A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) megalakulására a sporttörvény 2016. novemberi változása miatt volt szükség, amely előírta, hogy az olimpián nem szereplő sportágak érdekképviselete, illetve versenysportjának irányítása 2017 januárjától a Magyar Olimpiai Bizottságtól az önálló köztestülethez kerül át. Ennek megfelelően 47 szövetség  2016. december 21-én megalakította önálló köztestületét, a Nemzeti Versenysport Szövetséget (NVESZ), amely kivált a Magyar Olimpiai Bizottságból (MOB). Az alakuló gyűlésen a 47 tagszervezetből 42 jelent meg. A küldöttek egyhangúlag az egyedüli jelöltként indult Dr. Mészáros János ügyvédet, a Magyar Karate Szakszövetség elnökét, a MOB addigi alelnökét, a nem olimpiai sportágak szakmai tagozatának vezetőjét választották meg az NVESZ elnökének. Az általános alelnök Járosi Péter, a sárkányhajó-, míg a szakmai alelnök Galambos Péter, a kick-box szövetég első embere lett. Az NVESZ-nek a biliárdtól a ju-jitsuig nemcsak azok a szövetségek a tagjai, amelyek sportága nem szerepel az olimpia műsorán, hanem olyan ötkarikás sportágaké is, amelyeknek érintettek a Világjátékokon, vagy van nem olimpiai szakáguk. Az öt éves Nemzeti Versenysport Szövetség taglétszáma folyamatosan növekszik, napjainkban, 2021-ben már 61 sportágat képvisel. 

Budapest, 2016. december 21. Dr. Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) újonnan megválasztott elnöke, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke, a MOB addigi alelnöke, a nem olimpiai sportágak szakmai tagozatának vezetője beszédet mond a szervezet alakuló közgyűlésén, a fővárosi Magyar Sport Házában 2016. december 21-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán