Szumó – Több mint 40 magyar induló az utánpótlás Eb-n
Készült2021-07-22

Szumó – Több mint 40 magyar induló az utánpótlás Eb-n
Népes magyar csapat vesz részt a szumósok utánpótlás Európa-bajnokságán. A Magyar Sumo Szakszövetség információi szerint a lengyelországi Siedlicében megrendezendő kontinensbajnokságon 11 klub 42 magyar versenyzője lép küzdőtérre.
Ancsin László elnök szerint több éremszerzésben bízhatunk.
„Ezt megelőzően ezt az utánpótlás Eb-t mi rendeztük meg Szigetszentmiklóson. Aztán jött a COVID. Most azonban ismét megküzdhetnek egymással Európa legjobb fiataljai. A válogatott részben kicserélődött, hiszen többen túlkorosak lettek, de úgy gondolom, hogy ezúttal is ütőképes csapattal utazunk Lengyelországba” – mondta a Magyar Sumo Szakszövetség elnöke.
A kontinensbajnokság első versenynapja pénteken lesz, a küzdelmek pedig vasárnapig tartanak.
További híreink
IWGA bemutatja ambiciózus stratégiáját a következő évtizedre
Készült2025-06-11
A kick-boxos Busa Andrea kétszeresen is érdekelt a Világjátékokon
Készült2025-05-23
Magyar főbírói képviselet a csengtui Világjátékokon
Készült2025-05-12
A sárkányhajó válogatón túl
Készült2025-05-07
Megtartotta éves közgyűlését az IWGA a 2025-ös Világjátékok előtt
Készült2025-04-30