Monspart Sarolta-díj a tájfutásért 2023.
Készült2023-12-04

Kárai Kázmér atléta mesteredző kapta a díjat.
A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség az idei évben második alkalommal adta át a Monspart Sarolta-díj a tájfutásért elismerést, a 2021-ben elhunyt tájékozódási futó világbajnoknő emlékére, a Magyar Sport Házában.
A díj a tájékozódási futás népszerűsítéséért, a sportág ismertségének növeléséért vagy fejlődésének elősegítéséért kifejtett kiemelkedő tevékenységért adományozható, évente legfeljebb három fő részére. A díjazottak személye elsősorban nem a tájékozódási futás belső köreiből kerül ki, inkább a sportágon kívül tevékenykedő olyan civil vagy közéleti szereplő kapja, aki az elmúlt időszakban sokat tett a tájékozódási futás sportág és/vagy az egészséges életmód támogatásáért, népszerűsítéséért.
A díjat 2023-ban Kárai Kázmér atléta mesteredző kapta, melyet egykori legkedvesebb tanítványától Oláh Katalin tájékozódási futó világbajnoknőtől vehetett át. Kárai Kázmér a díj átvétele után megemlékezett Monspart Saroltáról és méltatta munkásságát.
Az ünnepség zárásaként pár perces összefoglaló filmet tekinthetett meg a közönség a kiemelkedő 2023. évi tájékozódási futó sikerekről.
Kárai Kázmér
- 1965 és 1978 között a Csepel Sport Club atléta versenyzője volt
- A katonaság alatt 1968 és 1970 között a Bp. Honvéd színeiben versenyzett
- A Honvédban 1969-ben a mezei bajnokságon az aranyérmes csapat tagja volt
- A leszerelése után visszaigazolt az anyaegyesületébe, ahol a pályafutása végéig nyolc alkalommal volt társaival a mezei maraton bajnokcsapat tagja.
- A versenyzést befejezve (1978) a Volán Sport Clubnál kezdte edzői pályafutását.
- A tájékozódási futáshoz való kötődése Kiss Zoltánnal kezdődött, kiemelkedő sikerük az 1983-as magyarországi világbajnokságon elért egyéni 9. helye, 1985-ben váltó 4. helye volt.
- 1990 júliusától Oláh Katalinnal tizenötéves együttműködésük két egyéni világbajnoki címet eredményezett.
- Később is voltak tájfutó tanítványai, akik közül Weiler Virág 2018-ban egyetemi világbajnoki, Máramarosi Rita 2023-ban junior világbajnoki címeket nyert.
Elismerései:
- 1982 az év atléta edzője a nőknél (felnőtt, utánpótlás)
- 1983 az év tájfutó edzője
- 1996 a Magyar Sportért Kitüntető Cím
- 2003 Mesteredzői díj
- 2021 Magyar Atlétika Utánpótlásáért díj
- 2023 Monspart Sarolta díj a tájfutásért
Forrás: MTFSZ
https://www.tajfutas.hu/hirek/hirkereso/2415-monspart-sarolta-dij-a-tajfutasert-2023
További híreink
Dubajban folytatódik Molnár Martin közel-keleti F4-es szezonja
Készült2025-02-07
Még 200 nap: folytatódik a 2025-ös Világjátékok visszaszámlálása
Készült2025-01-20
Világjátékok – Ott lesz a strandkorfball-válogatott Csengtuban!
Készült2025-01-14
Világjátékok – Újabb magyar kvóta erőemelésben!
Készült2025-01-13
Az IWGA elnökének újévi üzenete
Készült2025-01-10
Az IWGA bejelenti a The World Games 2024-es év sportolója jelölteket
Készült2025-01-07