Ritmikus gimnasztika: Kocsisék már Bakuban
Készült2022-04-22

A két héttel ezelőtt remek szófiai szereplést követően ezúttal Azerbajdzsánban mutatkoznak be a ritmikus gimnasztikázók, Wiesner Hanna és Kocsis Evelin a bakui Világkupán vesznek részt.
A magyar delegáció csütörtökön a hajnali órákban érkezett meg az azeri fővárosba. A két versenyzőt Koch-Tiringer Tímea edző, valamint Deutsch-Lazsányi Erika nemzetközi bíró kísérte el a viadalra. Mindkét sportoló mind a négy szeren megméreti magát. Az előzetes program szerint a csütörtöki tréninget követően pénteken a labda és a karika, szombaton pedig a szalag és a buzogány selejtezőit tartják, a szerenkénti finálékat pedig vasárnap rendezik meg.
Deutsch-Lazsányi Erika, az MRGSZ Technikai Bizottságának elnöke:
"A Világkupa-sorozat harmadik - számunkra a húsvéti ünnepek miatt második - állomása következik Bakuban. Ismét Kocsis Evelin és Wiesner Hanna képviselik hazánkat. Elsődleges elvárás, hogy a szófiai Világkupa tapasztalatait és az azt követő javításokat, változtatásokat bemutassuk téthelyzetben, és esetlegesen javítsunk a gyakorlatok részpontszámain. A mezőny mostantól folyamatosan erősödik, így a magyar válogatott sem tehet másként, folyamatosan újrahangoljuk a gyakorlatainkat. Terveink szerint a júniusi Európa-bajnokságon kaphatunk tényleges képet arról, hogy a magyar ritmika honnan startol a párizsi olimpiai ciklusban."
Részletes program, Rg-világkupa, Baku (helyi idő szerint)
04.22. selejtező (1.nap) 12:00-17:30; labda & karika
04.23. selejtező (2.nap) 12:00-17:30; szalag & buzogány
04.24. szerenkénti döntők 12:00-15:20; labda, karika, szalag, buzogány
További híreink
Megtartotta éves közgyűlését az IWGA a 2025-ös Világjátékok előtt
Készült2025-04-30
Kenus volt, búvársportért dolgozott – elhunyt Mohácsi Ferenc
Készült2025-04-30
Új kvóta muaythaiban, Nardelotti Ajsa is ott lesz Csengtuban!
Készült2025-04-23
Sporttörténelmi siker a Világjátékokra kvalifikáló versenyen!
Készült2025-04-18
Sportolói tájékoztató a Világjátékok jegyében
Készült2025-04-11
A sportszakmai alelnök végig hitt Tőrös kvótájában
Készült2025-04-08
Még egy kvóta jiu-jitsuban: Tőrös Tamara is ott lesz Csengtuban
Készült2025-04-07