Sportági hírek
Véget ért minden idők legeredményesebb sárkányhajó Európa-bajnoksága
Készült2023-09-13
A Magyar Sárkányhajó Szövetség eddigi legsikeresebb Európa-bajnoki szereplésén van túl. A versenynek az olaszországi Ravenna adott otthont, ahol a magyar legénységek elsöprő sikert arattak a sokszor nem ideális, nehezített körülmények ellenére.
Küzdősportok Világjátéka – Három magyar szkanderes indul a multisport versenyen
Készült2023-09-12
A magyar szkanderesek évről évre egyre markánsabb nyomot hagynak a hazai és a nemzetközi sporttérképen. A világversenyeken a válogatott tagjai jól teljesítenek, színvonalas hazai versenyeket rendeznek, sportdiplomáciai szempontból egyre jobbak, egyszóval minden adott, hogy a korábbi kocsmasporttól eltávolodva egyre nívósabb, a semleges nézők számára is élvezhető sportteljesítménnyel hívják fel magukra a figyelmet. A Küzdősportok Világjátékán három magyar versenyzőért szoríthatunk. A női 65 kilogrammos mezőnyben Kőváriné Ivánfi Brigitta és Barzsó Henrietta, a paraszkanderosok között pedig Simon Dániel szerzett indulási jogot a Rijádban megrendezendő multisport versenyre.
Kiélezett mérkőzések zajlottak a kick-box tatamis magyar bajnokságon
Készült2023-09-12
Szombathelyen, az ELTE SEK sportcsarnokában rendezte meg a Magyar Kick-box Szakszövetség a tatamis szabályrendszerek – pointfighting, light-contact, kick-light és formagyakorlat – felnőtt és veterán magyar bajnokságát, A versenyen 21 klub 110 versenyzője, összesen 190 nevezést leadva indult el. A tét nem csak a magyar bajnoki címek megszerzése volt, hiszen a bajnokok kivívták a jogot a novemberi Portugáliában megrendezendő világbajnokságon történő indulásra.
Budapesti karate vb: a leghangosabb show-ra készülhetünk...
Készült2023-09-11
A 21. században a sportrendezvény-szervezésnek külön tudománya van. Tudatosan kell készülni a legapróbb részletekre is. Ebben mi magyarok ráadásul jók vagyunk. A nagy világversenyeken rendre megmutatjuk a világnak, nemcsak jó vendéglátók vagyunk, hanem mindenre (is) tudunk gondolni egy-egy szervezőbizottsági ülésen. Egy jó világverseny sikere az adott sportág szakmai színvonalán túl a közönség, a jó(!) közönség megszervezésén is múlik. Az októberi budapesti karate világbajnokság esetében ennek a területnek a felelőse Szathmáry Renáta, aki korábbi utánpótlás vb-érmes, jelenleg a Honvéd és a korosztályos válogatott vezetőedzője.
A Sárkányhajó Európa-bajnokság utolsó két napján sem maradtunk érem nélkül
Készült2023-09-11
A szombati nap az 500 méteres futamoké volt, vasárnap pedig vegyes 500 méteres távokon brillíroztak a magyar csapatok.
Rövidtávon is remekeltek a sárkányhajósok
Készült2023-09-08
Az Európa - bajnokság a második versenynapon a legrövidebb távok Open és Női futamaival folytatódott.
Éremeső az Európa-bajnokság első napján
Készült2023-09-07
Sikeres első nappal indított a Magyar Sárkányhajó Szövetség a ravennai Európa-bajnokságon. Négy arany-, hat ezüst- és két bronzérem.
Dublinban tartanak főpróbát karatésaink a budapesti vb előtt
Készült2023-09-07
Péntektől vasárnapig az ír főváros ad otthont a karate sportág legrangosabb sorozata, a Karate1 Premier League széria idei utolsó állomásának. A kategóriánként világ 32 legjobbját felvonultató viadalon négy magyar is tatamira lép. Legjobbjaink Dublinban azt igyekeznek felmérni, hogy hol tartanak a felkészülésben az október 24. és 29. között sorra kerülő, hazai rendezésű világbajnokság előtt.
Sikeres Wakeboard és Wakeskate Európa- és Afrika-bajnokságot rendezett Győr!
Készült2023-09-06
Véget ért a 24. Wakeboard és Wakeskate Európa- és Afrika-bajnokság Győrben. Az eseményen 19 nemzet 172 sportolója vett részt. A magyar csapat a nemzetek rangsorában – az összes kategóriát beleszámítva – az előkelő negyedik helyet szerezte meg.
Utánpótlás erőemelő vb: A magyar fiatalok több érmet is szereztek!
Készült2023-09-06
Remekeltek a magyar fiatalok a romániai klasszik ifjúsági és junior erőemelő világbajnokságon!
Friss híreink
IWGA Sportolói Bizottság 2025–2029: Végleges összetétel jóváhagyva
Készült2025-09-03
Zombán „járt” a Világjátékok
Készült2025-09-02
Az IWGA elnöke köszönetét fejezte ki Dr. Mészáros János és az NVESZ felé
Készült2025-08-21
Nagy Norbert újabb bravúrja – második hely Svájcban
Készült2025-08-21
Galambos Péter: a Világjátékokon nem a korábbi eredmények számítanak!
Készült2025-08-21
Csengtuban befejeződtek a Világjátékok versenyei
Készült2025-08-17
Strandkorfball – 4. hely Csengtuban
Készült2025-08-17
Aerobikosoké a 11. magyar arany!
Készült2025-08-16