Sakkolimpia - Mindkét kiemelt magyar csapat a nyolcadik helyről várja a zárónapot
Készült2024-09-22

Az elsőszámú magyar férfi és női csapat is a nyolcadik helyről várja a vasárnapi zárófordulót a budapesti sakkolimpián.
A nyílt szekcióban a legjobb magyar egység 15 pontos, és a 4-11. helyen állók között az úgynevezett Sonnborn-Berger pontszámítás rangsorol, amely azt veszi figyelembe, melyik csapat ért el erősebb ellenféllel szemben jobb eredményt.
Ez alapján a magyarok összesítésben a nyolcadikok (285,5 SB-pont), míg vasárnapi ellenfelük, a spanyol válogatott a tizedik (277,5).
A magyar B csapat a 42. 12 ponttal, és ennyi pontja van a 11. fordulós ellenfelének, a Fülöp-szigeteki alakulatnak is. A magyar U25-ösök az ötvenedik helyről várják a közvetlenül mögöttük álló osztrákok elleni zárást.
A legjobb magyar női csapat a nyolcadik 15 ponttal, és a mai ellenfél, Spanyolország ugyanennyi egységet gyűjtve jelenleg az ötödik. A második számú hazai női együttes az 42., az U25-ösök pedig a 48. helyen állnak, s ez a két csapat a zárónapon épp egymás ellen ül asztalhoz.
A svájci rendszerű verseny vasárnap zárul a 11. fordulóval.
Az állás a 10. forduló után:
férfiak:
1. India 19 pont, 2. Kína 17, 3. Szlovénia 16, ...8. Magyarország 15 (285,5), ...42. Magyarország B 12 (236), ...50. Magyarország U25 12 (220)
nők:
1. India 17 pont (339), 2. Kazahsztán 17 (321), 3. Egyesült Államok 16 (333), ...8. Magyarország 15 (303), ...42. Magyarország B 12 (220,5), ...48. Magyarország U25 12 (200)
A 11., utolsó forduló párosítása:
férfiak:
Spanyolország-Magyarország
Magyarország B - Fülöp-szigetek
Ausztria-Magyarország U25
nők:
Magyarország-Spanyolország
Magyarország U25-Magyarország B
Forrás és kép: MTI
További híreink
Nyolc arany a sporttörténelmi budapesti kick-box világkupán
Készült2025-06-16
Aranyérem Chemnitzben – irány Csengtu!
Készült2025-06-16
Kick-box VK – A magyarok vezetik az éremtáblázatot!
Készült2025-06-15
Csapatezüsttel kezdődött a budapesti kick-box világkupa
Készült2025-06-14
IWGA bemutatja ambiciózus stratégiáját a következő évtizedre
Készült2025-06-11
Jubileumi 30. kick-box világkupa - rekordnevezéssel
Készült2025-06-10
„A teke hazatért” – Magyarország sikeres világbajnokságnak adott otthont
Készült2025-06-10