Tíztánc – Bajnokavatás Szentesen
Készült2021-05-27

Tíztánc – Bajnokavatás Szentesen
Megvannak az ország legjobb tíztáncosai. Szentesen ugyanis megrendezték a 2021-es Tíztánc Magyar Bajnokságot.
A több korosztályban lebonyolított rangos versenyen a felnőttek között Rónyai Zoltán és Busa Dóra nyerte meg az aranyérmet. A Magyar TáncSport Szakszövetség szabályzata szerint ők képviselheti a magyar színeket a világversenyeken.
Zsámboki Marcell szerint sikeres magyar bajnokságon van túl a táncos társadalom. „Egy ilyen nehéz időszak után, amit a világjárvány miatti versenymentesség jelentett, jó volt látni, hogy milyen sok sikeréhes párosunk van. Az utánpótlás korúaktól kezdve, a felnőtteken át a szeniorokig felkészült táncosok léptek parkettre Szentesen, ahol új bajnokok sikereit láthatta a közönség” – összegzett a Magyar TáncSport Szakszövetség elnöke. A tíztánc a legösszetettebb szakág a versenytáncosoknál, hiszen itt a standard- és a latintáncokat is pontozzák.
A 2021-es magyar bajnokok
Felnőtt tíztánc:
Rónyai Zoltán, Busa Dóra
Senior I. tíztánc:
Szánthó Péter, Juhász-Szánthó Szilvia
Senior III-IV. tíztánc:
Berta Mihály, Bertáné Nagyfejeő Gyöngyi
Senior IV. tíztánc:
Dóka Tamás Zoltán, Nemesné Csáki Mária Ilona
Ifjúsági tíztánc:
Kohon Patrik, Gál Dalma
Junior II. tíztánc:
Kosztolányi Elek, Bartók Laura
Junior I. tíztánc:
Bódis Botond, Balassa Bíbor
Gyerek nyolctánc:
Pető Zoltán, Pintér Mónika Mária
(fotók: Eiler Dóra)
További híreink
Március 24én búcsúztatják Molnár Csabát
Készült2025-03-19
Megtartotta idei danvizsgáját a kick-box szövetség
Készült2025-03-18
Elhunyt Molnár Csaba, a Magyar Rádióamatőr Szövetség elnöke
Készült2025-03-18
A nemzetközi szövetség is gratulált Székely Anna sikeréhez
Készült2025-03-12
Magyar bíró a 2025-ös Világjátékok Wushu Sanda versenyén
Készült2025-03-11
Bemutatták a március végi TWG Series érmeit
Készült2025-03-10
Világjátékok 2025 – Farkas Balázs és Chukwu Hannah is kvótát szerzett
Készült2025-03-10
Újabb kvóta aerobicban!
Készült2025-03-07
Újabb magyar kvóta! – táncsportban is ott leszünk a Világjátékokon
Készült2025-03-07
Történelmi első: bemutatták a TWG első fáklyát
Készült2025-02-27