Landolt a szkanderes delegáció
Készült2023-10-25

A magyar szkanderesek elfoglalták a szaúd-arábiai szálláshelyeiket. A küldöttségük Csabai Atilla szövetségi elnök vezetésével szerda hajnalban landolt Rijádban.
A Küzdősportok Világjátékán három magyar versenyzőért szoríthatunk ebben a sportágban. A női 65 kilogrammos mezőnyben Kőváriné Ivánfi Brigitta és Barzsó Henrietta, a paraszkanderosok között pedig Simon Dániel szerzett indulási jogot.
„Hatalmas megtiszteltetés, hogy mi is itt lehetünk, és a magyarok hárman is asztalhoz állhatnak a Küzdősportok Világjátékán. Messziről indultunk, mind Magyarországon, mind pedig nemzetközi színtéren, de folyamatosan bizonyítunk.” – mondta az elnök, aki sportági delegáció-vezető is Rijádban.
A szkander versenyeket 27-én és 28-án rendezik meg Szaúd Arábia fővárosában.
További híreink
A sárkányhajó válogatón túl
Készült2025-05-07
Megtartotta éves közgyűlését az IWGA a 2025-ös Világjátékok előtt
Készült2025-04-30
Kenus volt, búvársportért dolgozott – elhunyt Mohácsi Ferenc
Készült2025-04-30
Új kvóta muaythaiban, Nardelotti Ajsa is ott lesz Csengtuban!
Készült2025-04-23
Sporttörténelmi siker a Világjátékokra kvalifikáló versenyen!
Készült2025-04-18
Sportolói tájékoztató a Világjátékok jegyében
Készült2025-04-11
A sportszakmai alelnök végig hitt Tőrös kvótájában
Készült2025-04-08