Udvarhelyi Fanni világbajnok a budapesti kick-box vb-n
Készült2024-08-29
A BOK Sportcsarnokban hétfőtől szombatig tartó utánpótlás kick-box világbajnokságon a küzdelmi szakágakban csak később kerül sor a véghajrákra, formagyakorlatban ugyanakkor az eddigi három nap mindegyikén osztottak érmeket. Szerdán a zenés pusztakezes versenyszámok kerültek sorra. Ezekben két magyar éremnek örülhettek a hazai szurkolók: az egyik ráadásul aranyérem lett!
A junior lányoknál Udvarhelyi Fanni nyerte meg a kategóriát, míg a kadet 1-es korosztályban Kakas Nóra a harmadik helyen végzett.
"Nagyon erős a formagyakorlatos mezőny, a legjobb európai nemzetek mellett kiváló versenyzők érkeztek az amerikai kontinensről is. Bosszantó, hogy ugyanakkor sokszor csak hajszállal csúsztunk le a dobogós helyekről, hiszen több versenyzőnk is így lett negyedik. Így is sikerült már begyűjtenünk tizenkét érmet, amiből hét az egyéni és öt pedig a csapat kategóriákban született" – értékelte az első három nap szereplését a szakág hazai vezetője.
Puravecz Péter hozzátette: a csütörtöki, utolsó formagyakorlatos napon mind egyéniben, mind pedig csapatban újabb elsőségekre számít a magyar fiataloktól.
Forrás: Turák Péter
Fotók: Tóth Péter / Sportfotóth
További híreink
IWGA bemutatja ambiciózus stratégiáját a következő évtizedre
Készült2025-06-11
A kick-boxos Busa Andrea kétszeresen is érdekelt a Világjátékokon
Készült2025-05-23
Magyar főbírói képviselet a csengtui Világjátékokon
Készült2025-05-12
A sárkányhajó válogatón túl
Készült2025-05-07
Megtartotta éves közgyűlését az IWGA a 2025-ös Világjátékok előtt
Készült2025-04-30