Sikeresen szerepelt a magyar válogatott a 20. gyorstávírász VB-n Tunéziában
Készült2024-10-19

A tunéziai üdülőparadicsomban Yasmine Hammamet-ben rendezték meg a 20. Gyorstávírász Világbajnokságot (High Speed Telegraphy), ahol a világ legjobb morze tudással rendelkező versenyzői gyűltek össze, hogy összevessék tudásukat az ifjúsági kategóriáktól egészen a szeniorig.
A versenyt úgy kell elképzelni, mint egyfajta E-sportot, a versenyzők különféle számítógépes programokkal hajtják végre az egyes versenyszámokat. A magyar válogatott hagyományosan sikeresen szerepel ebben a műfajban. Az idei évben 12 éremmel gazdagodott az eddig is gazdag éremgyűjtemény. A legsikeresebb szereplő a junior kategóriában versenyző Versegi Attila, aki két második és két harmadik hely mellett összetett második helyen végzett. Szeniorban Provics Ferenc hetedszer nyert a "Morse Runner" versenyszámban. Külön öröm, hogy ezúttal valamennyi utánpótlás korú versenyzőnek sikerült érmet szereznie.
A magyar csapat a negyedik helyen végzett a nemzetek versenyében.
Forrás: Magyar Rádióamatőr Szövetség
További híreink
IWGA bemutatja ambiciózus stratégiáját a következő évtizedre
Készült2025-06-11
A kick-boxos Busa Andrea kétszeresen is érdekelt a Világjátékokon
Készült2025-05-23
Magyar főbírói képviselet a csengtui Világjátékokon
Készült2025-05-12
A sárkányhajó válogatón túl
Készült2025-05-07
Megtartotta éves közgyűlését az IWGA a 2025-ös Világjátékok előtt
Készült2025-04-30