Küzdősportok Világjátéka: A szumós Pap és Buzás is kvótát szerzett
Készült2023-01-13

Az Európai Sumo Szövetség nyilvánosságra hozta a 2023. évi Combat Gamesre kvalifikált sportolók névsorát! E szerint nehézsúlyban Pap Arnold, a 85 kilósok mezőnyében pedig Buzás Patrik képviselheti a magyar színeket Szaúd-Arábiában.
Pap Arnold szerint a sors némileg igazságot szolgáltatott az esetében.
„Csaknem 10 éve szumózom versenyszerűen. Tavaly mindössze egy hajszállal maradtam le a birminghami Világjátékokról, de úgy gondolom, hogy ezzel a kvótával kárpótolt a sors. Túl vagyok egy komolyabb kézsérülésen, a műtét utáni első versenyem egy hónap múlva, az észtországi Európa Kupa lesz. Egyébként hatalmas öröm és megtiszteltetés, hogy részt vehetek a tornán” – nyilatkozta a Nemzeti Versenysport Szövetség Sajtószolgálatának az Eb-érmes magyar szumós.
Buzás Patrik kvótáig vezető útja egy súlycsoportváltáson át vezetett.
„Sokáig a 77 kilogrammosok között versenyeztem, de ez a súlycsoport nincs sem a Világjátékokon, sem pedig a Combat Games-en. Váltanom kellett. A 85 kilósoknál aztán jól sikerült a bemutatkozásom: a tavalyi Eb-n az U23-as korosztályban aranyérmes lettem, a felnőtteknél pedig felállhattam a dobogó harmadik fokára.” – mondta Buzás Patrik.
A küzdősportokat felvonultató multisport versenynek a szaúd-arábiai Rijád ad otthont idén október 21. és 30. között.
Bányász Árpád
További híreink
Megtartotta éves közgyűlését az IWGA a 2025-ös Világjátékok előtt
Készült2025-04-30
Kenus volt, búvársportért dolgozott – elhunyt Mohácsi Ferenc
Készült2025-04-30
Új kvóta muaythaiban, Nardelotti Ajsa is ott lesz Csengtuban!
Készült2025-04-23
Sporttörténelmi siker a Világjátékokra kvalifikáló versenyen!
Készült2025-04-18
Sportolói tájékoztató a Világjátékok jegyében
Készült2025-04-11
A sportszakmai alelnök végig hitt Tőrös kvótájában
Készült2025-04-08
Még egy kvóta jiu-jitsuban: Tőrös Tamara is ott lesz Csengtuban
Készült2025-04-07