Öt érem a Grappling-világbajnokságon
Készült2023-08-29

A magyar válogatott az összes korosztályt beleszámítva öt éremmel térhetett haza a Varsóban megrendezett grappling-világbajnokságról.
A Magyar Grappling Szövetség információi szerint Tóth Zoltán a felnőttek között gi szabályrendszerben harmadikként zárt 71 kilogrammban. Tóth Boglárka az U20-as női no gi 71 kg-os kategóriában lett első, Nagy Lőrinc pedig két bronzérmet is szerzett, miután az U20-as férfi no gi és gi kategóriákban is harmadikként zárt. Az ötödik magyar érmet Polyák Szabolcs gyűjtötte be, ő az U17-es korosztály gi küzdelmeiben állhatott dobogóra a 76 kg-os versenyzők mezőnyében.
Az érmeken kívül a magyar versenyzők egy negyedik, tizenegy ötödik és két hatodik helyet is szereztek.
Gi grapplingben a küzdő felek a hagyományos ruházatban (gi-ben) vannak, és maga a ruházat is felhasználható a küzdelem során. A no gi-ben passzos ruházatban vannak a versenyzők és a ruházat nem használható fel a küzdelemben (a birkózáshoz hasonlóan).
A sportág következő nagy világversenye a Küzdősportok Világjátéka lesz (World Combat Games). A multisport eseménynek Szaúd-Arábia fővárosa, Rijad ad otthont október 20. és 30. között. A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) információi szerint a játékokon a grapplingen kívül további nyolc sportágban lesznek magyarok. Ezeket a szövetség később publikálja.
Forrás: sportbanya.hu
További híreink
A sárkányhajó válogatón túl
Készült2025-05-07
Megtartotta éves közgyűlését az IWGA a 2025-ös Világjátékok előtt
Készült2025-04-30
Kenus volt, búvársportért dolgozott – elhunyt Mohácsi Ferenc
Készült2025-04-30
Új kvóta muaythaiban, Nardelotti Ajsa is ott lesz Csengtuban!
Készült2025-04-23
Sporttörténelmi siker a Világjátékokra kvalifikáló versenyen!
Készült2025-04-18
Sportolói tájékoztató a Világjátékok jegyében
Készült2025-04-11
A sportszakmai alelnök végig hitt Tőrös kvótájában
Készült2025-04-08