Multisport Eb - A sportmászó Vályi Gergőnek nem sikerült az elődöntőbe jutás
Készült2022-08-15

Vályi Gergő a pénteki selejtező után befejezte szereplését a sportmászók nehézségi számában a müncheni multisport Európa-bajnokságon. Eredetileg úgy tűnt, hogy sportmászásban senki nem képviseli majd Magyarországot az Eb-n, a 18 éves, ifjúsági Európa-bajnok Vályi azonban az utolsó pillanatban végül felkerült a nehézségi mászás rajtlistájára.
A sportági versenyeket - ahogy később a strandröplabda küzdelmeit is - a bajor főváros szívében, a Königsplatzon bonyolítják le, a kulisszát neoklasszikus stílusú épületek, köztük a Glyptothek és a Propyläen, a városkapu adják.
A férfi nehézségi mászás 53 fős mezőnye is azon a falon próbált minél feljebb jutni, amelyet az utóbbi épület elé építettek fel. Ebben a számban a sportolók egy biztosító kötél segítségével másznak, hat percük van arra, hogy minél magasabbra jussanak, és két pályát is teljesítenek.
Vályi a B pályán kezdett, ez jobban sikerült neki, aztán az A-n hamar leesett, ez pedig a verseny végét jelentette számára. A vasárnapi elődöntőbe a legjobb 26 jutott, a magyar mászó végül 42. lett.
"Az utolsó pillanatban született meg a döntés, hogy indulok itt Münchenben" - mondta Vályi Gergő az MTI-nek. "Az első utammal viszonylag elégedett vagyok, a második sajnos nagyon rosszul ment. Az nehezebb is volt és sajnos lepattant a lábam, így még azelőtt leestem, hogy elfáradtam volna" - tette hozzá.
A fiatal versenyző a távlati céljaival kapcsolatban úgy fogalmazott, jövőre szeretne elődöntőbe jutni a felnőttek között, két év múlva pedig az olimpiai kvalifikációs versenyeken már döntőzni. Hozzátette: a felnőtteknél jóval nehezebbek a pályák, mint az ifjúságiaknál, és ezáltal nehezebbek a mozdulatok is, amelyeket kivitelezni kell.
További híreink
Az nagyon fáj, amikor egy fiatal, tehetséges sportoló elmegy
Készült2023-06-15
Harminchárom magyar sportoló utazik a Szervátültetettek Világjátékára
Készült2023-03-31
FOGd a golyót! Rendhagyó pétanque-verseny indul útjára
Készült2023-03-28
Elhunyt Fehér János, a hazai lábtoll-labdázás megteremtője
Készült2023-03-23
Elindult a „Magyarország tehetsége - 2022”pályázat
Készült2023-03-21
PADEL4ALL: Nemzetközi roadshow Budapesten
Készült2023-03-14
Díjazták a 2022-es év legjobbjait a búvároknál
Készült2023-03-02
Rekordszámú részvétellel aratott sikert a 2023-as Magyar Parasport Napja
Készült2023-02-23
NVESZ "ÉV SPORTOLÓI": Díjazták 2022 legjobbjait
Készült2023-02-21