RAW Masters Erőemelő Eb: Fekete Miklós mindent megnyert
Készült2023-03-04

Fantasztikus győzelem a hazai rendezésű kontinensbajnokságon. Fekete Miklós aranyérmes lett a RAW Masters Erőemelő Európa-bajnokságon Budapesten, és az abszolút bajnoki címet is megszerezte.
A Magyar Erőemelő Szövetség (MERSZ) információi szerint Fekete Miklós a masters II-es korosztályban mindhárom fogásnemben aranyérmes lett, és 735.5 kilogrammos eredménnyel Európa-csúcsot döntve, összetett aranyérmet szerzett.
A 93 kilogrammban induló magyar klasszis guggolásban 260 kilós új országos csúccsal végzett az első helyen, fekvenyomásban Európa-csúcsot javított, és 183 kilogrammal győzött, felhúzásban pedig országos csúccsal, 292.5 kg-ot teljesítve nyert. Fekete Miklós ezzel magabiztosan hódította el az abszolút bajnoki címet is.
„Sokat készültem erre az Eb-re. A finis gyakorlatilag tavaly decembere óta tart. Nagyon örülök, hogy ez így összejött. A három fogásnem közül talán a guggolás volt a legnehezebb, mivel az az első. Úgy gondolom, hogy sikerült mindent úgy összerakni, hogy ilyen csúcsdöntésekkel zárjam itthon az Eb-t” – nyilatkozta az eredményhirdetés után Fekete Miklós.
A MERSZ elnöke szerint nagyon várták már a hazai himnuszt.
„Minden hazai rendezésű világverseny más szintre kerül, ha van magyar siker. Persze eddig is voltak fogásnemi részsikerek, de Fekete Miklós teljesítménye a világklasszis kategóriába tartozik.” – összegzett Berke Lóránd elnök.
Kromek András az Eb-siker sportágra gyakorolt hatását emelte ki.
„Ez egy olyan győzelem volt, amely minden korosztálynak hitet adhat az erőemelésben. Itt a bizonyíték arra, hogy szisztematikus munkával ilyen szintre el lehet jutni. Az utánpótlás és a felnőtt kategória is sokat profitálhat az ilyen nagy eredményekből” – tette hozzá az Európa-bajnokság versenyigazgatója.
Ficzere Tamás ugyancsak a masters II-eseknél a 83 kg-os súlycsoportban 2. helyezést ért el 605 kg összetett eredménnyel, ami új országos csúcs. A guggolást megnyerte 222,5 kilós országos csúccsal, felhúzásban pedig ezüstérmes lett.
Forrás, fotó: Bányász Árpád/MERSZ
További híreink
Megtartotta éves közgyűlését az IWGA a 2025-ös Világjátékok előtt
Készült2025-04-30
Kenus volt, búvársportért dolgozott – elhunyt Mohácsi Ferenc
Készült2025-04-30
Új kvóta muaythaiban, Nardelotti Ajsa is ott lesz Csengtuban!
Készült2025-04-23
Sporttörténelmi siker a Világjátékokra kvalifikáló versenyen!
Készült2025-04-18
Sportolói tájékoztató a Világjátékok jegyében
Készült2025-04-11
A sportszakmai alelnök végig hitt Tőrös kvótájában
Készült2025-04-08
Még egy kvóta jiu-jitsuban: Tőrös Tamara is ott lesz Csengtuban
Készült2025-04-07