Szarvason adták át az ország első regionális karateakadémiáját
Készült2022-03-19
“Ez a nap nagyon fontos az egyesületünk életében”, mondta Lovász György a Dél-alföldi Regionális Karateközpont csütörtöki átadóünnepségén, amit megtisztelt jelenlétével dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Az ország első regionális karateakadémiája az egykori Plastolus keleti szárnyának földszintjén valósul meg. A két edzőteremben egy, illetve két egész tatami fér el, de nemcsak a karatésok használhatják majd az objektumot; különböző, például mozgásterápiás foglalkozások esetén nyitott lesz az egyesületen kívüliek számára is.
Egy közel hároméves, küzdelmes, munkával teli év ér hamarosan véget, mondta Hegedűs Éva. Jelenleg kész közeli állapotban van, hangsúlyozta több alkalommal az esemény háziasszonya.
Dankó Béla országgyűlési képviselő visszaemlékezett arra az időre, amikor először keresték meg a Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület vezetői, Lovász György és Ruzsinszki György az ötlettel, ami mögé ő odaállt. Kiemelte, hogy az többször a legeredményesebb vidéki klubként zárta az évet. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a frissen létrejött létesítmény nemcsak a helyi sportolókat fogja szolgálni, hanem a regionális klubokat is.
Igaz, nincs teljesen készen, de ez a nap ünnep számunkra, mondta Babák Mihály polgármester. Az elmúlt 300 évből az utóbbi 12 év sikertörténet,jelentette ki , ami alatt nagyon sok lehetőség jutott Szarvasnak. “Ha szeretnénk ezt a folyamatot továbbra is, folytassuk ezt az utat”, mondta, célozva ezzel a közelgő választásokra.
Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke reményét fejezte ki, hogy ez a létesítmény országos szinten is példaértékű lesz. 50 éves a magyar karate, ami az utóbbi 20 évben annyit fejlődött, mint más sportág 80-100 év alatt, osztotta meg véleményét a körülötte állókkal. Schmitt Pálra, mint forrásra hivatkozva elmondta, hogy a sportorvosi engedélyek alapján a labdarúgás, a kézilabda és a kosárlabda után a karate a negyedik legnagyobb létszámot mozgató versenysport ma Magyarországon.
Megjegyezte, a nagyvárosokat megelőzve Szarvason jött létre az első karateakadémia, ami azt jelenti, hogy innen zajlik majd a sportág szakmai irányítása. Mindig volt egy utolsó mondata, amivel a Szarvason folyó munkát, illetve a sportág itteni vezetését méltatta. Utolsóként azt emelte ki, hogy a vidékbajnokság ötlete is innen indult.
Dr. Palkovics László hazai pályán, illetve tatamin érezhette magát, ugyanis 1979-ben kezdett karatézni. Fontos mérföldkőnek tartotta azt sportág életében, hogy három évvel ezelőtt az iskolákba is bevitték a karatét a testnevelésórákra. Azóta több száz azoknak a testnevelőtanároknak a száma, akik karateképzésen vettek részt. Megkockáztatta, hogy a karatét a többi küzdősporttal egybevéve a legnépesebb, megelőzve az összes többit.
A miniszter nem zárkózott el az egyesület meghívása elöl, hogy egyszer részt vegyen egy edzésen. Neki, illetve azok számára, akik felkarolták ötletet, Ruzsinszki György, a Dél-Alföldi Regionális Karateközpont vezetője mondott köszönetet.
A protokolláris köszöntőket Tálas Bendegúz és Nagy Máté vezetésével a szarvasi karatékák rövid bemutatója követte. Az eseményt a nemzeti színű szalag átvágása és koccintás zárta.
További híreink
Elhunyt Berkes László
Készült2024-05-07
40 évvel később: a Világjátékok 2029-ben visszatérnek Karlsruhéba
Készült2024-05-03
A flag football és a cheerleading csatlakozott az IWGA családhoz
Készült2024-05-02
Május 14-én tartja éves közgyűlését a Nemzeti Versenysport Szövetség
Készült2024-04-29
Karlsruhe is pályázik a 2029-es Világjátékok megrendezésére
Készült2024-04-26
Ülésezett az NVESZ Elnöksége
Készült2024-04-26
Ünnepeltek a szumósok
Készült2023-12-20
NVESZ-Nap 2023
Készült2023-11-16