Muaythai – Két magyar vereség hétfőn
Készült2022-08-16

Melis Bálint (54 kg) és Polják János (75 kg) küzdött, sajnos mindkét esetben magyar vereséggel ért véget az összecsapás. Kedden Mester Miron (34 kg) lép ringbe.
„Melis Bálint kezdett a thai Naphat Songmueanggal a négy közé jutásért. A megbeszéltek alapján Bálint próbálta dinamikusan kimozogni a statikusan küzdő ellenfelét, de a thai ritmust tudott váltani, így egyhangú pontozással elvitte mindhárom menetet. Polják János az üzbég Davlyatov Firuzzal csapott össze. Az első világversenyén résztvevő Poljákot meglepte az üzbég az első két menetben. A magyar thaibokszos agresszív és határozott ellenfelével szemben nem érezte a távot, így nem tudott kibontakozni. A harmadik menetben sikerült nyomás alatt tartani az ellenfelét, jóval több pontot is tudott szerezni, mint az első két menetben, de sajnos ez már kevésnek bizonyult. Fizikailag nem tudta már megtörni az üzbég versenyzőt, végül egyhangú pontozással elvesztette a mérkőzést." – írta beszámolójában Rebrei József utánpótlás szövetségi kapitány helyettes.
További híreink
Megtartotta éves közgyűlését az IWGA a 2025-ös Világjátékok előtt
Készült2025-04-30
Kenus volt, búvársportért dolgozott – elhunyt Mohácsi Ferenc
Készült2025-04-30
Új kvóta muaythaiban, Nardelotti Ajsa is ott lesz Csengtuban!
Készült2025-04-23
Sporttörténelmi siker a Világjátékokra kvalifikáló versenyen!
Készült2025-04-18
Sportolói tájékoztató a Világjátékok jegyében
Készült2025-04-11
A sportszakmai alelnök végig hitt Tőrös kvótájában
Készült2025-04-08
Még egy kvóta jiu-jitsuban: Tőrös Tamara is ott lesz Csengtuban
Készült2025-04-07