Lezajlott a kick-box utánpótlás első nagy idei versenye
Készült2022-03-18

A békéscsabai Városi Sportcsarnokban rendezték az idei Kick-Box Diákolimpia Országos Döntőjét. A viadalra az ország 49 településéről 158 iskola 249 tanulója 411 nevezést adott le.
A diákolimpiát négy szabályrendszerben – pointfighting, light-contact, kick-light és formagyakorlat – rendezték meg, és a 7 és 18 éves kor közötti négy – gyermek, kadet1, kadet2 és junior – korosztály fiatal kick-boxosai indultak a megmérettetésen.
Jól szervezett és színvonalasan lebonyolított verseny volt a diákolimpia a felújított békéscsabai sportcsarnokban, látszott, hogy a szervezők sokat dolgoztak rajta – dicsérte az eseményt a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke, aki maga is részt vett a viadalon. Galambos Péter elmondta: az országos bajnokságok és a világkupa mellett a diákolimpia az egyik legnagyobb és legfontosabb hazai utánpótlás verseny, amely hagyományosan erőfelmérésnek is kiváló.
"Általában ez az idény eleji verseny az első alkalom arra, hogy az esetleges korosztályváltások után az ellenfelek megismerhessék egymást, és felmérjék, hogy kik lesznek majd az ellenfelek az év következő részében. Ezenkívül azért is fontos, mert a sportág már ott tart, hogy a diákolimpián való jó szereplés plusz felvételi pontokat jelenthet a továbbtanulásban" – közölte Galambos Péter
További híreink
Megtartotta éves közgyűlését az IWGA a 2025-ös Világjátékok előtt
Készült2025-04-30
Kenus volt, búvársportért dolgozott – elhunyt Mohácsi Ferenc
Készült2025-04-30
Új kvóta muaythaiban, Nardelotti Ajsa is ott lesz Csengtuban!
Készült2025-04-23
Sporttörténelmi siker a Világjátékokra kvalifikáló versenyen!
Készült2025-04-18
Sportolói tájékoztató a Világjátékok jegyében
Készült2025-04-11
A sportszakmai alelnök végig hitt Tőrös kvótájában
Készült2025-04-08
Még egy kvóta jiu-jitsuban: Tőrös Tamara is ott lesz Csengtuban
Készült2025-04-07