Küzdősportok Világjátéka – Lesz magyar induló savate-ban!
Készült2023-10-16

Újabb sportágban lesz magyar a Küzdősportok Világjátékán. Forgó Zalán György francia boxban, (savate) szerzett kvalifikációt a Rijádban megrendezendő multisport versenyre, ezzel azon sportágak létszáma, ahol szurkolhatunk magyar indulónak, nyolcra emelkedett – adta hírül a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ).
„Régóta benne vagyok ebben a sportágban, így számomra hatalmas megtiszteltetés, hogy képviselhetem Magyarországot Rijádban. Erős mezőny lesz, de ennek ellenére esélyesnek tartom magam” – mondta Forgó Zalán György.
„Hosszú évek kemény munkája van abban, hogy Zalán ott lehet a legjobbak között Szaúd-Arábiában” – ezt már Lovászi Viktor, a Magyar Francia-box Savate Szövetség elnöke állítja. „Súlycsoportjában kemény ellenfelek vannak, ukrán, horvát és francia kiválóságokkal. Azzal, hogy Zalán kijutott ebbe az elitbe, már bizonyított. Remélhetőleg összejön egy dobogós helyezés” – nyilatkozta az elnök.
A savate ütésekre és rúgásokra épülő ízig-vérig küzdősport. Lábtechnikájában hasonlít a kick-box-ra.
A sportági delegációt Rijádban Lovászi Viktor elnök vezeti, aki edzői feladatokat is ellát, és ugyancsak az utazó csapat tagja Dávid Krisztina bíró is.
A savate-on kívül szkanderban, szumóban, kendóban, kick-box-ban, muaythai-ban, grapplingben és jiu-jitsuban szurkolhatunk magyaroknak a Küzdősportok Világjátékán, amely október 20-án kezdődik és a hónap végéig tart.
További híreink
A sárkányhajó válogatón túl
Készült2025-05-07
Megtartotta éves közgyűlését az IWGA a 2025-ös Világjátékok előtt
Készült2025-04-30
Kenus volt, búvársportért dolgozott – elhunyt Mohácsi Ferenc
Készült2025-04-30
Új kvóta muaythaiban, Nardelotti Ajsa is ott lesz Csengtuban!
Készült2025-04-23
Sporttörténelmi siker a Világjátékokra kvalifikáló versenyen!
Készült2025-04-18
Sportolói tájékoztató a Világjátékok jegyében
Készült2025-04-11
A sportszakmai alelnök végig hitt Tőrös kvótájában
Készült2025-04-08