Küzdősportok Világjátéka 2023 – Hamarosan küzdőtéren a szumósok!
Készült2023-10-20

A magyar csapatiroda és a szumósok már megérkeztek Rijádba. Egyes sportágakban zajlanak már a küzdelmek a szaúd-arábiai multisportos eseményen.
A magyar érdekeltségű sportágak közül először a szumósok lépnek küzdőtérre Szaúd-Arábia fővárosában. Pap Arnold (+115 kg) és Buzás Patrik (85 kg) sikeresen túl vannak a mérlegelésen, pénteken edzettek is, majd egy laza délutáni séta következett.
„Jól sikerült a felkészülés, izgatottan várjuk, hogy számunkra is megkezdődjön a Combat Games. Egy picit szokatlan a nagy meleg, de lassan hozzászokunk” – mondta Buzás Patrik.
Pap Arnold szerint mindkettőjük felkészülésében a legfontosabb az volt, hogy rangos világversenyeken vettek részt. „Európa-bajnokság és vb is volt a közelmúltban, így folyamatosan versenyben voltunk. Közben eldőlt az is, hogy a súlycsoport mellett az open kategóriában is indulunk, így vasárnap is küzdőtérre lépünk.” – tette hozzá a nehézsúlyú szumós.
Vargáné Andrejkó Edina csapatvezető úgy látja, a kezdeti nehézségek fázisán túl van az egyelőre még maroknyi magyar csapat. „Mostantól folyamatosan érkeznek az egyes magyar sportági delegációk Rijádba, ahol kilenc sportágban összesen tizennyolc versenyzőnknek szurkolhatunk. A helyiek mindennel elkészültek a rajtra, remélhetőleg színvonalas multisport eseménynek nézünk elébe” – nyilatkozta a magyar csapatvezető, aki egyben a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) főtitkára. Magyarországon az NVESZ koordinálja a Világjátékokra utazó magyar csapatot.
További híreink
A sárkányhajó válogatón túl
Készült2025-05-07
Megtartotta éves közgyűlését az IWGA a 2025-ös Világjátékok előtt
Készült2025-04-30
Kenus volt, búvársportért dolgozott – elhunyt Mohácsi Ferenc
Készült2025-04-30
Új kvóta muaythaiban, Nardelotti Ajsa is ott lesz Csengtuban!
Készült2025-04-23
Sporttörténelmi siker a Világjátékokra kvalifikáló versenyen!
Készült2025-04-18
Sportolói tájékoztató a Világjátékok jegyében
Készült2025-04-11
A sportszakmai alelnök végig hitt Tőrös kvótájában
Készült2025-04-08