Magyar sikerek Ostrowban: közel a dobogó és még nyílt a harc az Európa-bajnoki címért
Készült2026-07-23
Hatalmas izgalmak közepette közeledik a végéhez a lengyelországi Ostrow Wielkopolskiban zajló 24. FAI Vitorlázórepülő Európa-bajnokság. Az időjárás eddig nem kedvezett a mezőnynek: a kéthetes viadal során a pilóták mindössze hat versenynapon tudtak repülni, így minden teljesített feladatnak különösen nagy jelentősége van.
A legutóbbi versenynap azonban kiváló magyar eredményeket hozott, amelyeknek köszönhetően versenyzőink továbbra is esélyesek a legjobb helyezések megszerzésére.

A nap egyik legnagyobb sikerét Tamás Ferenc érte el, aki remek taktikával, pontos időjárás-elemzéssel és kiemelkedő tempóval megnyerte a versenyszámot. A kiváló napi teljesítménynek köszönhetően az összetett versenyben jelenleg a 6. helyet foglalja el.
Szintén nagyszerű napot zárt Gulyás György, aki a rendkívül kiegyensúlyozott mezőnyben a 4. helyen végzett. Ezzel az összetett rangsorban feljött a 3. helyre, hátránya pedig kevesebb mint 70 pont az éllovashoz képest. Ez a csekély különbség azt jelenti, hogy az Európa-bajnoki cím megszerzésére továbbra is reális esélye van, a végső győzelemért zajló küzdelem teljesen nyitott.
A bajnokság menetrendjét azonban ismét az időjárás alakítja. A térségen átvonuló front miatt csütörtökön nem rendeznek versenyszámot Ostrowban, így várhatóan már csak a pénteki, mindent eldöntő repülés marad hátra.
A magyar csapat kiváló teljesítménye bizakodásra ad okot a zárónap előtt. Szurkoljunk együtt versenyzőinknek, hogy a döntő futamban is sikerüljön kihozniuk magukból a maximumot, és újabb magyar sikerek szülessenek a kontinensbajnokságon!

Forrás és képek: Magyar Vitorlázórepülő Szövetség
További híreink
Az IWGA Constance Terriert nevezte ki vezérigazgatónak
Készült2026-07-16
Bemutattatták a 2029-es Világjátékok sportprogramját
Készült2026-04-26
Anna Arzhanova az IWGA új elnöke
Készült2026-04-26
Elhunyt Dávid Sándor Aranytollas sportújságíró
Készült2026-03-18
NVESZ éves versenynaptár 2026.
Készült2026-02-23
Elnöki köszönet – José Perurena IWGA elnök levele
Készült2026-02-02