Tájfutás: Először adtak át Monspart Sarolta-díjat
Készült2022-11-18

A világbajnok tájfutó, a Nemzet Sportolója születésnapján, a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség első alkalommal adta át a „Monspart Sarolta-díj a tájfutásért” elismeréseket.
Korábbi és mai tájfutók, a szövetség vezetői, Monspart Sarolta volt munkatársai csütörtökön, a Magyar Sportok Házában emlékeztek meg az 1944. november 17-én született és tavaly áprilisban elhunyt kiváló sportemberre, a futás és a gyaloglás hirdetőjére. Feledy Péter egykori televíziós szerkesztő-műsorvezető, a népszerű Monspart Sarolta férje visszaemlékezett az együtt töltött időszakra.
"Az újonnan alapított Monspart Sarolta-díj azokat a külső segítőket ismeri el, akik sokat tesznek a sportágért, kiállnak a tájfutásért" - mondta Kovács Balázs, a szövetség elnöke.
A díjat megkapta Gajdos Tamás médiaszemélyiség, aki Monspart Sarolta 1972-es világbajnoki győzelme után, annak hatására ismerkedett meg a tájfutással, és volt Monspart Sarolta edzőpartnere is, illetve Meronka Péter, a győri tv szerkesztője, a Tájfutó magazin szerkesztője.
Ha már elismerésekről van szó, Jónás Ferenc kezdeményezése is ide tartozik: a kiváló versenyző, aki a tavalyi törökországi junior vb-ről két egyéni bronzéremmel és egy váltó ezüsttel jött haza, nagyvonalú felajánlást tett.
Az eredményeiért kapott pénzjutalom nagy részét szeretné szétosztani olyan utánpótlás korú versenyzők között, akik elhivatottak a sporttal kapcsolatban, de anyagi helyzetük miatt a felszerelések megszerzése nehézséget jelent nekik. Az érdeklődőknek pályázniuk kell a támogatásért, amit Feri fog értékelni, melynek során a pályázókkal személyesen is felveszi a kapcsolatot.
A kiírás, benne a tájfutó kedvcsináló levelével, és persze a jelentkezési lap címével, megtalálható itt.
Forrás, fotó: MTI/Magyar Tájékozódási Futó Szövetség
További híreink
IWGA bemutatja ambiciózus stratégiáját a következő évtizedre
Készült2025-06-11
A kick-boxos Busa Andrea kétszeresen is érdekelt a Világjátékokon
Készült2025-05-23
Magyar főbírói képviselet a csengtui Világjátékokon
Készült2025-05-12
A sárkányhajó válogatón túl
Készült2025-05-07
Megtartotta éves közgyűlését az IWGA a 2025-ös Világjátékok előtt
Készült2025-04-30