SuperEnduro GP – Brit siker a világbajnoki sorozat budapesti fordulóján
Készült2022-02-07

A címvédő brit Billy Bolt győzelmével zárult szombaton a Papp László Budapest Sportarénában a SuperEnduro GP motoros világbajnoki sorozat idei második fordulója.
A szervezők közleménye szerint a létesítményben hétezer néző kísérte figyelemmel a hét világbajnokot is felvonultató mezőny versenyeit, amelyen a junior vb-sorozatban induló Zsigovits Norbert, valamint az Európa-kupában érdekelt Liszka Roland, Szőke Márk és Csizmazia Barnabás révén hazai indulóknak is szoríthatott a közönség.
"Nagyon nehéz pályát építettek a magyarok, fizikailag is nagyon sokat kivett belőlünk" – értékelt a viadal végén a legmagasabb kategóriában győztes Bolt, aki a lengyelországi idénynyitón is diadalmaskodott. "Az első futam után csalódott voltam, de a másodikat és a harmadikat megnyertem, és mivel vezetem a bajnokságot, igazából nem lehet okom a panaszra" - tette hozzá.
Bolt mögött a sportág egyik legeredményesebb versenyzője, a lengyel Taddy Blazusiak végzett másodikként, míg a szintén brit Jonny Walker harmadikként.
A junior-vb mezőnyben Zsigovits az első futamon harmadik, összesítésben pedig hatodik lett. "Mindent kiadtam magamból, az első futam után saját magamat kellett nyugalomra inteni, hogy a továbbiakban ne hibázzak. A második és harmadik futam nem úgy sikerült, ahogy az első után reméltem, de a hazai közönség szeretete mindenért kárpótolt. Felülmúlhatatlan érzés volt a szurkolásuk" – nyilatkozta a versenyző.
További híreink
Március 24én búcsúztatják Molnár Csabát
Készült2025-03-19
Megtartotta idei danvizsgáját a kick-box szövetség
Készült2025-03-18
Elhunyt Molnár Csaba, a Magyar Rádióamatőr Szövetség elnöke
Készült2025-03-18
A nemzetközi szövetség is gratulált Székely Anna sikeréhez
Készült2025-03-12
Magyar bíró a 2025-ös Világjátékok Wushu Sanda versenyén
Készült2025-03-11
Bemutatták a március végi TWG Series érmeit
Készült2025-03-10
Világjátékok 2025 – Farkas Balázs és Chukwu Hannah is kvótát szerzett
Készült2025-03-10
Újabb kvóta aerobicban!
Készült2025-03-07
Újabb magyar kvóta! – táncsportban is ott leszünk a Világjátékokon
Készült2025-03-07
Történelmi első: bemutatták a TWG első fáklyát
Készült2025-02-27