Világjátékok - Kiszli Vanda győzött a kaposvári válogatón
Készült2022-05-02
A nőknél a hatszoros világbajnok Kiszli Vanda nyerte a kajak egyesek küzdelmét a maratoni kajak-kenusok szombati, kaposvári Világjátékok-válogatóján, így már biztosan ott lesz a nyári versenyen, az egyesült államokbeli Birminghamben. A férfiak hasonló számában Noé Bálint az utolsó métereken hajrázta le Varga Ádámot, s Boros Adriánnal szétlövésben küzdhet majd meg az egyetlen indulási jogért.
A magyar szövetség honlapján olvasható beszámoló alapján a Deseda-tavon megrendezett válogatón - amely egyben az idei Marathon Challenge első állomása is volt - a nőknél sokáig Kiszli, Csikós Zsóka és Czéllai-Vörös Zsófia haladt egy bolyban az élen. Utóbbi aztán meglepetésre az utolsó körre leszakadt, a véghajrára pedig Kiszliben maradt a legtöbb tartalék, így az Atomerőmű SE versenyzője nemcsak, hogy megnyerte a 26 kilométeres versenyt, de biztossá tette részvételét a Világjátékokon.
A férfiaknál szintén egy háromfős csapat haladt az élen, Varga, Noé és Máthé Krisztián is egyre jobban ellépett a mezőnytől. A finisre fordulva még a K-1 1000 méteren tavaly, Tokióban olimpiai ezüstérmes Varga vezetett, ám Noé az utolsó métereken valahonnan még előhúzott egy szédületes hajrát, és félhajós hátrányát ledolgozva ő ért be előbb a célba a 30 kilométeres táv végén.
A tavaly a kvótát megszerző, így a versenyre erőnyerőként érkező Boros Adrián ezúttal nem tudott beleszólni a győzelemért folyó küzdelembe, a negyedik helyen végzett. Közte és Noé Bálint között így szétlövés dönthet majd arról, hogy ki legyen az egyetlen férfi magyar maratoni kajakos Alabamában.
Magyarország eddig 12 sportágban szerzett indulási jogot a nem olimpiai sportágak seregszemléjére, amelyre június 7. és 17. között kerül sor az Egyesült Államokban.
A Világjátékok története 41 éves múltra tekint vissza. Az első játékoknak 1981-ben az amerikai Santa Clara adott otthont. Az olimpiához hasonlóan négyévente rendezik meg, mindig a nyári játékokat követő évben. A 2022-es játékok a világjárvány miatt rendhagyónak számít, hiszen miután az ötkarikás játékok megrendezését egy évvel eltolták, a Világjátékok lebonyolítása is egy évvel később valósul meg.
Más szempontból is rendhagyó lesz a birminghami seregszemle: a játékok szervezőbizottsága kitiltotta az orosz és a fehérorosz sportolókat az idei versenyekről, miután Oroszország - fehérorosz támogatással - háborút indított Ukrajna ellen.
További híreink
Elhunyt Berkes László
Készült2024-05-07
40 évvel később: a Világjátékok 2029-ben visszatérnek Karlsruhéba
Készült2024-05-03
A flag football és a cheerleading csatlakozott az IWGA családhoz
Készült2024-05-02
Május 14-én tartja éves közgyűlését a Nemzeti Versenysport Szövetség
Készült2024-04-29
Karlsruhe is pályázik a 2029-es Világjátékok megrendezésére
Készült2024-04-26
Ülésezett az NVESZ Elnöksége
Készült2024-04-26
Ünnepeltek a szumósok
Készült2023-12-20
NVESZ-Nap 2023
Készült2023-11-16