TISZTÚJÍTÁS A 25 ÉVES MAGYAR SÁRKÁNYHAJÓ SZÖVETSÉGNÉL
Készült2023-05-03

Az elmúlt hétvégén Baján tartotta a Magyar Sárkányhajó Szövetség, az éves Küldöttgyűlését. A Küldöttgyűlésen tisztújításra is sor került. Újabb négy évre a szövetség elnökének választották Járosi Pétert, aki immár 20 éve, 2003 óta tölt be vezető pozíciót a sárkányhajó sport magyarországi irányító szervezetében.
AZ ÁLTALÁNOS ELNÖKHELYETTES SCHNAIDER-BÁTHORY CSENGE, A SZAKMAI ELNÖKHELYETTES SZIKLENKA LÁSZLÓ LETT, AKI A SZÖVETSÉG MEGALAKULÁSA ÓTA VÉGZI EZT A MUNKÁT. AZ RÉGI-ÚJ ELNÖKSÉG TAGJAI: BÚZA LÁSZLÓ, NÉMETH FANNI, SZABÓ MIKLÓS, OZSVÁTH ZOLTÁN. A FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG ELNÖKE: DR. EÖRSSY-FARKAS DOMINIKA. FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI TAGOK: BÍRÓ ANDREA, BOCSOR BALÁZS.
Járosi Péter - aki az európai szövetség alelnöke - az ünnepi gyűlés zásáraként elmondta: továbbra is sok fontos feladat előtt áll a Magyar Sárkányhajó Szövetség. A következő négy év, a fiatalítás jegyében, a szövetség további megerősítéséről fog szólni. Az elmúlt időszak munkájának eredményeképpen a szövetségben együtt van a tapasztalat, és a fekészült friss erő. A lehetőségeinkhez és világunk állapotához igazodva, törekednünk kell ennek a kiteljesítésére. A jövő, továbbra is közösségeinken múlik, biztos vagyok abban, hogy a vezetők, a sportolók és a klubok, mindent meg fognak tenni a sikerért. Továbbra is egy hajóban, szeretetben és tisztességben evezzünk együtt!
Forrás: sarkanyhajozas.hu
További híreink
IWGA bemutatja ambiciózus stratégiáját a következő évtizedre
Készült2025-06-11
A kick-boxos Busa Andrea kétszeresen is érdekelt a Világjátékokon
Készült2025-05-23
Magyar főbírói képviselet a csengtui Világjátékokon
Készült2025-05-12
A sárkányhajó válogatón túl
Készült2025-05-07
Megtartotta éves közgyűlését az IWGA a 2025-ös Világjátékok előtt
Készült2025-04-30