szíveben, ahol mind a város, mind a régió részéről társadalmi támogatottságot élvez egy ilyen esemény megrendezése.”
A 2029-es játékok házigazdájáról az IWGA Végrehajtó Bizottsága dönt és május elején a közgyűlés ratifikálja azt. A következő Világjátékokat 2025 augusztus 7. és 17. között rendezik meg Kínban, Csengtu városában.
Forrás: www.theworldgames.org
További híreink
Egy hónap múlva lesz Veres Roland első profiboksz meccse Amerikában
Készült2025-10-22
Világsztárok Budapesten – közeleg a World Darts Festival!
Készült2025-10-22
Több országos rekord is megdőlt az Erőemelő Magyar Bajnokságon
Készült2025-10-22
Magyar sikerek a 10. Kung-fu Világbajnokságon
Készült2025-10-21
IKF Világkongresszus 2025 – nemzetközi vizeken a magyar korfball
Készült2025-10-20
Két magyar indulhat a karate világbajnokságon
Készült2025-10-20
A szombathelyi Bárdosi Sándor profi kick-box címmeccset vív
Készült2025-10-20
Négy érem a magyar tekések nemzetközi kupahétvégéjén
Készült2025-10-20
Magyar ezüstérem az újvidéki grappling-világbajnokságon!
Készült2025-10-20
Innovációk a sportpszichológiában – konferencia Györfi János emlékére
Készült2025-10-17