A ju-jitsus Révhegyi Ervin sporttörténelmi sikere
Készült2022-04-09
A hat éve megalakult Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetség történetében Révhegyi Ervin jóvoltából először született magyar ju-jitsu Európa-bajnoki aranyérem az összetettsége miatt a legnehezebbnek tartott, fighting system versenyszámban.
A sportág görögországi ifjúsági kontinensviadalán a Budapesti Budo és Mozgásművészeti Egyesület mindössze 15 éves versenyzője az U18-as korosztályban, a +81 kg-os súlycsoportban nyert aranyérmet a „küzdősportok triatlonjának” nevezhető harcművészeti stílusban.
A fighting system szakág küzdelmei karatéval indulnak, majd cselgánccsal folytatódva földharccal, vagyis brazil ju-jitsuval fejeződnek be, tehát három stílusirányzatot is kiválóan kell ismerni egy itt elért sikerhez – magyarázta Muzsai István, a hazai szövetség egyik alapítója.
"Ez a szabályrendszer szimulálja a legreálisabban a valóságos küzdelmet, csak éppen sportszerű módon, biztonságos körülmények között. A nemzetközi szövetséghez tartozó legtöbb tagország már évtizedek óta gyakorolja ezt a harcmodort, ezáltal sokkal jobban kialakult edzésmódszereik és felkészített versenyzőik vannak. Ezért nagy szó az első magyar Eb-arany, arról nem is beszélve, hogy Ervin még csupán 15 éves, és a súlycsoportjának a legfiatalabbja volt a versenyen" – nyilatkozta Muzsai István.
A 25 ország 617 versenyzőjét felvonultató görögországi U16, U18 és U21 Európa-bajnokságon a magyar válogatott 32 versenyzővel képviselte az országot, akik összesen négy arany-, egy ezüst- és hét bronzérmet harcoltak ki.
További híreink
Elhunyt Berkes László
Készült2024-05-07
40 évvel később: a Világjátékok 2029-ben visszatérnek Karlsruhéba
Készült2024-05-03
A flag football és a cheerleading csatlakozott az IWGA családhoz
Készült2024-05-02
Május 14-én tartja éves közgyűlését a Nemzeti Versenysport Szövetség
Készült2024-04-29
Karlsruhe is pályázik a 2029-es Világjátékok megrendezésére
Készült2024-04-26
Ülésezett az NVESZ Elnöksége
Készült2024-04-26
Ünnepeltek a szumósok
Készült2023-12-20
NVESZ-Nap 2023
Készült2023-11-16